Folia archeologica 30.

János Eisler: A Magyar Nemzeti Múzeum csontnyergeinek kérdéseihez. II.

246 EISLER JÁNOS A dolgozat a továbbiakban a három Budapesten őrzött nyereg motívumainak stílustörténeti elemzésével azok fejlődéstörténeti helyét és az egymáshoz viszonyí­tott relatív kronológiát állapítja meg. A Rhédey nyereg Szt. György ábrázolásához tipológiai előzményként a nürn­bergi Germanisches Nationalmuseum és a müncheni Bayerisches Nationalmuseum fából készített „Szt. György a sárkánnyal" szobrait említi. Ezek pontos datálása az irodalomban vitatott kérdés, de a sárkánynak küzdelem közben a lovagszent lábára való tekeredése olyan részlet, mely megegyezik a Rhédey nyereg hasonló motívumával; így, mivel a szobrok mindenképp kronológiai előzmények, nagy valószínűséggel állítható, hogy a fenti két szoborpélda nyergünk Szt. György ábrázolásának kompozíciós motívumelőzményét jelenti. A korszak emlékanyagából rendelkezésünkre álló Szt. György sárkányviadala ábrázolásait áttekintve magyarországi példára is találunk az emlékek között. Az 1440 körűire datálható, Makó-Mezőkopáncs lelőhelyről előkerült két övveret az északnyugatról induló motívumvándorlás délkeleti pontját jelöli ki: egyben lehe­tőséget ad arra, hogy nyergünkre vonatkozatva feltegyük a kérdést: ha a magyar­országi emlékanyagban kimutatható a tipológiából ismert megoldás, akkor nem lehet-e a motívum hazai nagyobb elterjedésére következtetnünk? A Rhédey nyereg tárgyalt - Szt. György a sárkánnyal - motívuma stiláris helyét illetően egy salzburgi mester „Keresztrefeszítés" táblaképének Krisztusra felmutató századosával tart szoros rokonságot. A táblakép elfogadott datálása a XV. század harmadik évtizede: így a dátumot figyelembe kell vennünk a Rhédey nyereg datálásánál. A nyereg egy következő motívumának előtörténete és előképei vizsgálatánál az internacionális gótika egymástól távoleső, de művészi átvételek, kölcsönzések (műhelykönyvek, mesterek vándorlása) révén szoros kapcsolatot tanúsító köz­pontjainak közös motívumkincséhez vezet el. Nyergünk megnyújtott arányú, ruhátlan alakjainak tipológiai-tartalmi előzményeit a XIV. sz. utolsó évtizedeinek cseh miniatúráin, a XV. század első évtizedeiből származó burgundi illumináció­kon, majd a század húszas éveiben Lombardiában látjuk feltűnni. A nyereg e rész­lete stílustörténetileg egy 1420 körűire datált, francia mesternek attributált Vénusz rajzzal (jelenleg Drezdában) mutat szorosabb kapcsolatot, de feltehető, hogy egy olyan, talán miniatura-forrásból merít, mely azonos lenne a firenzei Brancacci­kápolna „Kiűzetésének", Masolino 1425-ben festett művének kisművészeti előz­ményével. Ha pedig Masolino valóban egy Firenzétől északabbra készült mintá­hoz tartja magát, ezt akár ő, akár más közvetítheti a még távolabbi észak felé ­hiszen Masolino 1425-27 között Magyarországon tartózkodott, s noha e két év alatt itt készített munkái megsemmisültek, nem lehetetlen, hogy az azokon meg­jelent motívumkincs juthatott újabb közvetítéssel a nyergek készítési helyére. A Rhédey nyereg további motívumait vizsgálva megállapítható, hogy ezek lombard és Rajna menti orientációt mutatnak (fejét visszafordító kutya, fekvő oroszlán). A' Jankovich nyereg egyik szembetűnő motívuma két kutya viaskodása. A két egymáshoz csavarodó, egymást maró állat jelenete Conrad von Soest nieder­wildungi Keresztrefeszítés-oltárán tűnik fel egyedül a XV század első évtizedeiben készült, ma ismert emlékek közül. Német mestertől (Nürnbergi Passió mestere, L.16. G.44 metszet) való átvétel a „Vadember küzdelme oroszlánnal" jelenet. E nyereg Szt. György részletén a ló stílusa rokon azokkal az állatábrázolásokkal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom