Folia archeologica 29.
Vörös István: A Biharugra-Földvárhalom bronzkori telep állatcsontleletei
82 VÖRÖS ISTVÁN E két típus elkülönítésének helyességét erősíti meg az ökológiai faktoroknak a nemi differenciákra gyakorolt hatásának ismerete is. A bronzkorban, a subborealis időszak humid klímája hatására a nagyemlősöknél a nemek közötti méretbeli differencia erősen csökken, ezért tehát nem lehet a méretadatok nagy variációs szélességét ivari dimorfizmusra visszavezetni. A telepen előkerült egyetlen szarvcsapbázis kortextöredék nem elegendő az elsősorban a szarvcsapok differenciáira alapozott típusokba való besorolásra. Az osteometriai adatok alapján azonban a szarvasmarha-állomány egyedei két csoportra különülnek el: a nagy testméretű primigenius- és a kis testméretú brachyceros típusokra. Természetesen feltételezve azt az összefüggést hogy a brachyceros szarvcsaptípusú szarvasmarhák kis testméretűek voltak. A szarvasmarha egyedek tesméretének metrikus jellemzésére használhatjuk fel a metacarpusok méretadatait is. A biharugra-földvárhalmi telepen a metacarpus hosszméretéből számított testmagasság a Matolcsi-féle indexek alapján a primigenius típusú szarvasmarha esetében 1174,0 mm, a brachyceros típusú szarvasmarha esetében pedig 1100,0 mm. Kiskerôd^p háziállatok A kiskérődző háziállatok közül a juh és a kecske jelenlétét a jó megtartású szarvcsapok egyértelműen bizonyítják. A csontok nagyfokú felaprózottsága miatt nem lehet minden darabot fajra meghatározni, de a csontanyag megbízhatóságát figyelembevéve a kiskérődzők elkülönítésében, valószínűsíthetjük, hogy a kiskérődző-állományban a juh volt a domináns faj, és a kecske jelen esetben csak 1-2 egyeddel volt képviselve. A juh-állomány a szarvcsapok struktúrája alapján két csoportra különül el: a rövid-egyenesszarvú tűzegjuhokra ( Ovis aries palustris Kiitimeyer), és a vaskos-, háromélű, csavartszarvú rézjuhokra (Ovis aries stnderi D/ierst). E két típus előfordulása általános az őskorban, de fajta-jellege még vitatott. 5 A rézjuh szarvformája és az argaloid koponyaalkata olyan mértékben különbözik a tőzegjuhétól, hogy ez a különbség biológiailag kizárja annak a lehetőségét, hogy ez a két „megjelenési forma" egyazon faj (fajta) ivari differenciái legyenek. A kecskére egy fiatal állattól származó aegagrus-típusú szarvcsap utal. Hosszúcsontok hiányában a kiskérődzők testmagasságát nem számíthatjuk ki, de a rendelkezésre álló osteometriai adatok alapján a Biharugra-földvárhalmi telep juhai kistestméretűek voltak. Sertés A telep sertés-állományát a bronzkorra jellemző nagytestű egyedek alkotják. A magyarországi bronzkori sertés-állomány testméretre egységesnek mondható, ami az azonos tartási mód, és (vagy) az általános ökológiai tényezők következménye lehet. A magyarországi bronzkori sertésekre hatással volt a robostus vadalak jelenléte is, így testméretre a nyugat-európai sertéseket jóval felülmúlja. 6 Ló A Biharugra-földvárhalmi telep kevés számú és töredékes ló csontmaradványaiból az állatok nagyságára és típusára csak óvatosan következtethetünk. A hosszúcsontok közül csak a metapodiumok proximalis darabjai kerültek elő, melyeknek 5 Uo. 158. u Ua., HOMÉ 2(1968) 28.
