Folia archeologica 18.

Kalmár János: Hunyadi Mátyás bécsi hadseregének pajzsai

154 KALMAR JANOS tériának, amely tüzelő fegyverekkel ellátva és megfelelő szerephez jutva, mintá­jává vált az európai gyalogságnak. Az újkor beköszöntését, hadtörténeti szempontból, a gyalogság feltámasz­tásával és a tüzelő fegyverek széles körű elterjedésével jellemezhetjük. A közép­kori gyalogos csapatok fej lődésében szervesen összefüggő sorozatokat hiába kere­sünk. Amíg a hűbéri hadkötelezettség alapján kiállított lovas seregek a háborús szükségleteket önmagukban el tudták látni, a középkor virágjában állott. A hanyat­lás, illetve az újkorba való átmenet akkor kezdődött, amikor erre képteleneknek bizonyultak és egy új katonai elem támogatására szorultak, amely külsőségek­ben megegyezett velük, de lényegében a feudális sereg bukását jelentette. Ez az új elem a zsoldos, nem pedig a feudális urak vagy városok által kiállított gyalogos. Egységes gyalogsága a középkornak nem volt. Az európai gyalogságot csak a XVI. század fejlesztette ki éspedig a spanyol infantéria mintájára. A feudális társadalmi rend s a velejáró lovagi harcmód erős bástyáján tulaj­donképpen a zsoldos hadrendszer befogadásával jelentek meg az első, össze­omlást jósló repedések. A zsoldos egyrészt jobb és használhatóbb katonaelem, mint a hűbéri hadkötelezettség alapján mozgósított, a harctértől mindinkább elidegenült s a maguk gazdaságának élni igyekvő feudális hadkötelesek, más­részt pedig a feltörekvő városi polgárság egyre inkább képes a központi hatalom­nak rendelkezésre bocsájtani a zsoldos sereg tartásához szükséges pénzösszegeket. A középkori ütközetek az egyéni mérkőzések eredői. A csak végső szük­ségben hadba szólított, gyalogszerrel küzdő népi rétegeknek — gyakorlatuk, fegyelmük, hadrendjük nem lévén — nem volt komoly katonai értékük. A lovag fölénye a rendetlen gyalogtömegekkel szemben elvitázhatatlan. Ám az újkor határán azt tapasztaljuk, hogy a gyalogos rajok feszes egységekbe kovácsolódtak s a csata nem lovagi párharcok eredője többé, hanem fegyelmezett tömegek mérkőzése. A XV. század folyamán történt szerepcserénél a lovagi rend, amely a XIII—XIV. században még a katonát jelentette, elveszítette csatadöntő sze­repét. A svájci gyalogság az első, amely lovagi seregekkel szemben következetesen győzni tudott. Kimondhatjuk azt a törvényszerűséget, hogy ettől az időtől kezdve a fegyverforgatás megszűnt a lovagi rend kizárólagos kötelessége és kiváltsága lenni. A döntő jellegű nyugat-európai átalakulások Magyarországot is súrolták, és ha nem is esett ki az európai fejlődés menetéből, de a Nyugat-Európával való párhuzamos együttfejlődés, amely középkorunkat jellemzi, csaknem két évszázadra ellanyhult. Mátyás király beszervezte hadseregébe a cseh—huszita gyalogságot, majd a csehek lovagrendi elemeiből állandó zsoldos seregeket alkotott. A XV. század első felének átütő jelensége a huszita forradalom volt. A cseh népet heroikus erőfeszítésre képesítette a vallásos és nemzeti eszme összefogása. Rövid idő leforgása alatt félelmetes seregek keltek életre és diadalmasan szálltak szembe az ellenük vonuló keresztesekkel, majd erejük tudatára ébredve, táma­dásba lendültek a német tartományok és Magyarország ellen. Ebből a fegyverre kelt tömegből kristályosodott ki a XV. század első felének az a legkiválóbb katonai anyaga, amely már szélesebb körű hadicselekményekre is alkalmassá vált. A hazai harcterek elcsendesedtek, így idegen országok szolgálatában is szívesen vállaltak szerepet. Működésük ára természetesen busás zsold volt. Ha ezt meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom