Folia archeologica 17.
Mihalik Sándor: A herendi gyár alapítója
258 MIHALIK SÁNDOR Ii-én a 19 éves Nepomuk János nevű öccse atyai örökségét is kénytelen kölcsönvenni. Az 1824 derekán létesített új tatai kerámiagyárnak szintén ő a munkavezetője. Sőt valamivel több, mert saját pénzét fektette az üzembe és ilyképp Fischer Mózes Áronnal együtt közös vállalkozó. Pár hónap múlva helyzete már tarthatatlanná vált. Fischer vádaskodásai alapján az Esterházy grófi uradalom a fiskálisát arra utasította, hogy „Stingl Vincét erőszakoskodásoktul tiltsa el, áristommal teendő büntetésnek fenyegetése alatt". A vállalkozásba fektetett vagyonkáját elvesztve, reménytelen perének véghatározata előtt, szegényen, nyomorultul távozott Tatáról. Az uradalom a rendelkezését 1824. november 6-án adta ki. Stingl ezzel teljesen talaját vesztette, a tatai kőedénygyártásba beleölt öt évi munkássága megsemmisült. Pápa lehetett volna talán a menedéke, de baját, bánatát, helyzetét még az is súlyosbította, hogy édesanyja, Stermenszky Katalin, Stingl Vincének éppen ebben a válságos, megsegítésre váró szakaszában, 1825. október 5-én, 62 éves korában Pápán meghalt. Az 1826. május 2-án megtartott tárgyaláskor tűnt ki, hogy hátrahagyott vagyona 564 forint 16 3/10 krajcár. Stingl Vince nehéz helyzetének némi javítása érdekében rákényszerül arra is, hogy az akkori császári királyi „Herceg Hessen Homburgi 19-es gyalogregiment"-ben közlegényként szolgáló Nepomuk János nevű öccsének az anyai örökségből reá eső és mindössze 79 forint 7/10 krajcár váltópénzt kitevő összeget is kölcsönként felvegye. Öccsének ilyképp most már nemcsak az apai, hanem még az anyai örökségével is adósává vált. Ez az összeg is, mint követelés, Stingl János soproni származása alapján, az ottani városi „gyámhivataluk által gondviselősége alá vétetett". „Beszedetése végett" a 19-es hesseni ezred még 1826-ban hivatalos iratot intézett Sopron városa tanácsához. Téves címzés alapján a megkeresés azonban csupán 10 év múlva jutott el rendeltetési helyére. Ha célját akkor nem is tudta elérni, most mégis két fontos bizonyítékot nyújt számunkra. Először is igazolja, hogy Stingl Vince 1826. májusában felvett anyai öröksége, csekélysége miatt, semmit sem javított helyzetén. Ez pedig olyan sanyarú volt ez idő tájban, hogy még a messze földön katonáskodó öccse örökségének kölcsönbe vétele után is mohón kellett kapnia. De fontosabb ennél, hogy az ezred parancsnokságának a levele Stingl Vincét már „Geschiermacher in Herend Wesprimer Comitate"-nak nevezi. 1 5 Hihető, hogy Tatáról Stingl Vince először a Pápán lakó anyjához költözött. Érthetetlen azonban, hogyan, miért nem sikerült az ottani Winter-féle virágzó nagy kőedénygyár munkásságába belekapcsolódnia. Mi lehet az oka, hogy Winter nem „kapott" utána. Lehet, hogy a Tatáról őt kiszorító Fischer Mózes Áron tovább áskálódott ellene még Pápán is és emiatt Winter Mátyás bizalmatlanná vált Stingl személye és munkája iránt. Nyomorúságos helyzetét látva, gondolni sem lehet, hogy Stingl a Bakonyban vagy annak körzetében nagyszabású, a pápai kőedénykészítéssel szembeszálló versenygyár létesítését vette tervbe, amikor úgy döntött, hogy kitart a kerámiakészítés mellett. Ha kutatjuk, hogy Stingl figyelmét tulajdonképpen mi is terelhette Herendre, 1 3 Soproni Áll. Lvt. : Protocullum Senatorium Anni 1826. Numero 2362. augusztus II.
