Folia archeologica 17.
Horváth Béla: Az Árpád-kori falusi ház a korabeli törvények tükrében
AZ ARPAD-KORI FALUSI HAZ 131 „Városaikban csak kevés a faház és még kevesebb kőház van, hanem inkább az egész nyarat és őszt sátrak alatt töltik". 8, 9 A XIII. század végére a feudalizmus megerősödik Magyarországon. A földművelés válik a gazdasági élet fő foglalkozási ágává. A gazdasági életben végbemenő változást követően a társadalomban önálló osztályként jelentkezik már a földhöz kötött jobbágyság. A helyhez kötöttséggel pedig törvényszerűleg általánossá válik az olyan lakóháztípusok használata, melyek már többé-kevésbé védelmet biztosítanak a természet erőivel szemben. A jobbágyok élete hosszú évekig teljesen egy-egy megművelt földterülethez kötődött. Ezért a falvakban már olyan földbe épített lakóházakban laknak, melyek hosszú ideig nyújtanak szállást a jobbágyoknak. A régészeti kutatások során előkerültek már olyan falusi lakóház maradványok, melyeket viszonylag pontosan lehetett keltezni a XIII. századra. Eszerint a XIII. századi falvakban az egyosztatú, földbe mélyített lakóháztípus volt használatos. A XIII. század végéről, 1279-ből származó IV. László két törvénye világosan kifejezi, hogy a letelepülő kunoknak a keresztények — tehát jelen esetben a magyarországi falusi jobbágyság — szokásai szerint földbe épített épületekben kell lakniok. Az említett két törvényben szószerint meghatározott és az eddigi faluásatások során előkerült lakóházak pontosan megegyeznek egymással. Összegezve tehát az Árpád-kori falusi házakra vonatkozó történelmi adatokat, a következőket mondhatjuk el: i. A honfoglalásra és az államalapítás korára vonatkozó történeti adatokban a sátornál már állandóbb, de az Árpád-kor későbbi éveiben használatos földbe ásott lakóházaknál még fejletlenebb épülettípust, a kunyhót találjuk meg. A korabeli gazdasági és társadalmi életnek e csupán részlegesen időszerű állandó épület felelt meg. Komoly régészeti bizonyítékunk a kunyhószerű, nem földbe ásott, átmeneti szállásterületeken használatos építményekre ezidáig még nincs. A további kutatások során talán sikerül kézzelfogható adatokkal is bizonyítani a törvényekben előforduló építmények létét, bár a körülmények különösen szerencsés egybeesése látszik szükségesnek ahhoz, hogy a főleg föld feletti kunyhószerű épületek nyomait sikerüljön meghatározni. 8 Szamota /., Régi utazások a Balkánon és Magyarországon 1054—1717. (Bp. 1891) 16— 17. 9 A XII. században még fontos szerepet tölthetett be a sátor. Nemcsak Ottó püspök leírásából, de több korabeli történeti adatból is következtethetünk a sátor szerepére: a) Szent László I. törvénykönyvének 29. fejezete, 2. pont: „Utazás közben pedig sátor alatt legyen szabad isteni szolgálatot tartani". — Magyar Törvénytár. Szent László I. törvénykönyve 29. fejezet, 59. b) I. Kálmán I. törvénykönyvének 68. fejezete a misemondásról: „Misét mondani csak felszentelt helyen legyen szabad, hanemha valami szükség oka kívánná máshol, és akkor sátor alatt, vagy más tiszta helyen mondják, de azt is csak úton, utazás közbe, nem vadászaton, és soha kézi oltár nélkül". — Magyar Törvénytár. I. Kálmán Törvénykönyve 68. fejezet, 115. c) Az 1100 körül megtartott esztergomi zsinat határozatban tiltja el a sátorban való misemondást, mely kétséget kizárólag mutatja a sátor elterjedt használatát még a XII. században is. — A zsinati határozat 35. pontja: „Senki se merészeljen egyházon kívül sátorban vagy valamely házban misét mondani, vagy hallgatni, csupán a király vagy a püspök.. ." — Szilágyi L., i. m. 54. Az esztergomi zsinat határozata 35. pont. A sátor használatára utaló felsorolt három történeti adat, valamint Ottó freisingi püspök leírása megerősíti azt a feltevést, hogy a XI—XII. században a sátor még igen fontos szerepet töltött be, és nagy számban használatos volt Magyarországon, annak ellenére, hogy a törvények egyházi felhasználásról szólnak.
