Folia archeologica 16.

Fejős Imre: A Magyar Nemzeti Múzeum története (1802–1847)

•278 FEJŐS IMRE két hosszanti vége 4—4 korinthosi oszloppal van tagolva, amelyek közös falazaton nyugodva, a karzatokat különítik el. Márványozott főpárkány fríze és rekeszes mennyezetdíszítésű festése még Pollack idejéből való. Az első és második emeleten sorakoznak a kiállítási termek és folyosók. A földszintet kezdetben lakásoknak használták, ma az irodák, raktárak töltik ki. Ide a két oldalkapu vezet, amelyek közül jelenleg csak a Bródy Sándor utcai van használatban. A földszint és az első emelet mennyezete bolthajtásos. Mivel Pollack rendkívül lapos bolthajtásokkal dolgozott — ebben versengtek a pesti építészek —• a falakat a nagy terhelés bírására igen vastagokra kellett méretezni. Az épület belsejéből, a főlépcsőhöz is csatlakozólag, melléklépcső vezet, amely a földszinten csarnokszerűen, előkelően tagolt helyiségbe torkollik és két igen tágas udvarra osztja az épület belső terét. Ez a földszinti előcsarnok most a szorongató helyhiány miatt ideiglenesen falazásokkal több helyiségre van osztva, emiatt gondosan méretezett architektúrája nem érvényesülhet. A mai látogató, ha a puritán egyszerűségű főkapun át belép a múzeumba s míg elragadtatva gyönyörködik a márvánnyal és stukkókkal ékes reprezentatív termek sorozatán, önkéntelen is arra gondolhat, mi szüksége volt a múzeumnak e helyet, munkát és pénzt nem kímélő gazdaságra? A feleletet a kor stílusában s a magyar viszonyokban találhatjuk. A klasszicizmus bár egyszerűsödést jelentett, mégis csak leszármazottja, a kor igényeihez való áthangolása annak a csarnoképítő görög-római építészetnek, amely a reneszánsz nagystílű, a barokk elkápráztató hatásokra törekvő palotáinak is előképe volt. A kor ízlése megkívánta, hogy a nacionalizmus profán áhítata az architektúrában is a nemes anyagok pompájával díszített grandiozitással hirdesse a múltat a jövővel összefogó nemzeti érzést. Korunk beton, üveg és alumínium építészetét nem szabad régibb korok művészetének mértékévé tenni. S ha nem is a sajátos múzeumi feladatoknak, a magyar művelődésnek szüksége volt e gazdag csarnokokra. Virágzott az már, csak elegendő hajlékot nem tudott még magának biztosítani. Az Akadémia, a Kisfaludy Társaság, a zenei élet, soká a múzeumban talált otthonra. Az építkezéssel kapcsolatos költözködések, nemkülönben az árvízkor a műtárgyak mentése alaposan felforgatta a gyűjtemények rendjét. Ládákba csomagolva azok a város legkülönbözőbb pontjain, a Ludoviceumban, a várban, a pesti Jankovich-házban raktározódtak. Leltárak vagy nem készültek, vagy az összekeveredett anyagban hasznavehetetlenné váltak. Az új palotában való elhelyezkedés, a gyűjtemények kiállítása, a múzeumi anyag szakszerű feldolgozása nagy feladatok elé állították az intézet alkalmazottait. A nádor elérkezettnek látta az időt, hogy a Miller Ferdinánd halála óta betöltetlenül hagyott igazgatói állásra pályázatot hirdessen. Választása a pályázók közül Kubinyi Ágostonra, Nógrád vármegye biztosára esett, akinek kinevezése 1843. április 4-én történt meg. Fizetése 2000 forint, váltócédulákban 4000 forintra rúgott. Kubinyi Ágoston (1799—1873) ne

m volt valamely tudományág szakképzett tudósa. Azonban átfogó és korszerű műveltséggel rendelkezett, a dilettantizmust messze meghaladó hozzáértéssel gyűjtött természettudományi tárgyakat és érmeket — kitűnő szervezőerőről tett tanúbizonyságot. Példaképének Széchenyi Istvánt tartotta, hasznos, tevékeny élettel kívánta hazáját szolgálni. Munkásságának egész sor tudományos és ismeretterjesztő intézmény köszöni létét vagy felvirágzását, köztük a Fővárosi Állatkert és a ma is fennálló Ásványtani Társulat. Múzeumi programjában a tudományos feladatok mellett nálunk először ő