Folia archeologica 16.

G. Sándor Mária: A gesztesi vár építéstörténete

A GESZTESI VAR ÉPÍTÉSTÖRTÉNET E 175 88. ábra A gesztesi ablakok kőkereteinek vizsgálata során megállapíthatjuk, hogy azok nagy része a grafikus stílust képviseli. Az ugyané korból származó visegrádi Anjou palotából hasonló stílusú ablakkeret került elő. 4 3 Az É-i torony előtt hú­zott kutatóárokból Nagy Lajos címerének töredéke (81. ábra), valamint egy másik, ugyancsak a XIV. század közepéről származó kálvhacsempe maradványa került elő. Ezek a kályhacsempe töredékek is arra mutatnak, hogy a gesztesi vár a XIV. század közepén már elkészült. 4 4 Az 1332-ben említett első várnagy feltehetően az építkezés vezetője volt — mint ahogy ez királyi váraknál általában szokásban volt —, írja már idézett tanul­mányában Menclova. Mindezek alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a gesztesi vár építése a XIV. század harmincas éveiben kezdődhetett meg, ami­kor is annak első várnagyát említik az oklevelek. A fent elmondottakból vi­szont az tűnik ki, hogy a gesztesi vár építése mintegy húsz évvel megelőzi a cseh Helfenburk építését. 4 5 A belső vár feltárás utáni földszinti és első emeleti alaprajzi elrendezése, vala­mint az északon hozzácsatlakozó torony az első építési korszak emlékét őrzi (82. ábra A; 83. ábra). Kapuja ekkor felvonóhidas szerkezetű volt, de az nem far­4 3 Uo. 501., 10. j. 4 4 Holl /., BpR 20(1958) 225, 242., 7., 9. ábrák. 4 5 Menclova, D., i. m. 87.

Next

/
Oldalképek
Tartalom