Folia archeologica 15.
Szakács Margit: Irinyi János élete és munkássága
IRINYI JÁNOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA 193 találmánynak — a létrejötte sem elszigetelten történt, éppúgy megvoltak az előzményei. Sokan kísérleteztek már Irinyi előtt is a foszfornak tűzgyújtásra való felhasználásával. A tűzszerszámok alakulása folyamán a foszforos gyújtóig és ezen belül a biztonsági gyufáig, a gyújtó fejlődésében korszakhatárt jelentő fázisáig, számos részeredményen keresztül vezetett az út. Hogy a végső eredményben kinek mennyi része van, nem mindig könnyű eldönteni. Az azonban vitathatatlan tény, hogy Irinyinek — akár találmánynak, akár újításnak nevezzük munkáját — része volt abban a végső eredményben, amelynek a mai gyufát köszönhetjük. Hogyan értékelte az ifjú Irinyi saját találmányát? Ismeretes, hogy nem sokkal annak létrehozása után átengedte Rómer István magyar származású bécsi vegyészés „gyuszergyárosnak". Rómer a találmányra 1836 decemberében szabadalmat kért, amelyet 1837. február 3-án meg is kapott és gyártani kezdte a gyufát. 11 Ami a Rómer által felajánlott összeget illeti, ez ma sem tisztázható kérdés. El kell fogadnunk, amit maga Irinyi ír le nyilatkozatában ezzel kapcsolatban, már amenynyire leírásából kivehető ; ugyanis ő sem fogalmazta meg világosan erre vonatkozó mondanivalóját. A következőket mondja a közötte és Rómer között lefolyt jelenetről: amikor Rómer bejelenti, hogy másnap privilégiumért folyamodik, megkérdezi Irinyit, mit kíván tőle a találmányért. Irinyi először szabadkozik, mondván, hogy őt még nem is látta, amikor tudta, hogyan kell készíteni (ti. ezt a gyújtót) és semmi szüksége nem volt rá. Irinyi ezután így folytatja: „Tehát nem kínált potom összeggel. Ajánlatát kénytelen voltam elfogadni, hogy hazajöhessek."Az tehát határozottan kiderül, hogy Rómer ajánlatát, azaz a felajánlott összeget elfogadta, de a konkrét összeg megnevezése nélkül. Azt, hogy a felajánlott összeg 60 forint volt, Irinyi nem cáfolta meg, tehát ez jogosan ment át a köztudatba és ezt elfogadták a későbbi Irinyi-kutatók is. A másik kérdésre, hogy a 60 forint „potom összeg" volt-e, véleményünk szerint többek nemleges megállapításával kell egyetértenünk. 1 2 Nemcsak azért, mert Irinyi sem tartotta annak — ez is eléggé kitűnik a jelzett mondatból —, még akkor sem, ha ezzel bizonyos fokig Rómert igyekezett védeni, mint ahogy ezt egyes szerzők felvetették. Irinyi tényleg határozottan védelmébe veszi Rómert, mikor azt írja: „az én rovásomra ne bántsa Rómert" (ti. Csarnay). Rómernek vele szembeni eljárását tehát nem tartotta inkorrektnek. A „potom összeget" akkor tudnánk igazán értékelni, ha összevethetnénk a korabeli, és elsősorban bécsi árakkal, amelyre sajnos, nincs lehetőség. 1 3 Irinyi vallomásából az is eléggé nyilvánvaló, hogy találmányát az összegtől függetlenül sem tartotta olyan jelentősnek, mint ezt később egyes szerzői eltúlozták, és ezt elsősorban Irinyi szerénységével magyarázták. Bár ez is közrejátszhatott, de mégis inkább annak tulajdonítható, hogy szakmai képzettsége és széles körű tájékozottsága alapján tisztában volt munkája jelentőségével. A találmányban rejlő lehetőséget még így is kihasználhatta volna, de erre nem is törekedett, nemcsak azért, mert ehhez nem volt meg 1 1 S^athrnáry L., i. m. 1 2 Nyilassi /., i. m. mutat rá erre leghatározottabban. 1 3 Hogy némi fogalmat mégis alkothassunk az összeg akkori — bár így is viszonylagos — értékéről, néhány közszükségleti cikk hazai árát közöljük: 1 q finom búzaliszt 5 Ft, rozsliszt 4 Ft, búza (pesti mérőben) 7,5—9 Ft, egy 2 és fél akós gönci hordó újbor 7—9 Ft (1841-es árak). A gyapjú ára mázsánként (minőségtől és vidéktől függően) 27—75 Ft (1839-es árak).; A bécsi kenyér- és húsárakat ismerjük 1841ből: fehér pékkenyér 12 latos 2,5 kr, marhahús fontja 22,5 kr (váltó). Még egy érdekes adat: AMagyar Gazdasági Egyesület titoknoki hivatalához írnokot keresett, akinek évdíja 200 p. ft. (1841). •— Az adatokat az Ismertető és a Hazai és Külföldi Tudósítások jelzett évfolyamaiból vettük. 13 Folia Archaeologica
