Folia archeologica 14.

Temesváry Ferenc: Adalékok a pest-budai kisipari fegyvergyártás történetéhez

ADALÉKOK A PEST-BUDAI KISIPARI FEGYVERGYÁRTÁS TÖRTÉNETÉHEZ A pest-budai magyar fegyvergyártás tanulmányozása, különösen XIX. századi vonatkozásban, alig néhány évvel ezelőtt indult meg. Az elmúlt évek kutató, nagy részben levéltári munkája, ha nem is volt eredménytelen, a kérdés lényegét ma még összefoglalni nem lenne szerencsés. Éppen ezért dolgozatunkban nem törekszünk arra, hogy minden egyes felkutatott mester működését részleteiben tárgyaljuk, s megelégszünk a levéltári kutatómunka nyomán ismertté vált közel 150 pest-budai puskaműves, illetőleg fegyverkovács legfontosabb adatainak közlésével. Amennyiben a lehetőségek megengedték, igyekeztünk feltüntetni a pesti, illetőleg budai polgárjog megszerzésének idejét, mert ennek segítségével a XVII. századig visszamenően csaknem teljesen pontosan meg tudjuk határozni a fegyvermesterek működésének kezdetét. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a mesterek nagy részének családi állapotát is ismerjük — hangsúlyozhatjuk —, figyelembe véve a korabeli céhszabályok szigorú rendszabályait —, hogy működésüknek egész időszakát ki tudjuk elemezni. Ugyanis a tárgyalt időszakban a polgárjog megszerzésének előfeltétele 4 évi helybenlakás volt, ami azt jelenti, hogy a mester letelepedésének ideje a polgárjog megszerzését megelőző negyedik esztendő. A családi állapotából viszont következtethetünk az iparos korára. Mivel a céhszabályok elvárták, hogy a letelepedett legény, illetőleg mester családot alapítson, feltételezzük, hogy általában a nőtlen iparosok kora nem haladja meg a 25—30 esztendőt. Ébben az esetben átlagosan 30—35 év működési időt számítva, ha nem is pontosan, de megállapíthatjuk az iparosok tevékenységének időszakát. Szükségesnek láttuk, hogy dolgozatunkban részletesen közöljük néhány XIX. századi magyar mester élettörténetére vonatkozó adatokat, ugyanakkor igyekezünk néhány alapvető kérdést is felvetni, a mesterek helyét, a magyar fegyveripar helyzetét meghatározni és amennyiben adataink erre már lehetőséget nyújtanak, az osztrák mesterekkel, illetőleg készítményeikkel produktumaikat egybevetni. Dolgozatunk bevezetőjében ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy nem tartjuk a kérdést lezártnak, annál kevésbé, mert — mint erre már korábban közzétett dolgozatunkban egyszer rámutattunk —, a fegyvermesterjegyek összeállítója, Johann F. Stockei, a „Haandskydevaabens Bedommelse" с. alapvető munkájában, amely a Tojhusmuseet szerkesztésében 1938-ban jelent meg, alig néhány magyar fegyverkészítőt említ. Ez a tény annál is súlyosabban érint bennünket, mivel a ma már muzeálisnak számító mesterremekek tömegével nemcsak Magyarországon, hanem a külföldi fegyvertárakban is találkozunk.