Folia archeologica 14.

Mihalik Sándor: A hermányi kőedénygyár

A hermányi kőedény gyár 205 А 2 istállófánál (Stallbäumen) 8 gyűrű, 4 nagy csap és 1 serpenyő. alsó malomban 3 dézsa 4 vas a másikhoz hasonló tengellyel 10 gyűrűvel a kő (kerék?) hátán 4 kapoccsal a kőben és egy felső talapzat. 1 dézsa. 1 vasrúd, vagy szeg. Különös figyelmet érdemel a „Materialen und Effecten"-ek között: „3 Meszing Stempeln mit Hermán signirt 14 Messzing Nummer zur Zeichnung der Geschier Sorten", felsorolás, mert — miután a gyárnak mind ez ideig még egyetlen készítményét sem ismerjük —, fontos tudni, hogy a hermányi készítményeket a helység nevét feltüntető, az edények fenekébe nyomott rézbélyegzővel jelezték. Insamb szerződtetésével és vállalkozásával megteremtődött a lehetősége, hogy a hermányi gyár két évtized hosszú és nyugalmat, biztonságot ígérő perspektívájába állítva a provincializmus szorító kereteiből kivergődhessen és olyan gyárrá nőjön, amely tapasztalt irányító alatt jelentékeny üzemévé és otthonává válhatna a magyar kőedény iparnak. Az idősebb és az ifjabb Insamb, — tehát az apa és a fiának —, egybekapcsolódó munkássága megteremthette volna a gyár működésének biztonságos és szilárd alapját és megszüntethette volna a három évi működés alatt szinte folytonosan cserélődő és gyakori munkaerővándorlást is. Az 1821-es év közepétől gyérülő adalékok azonban arról vallanak, hogy az Insamb-féle kombináció és végül maga a szerződés is, csak fellángolás, meddő fogadkozás, füstté vált terv, semmivé foszló álom volt. 1821. május 30-ról még fennmaradt egy nyugta Mahala-tól, arról a 277 Rhenus forint és 24% krajcárról, amelyet Ebért István jószágkormányzótól a gyár folyó évi január 1-től május 30-ig való használatáért felvett (a gyárba való beruházás céljából). 1821 közepére bajba sodródik Ebért István inspektor is, aki sequestrum alá került. Zimmermann Gábor szolgabírónak Mahala Alajos könyvelő előtt Hanusfalván 1821. július 30-án tett írásos nyilatkozata alapján olyan feltétellel, hogy ami a gyári felszerelést és a berendezést illeti, annak használata Ebertnek — tanquam Arendatore — szabadon hagyatik meg, hogy amennyiben a gyárnak saját jövedelme befolyt, az a gyár előmozdítására fennmaradjon. Guttman Ábrahám hanusfalvi árendásnak 1822. március 13-án Dessewffy Sámualhez intézett folyamodványából értesülünk, hogy a hermányi „Porcellán Fabrique" egykori Werkführerje, Matus, akkor már kassai lakos. 1822 szeptemberében a hermányi gyár eperjesi lerakatát még említik. Insamb működésének, a gyár fellendülésének, a szerződésbe foglalt ígéretek és vállalkozások teljesítésének azonban nyoma sincs. A gyár további sorsára, működésére vonatkozó irományok helyett peres akták hatalmas csomóira bukkan a kutató: Dessewffy Ferenc örökösei perlik Dessewffy Sámuelt, majd ő maga a kincstárt (1822). De perben áll Ebért Istvánnal, a hanusfalvi domíniumának jószágkormányzójával (1821) is. A bajbajutott jószágigazgatót Guttmann Ábrahám (1821) is perli, majd a Grünfeld Jakab pere szakad rá Dessewffy Sámuelre (1821). Á magyar kerámiai élet amúgyis hatalmas mozgása, a közeli két kassai és az iglói gyár egymással való harca és versenye, úgy látszik, halálos szorítóba fogták és egyre kedvezőtlenebbé tették a hermányi gyár helyzetét. Nem segített rajta az Insamb által fellobbantott lelkesedés, hiszen az csak görögtűz, olyan színes káprázat volt, amelynek fénye nem adott teremtő, termő meleget.