Folia archeologica 13.

M. Balik Sándor: A magyarországi kőedénykereskedés és gyártás harca a XVIII. század végén

A magyarországi kőedény keres ke dé s és gyártás harca 287 A testületek, társulások, amelyek létrehozzák az ilyen költséges műveket, saját tőkén rendezkednek be. Az alapítóknak rendszerint nincs más vagyonuk, mint csak a tervek, amiket fejükben forgatnak. Emiatt saját költségükön kevés tanulót bírnak betanítani. Ezért oly eszközökhöz kellene folyamodni itt Magyarországon is a gyáraknak, mint Ausztriában, ahol minden tanulóért bizonyos hozzájárulást kapnak, miért is csak elszegényedett árvák és minden más ügyletre (Geschäften) alkalmatlan fiúk vétetnek fel. Nemcsak a városban, de általában a vidéken is „legfelsőbb rendelet"-tel kellene megtiltani azok szolgálatait elfogadni, akik a gyártól nem kaptak szokásos írásos elbocsátó levelet. A helyi hatóságokat kellene felhatalmazni, hogy vitessék vissza a maguk által szerződésbe vett idő kitöltésére azokat, akiket feltalálnak. Aki az előbbbi ura elbocsátó levelét fel nem mutatja, a helyi hatóságoktól ne kapjon nyomtatott, vagy írott passzust, mert lehet ezeknek esetleg olyan passzusuk, amelyről előbbi gazdáik nem tudnak s ilyképp esetleg különböző adósságaik miatt akarnak messze távozni. Szükséges és hasznos volna, ha az egész országban az lenne érvényben, hogy iparoslegény, vagy gyári munkás ne legyen 10 óra után kocsmában található. Ha ez mégis megtörténnék, a vendéglőst kell megbüntetni. Akit így találnak, azt első ízben fogsággal, másodízben és a továbbiakban pénzbírsággal büntessék. Az ilyennek a dőzsölés miatt ugyanis a következő nap, különösen és leginkább hétfőn, az egész munkaideje elvész. Emiatt sokszor a megrendelt munka sem készül el. A tulajdonos nem tudja a vevőit kielégíteni és így nagy károkat szenvedhet; ezeknek a léha fickóknak 7 napi koszt mellett heti fizetést kell adni 5 napi munkáért. „És ez mind az áru kárára esik — fejti ki Kuny —, mert csak a legnagyobb nehézséggel adhatjuk készítményeinket olyan áron, hogy szorgalmasabb országok termékeivel az egyensúlyt megtartsuk." Ha a hazai gyárak előmeneteleit nem elnyomni, de meg akarjuk segíteni, akkor — Kuny szerint — legfőképpen az volna az első támogatás, ha arra lennének figyelemmel, hogy ez, vagy az a gyár, amelyhez hasonló áruk nincsenek máshol és fenntartásukhoz egy fél országot igényelnek, vagy legalábbis itt, a Budán és Pesten található gyárak termékeik kicsinybeni eladásában, vásáridőn kívül, egyedülmaradhatnának. Vagyis, ha nem engedélyeznék azt, hogy miután a budai edénygyár (Offner Geschier Fabrique) a forgalmat sok költséggel ide vonta, Pesten minden kereskedő — bárminő is legyen —máshonnan idehozott rossz minőségű edénnyel kereskedjen. Ez teljesen felesleges, hiszen a budai edénygyárnak az általa készített mindhárom edényfajtákkal Pesten jól ellátott raktára és boltja van. Miután a budai gyár megalapíttatott, sem Budán, sem Pesten sincs senki, aki hasonló áruval kereskednék. Csupán egyetlen kereskedő, aki fehér majolika edényeket árul és most a budai gyár mellett ennek a kereskedőnek a raktárában megtalálhatók az idegenből eladásra idehozott olyan áruk, amelyek köztudomás szerint az üzletekben kaphatók. „Amennyiben ez esetben, különösen a háborúnak ezen két következményére nem lesznek tekintettel és nem történik orvoslás, úgy a Budai Gyárnak tönkre kell mennie és az alapító, a legszorgalmasabb erőfeszítéseiért és gyümölcsözetlenül odaáldozott vagyonáért jutalmul koldusbotra juthat." „Ha a javaslatokat az illetékesek valóban megfontolnák, nemcsak a budai gyár adná oda újólag minden erejét, hanem az összes többi gyár is gondoskod-