Folia archeologica 13.

M. Balik Sándor: A magyarországi kőedénykereskedés és gyártás harca a XVIII. század végén

284 Mihalik Sándor márványos és kőedény. Ezek közül csak a márványfajtára kapta és nyerte a privilégiumot. Az igazság győzedelmeskedett. Angol kőedényre Kuny nem szerezhetett kizárólagosságot, hiszen Germain és Spiro még 1790 januárjában kapott ennek gyártására engedélyt. Volt már tehát olyan, aki előzőleg ebben részesült s így nem lehetett utólagosan erre Kunynak kizárólagos engedélyt adni. A fajánsz Kuny és Germain között nem volt ütközőpont, hiszen Germain — mint a fejlődéssel és a korszerűséggel haladó keramikus — nem is óhajtott próbálkozni a már leáldozó fajánsszal. Ö a kor új „gyermekét", a kőedényt iparkodott Budán meghonosítani. S arról is álmodozott, hogy gyára felvirágzása esetén a legnagyobb és legmerészebb magyarföldi kerámiai gondolatot: a magyar porcelánt is valósággá teremti. A márványfajta edények — amelyekre végül is Kuny uralkodói szabadalmat kapott — tulajdonképpen a Windschügel elleni harcban születtek a Kuny-műhelyben. A védekezésül és a megmaradásért vívott küzdelmek során. Germain és Kuny párharca csupán kis részlete a magyar kerámiagyártás történetének. De ebből is kivillan az az ádáz, öldöklő küzdelem, amivel akkor telített és terhes volt a magyar kerámiagyárak élete. A Budára került Kuny, élete harmincas évei végén, 1790—1791-ben, már száraz, megcsontosodott, maradi. Csupán fajánszot óhajt gyártani, mert ellensége és gátolója a fejlődés új műfajának, a kőedénynek. Hosszas küzdelemben megrágalmazza, megtapossa a tehetségesebb, tanultabb, nagy perspektívájú, egykori gyermekkori barátját. Harc közben maga is belátja, hogy a fajánszhoz való kapaszkodása nemcsak ártalmas, hanem veszélyes s ezért kényszerűségből az angol kőedény gyártására ő is berendezkedik. Nem minőségi célból, hanem saját üzletének biztosítása érdekében. Kuny tudna ennél sokkal többet is, ha még az a merészség és bátorság volna benne, amely őt a Tatáról való elkerülése előtt 1784-ben arra ösztönözte, hogy ne Budán, hanem Bécsben telepedjen le s az ottani nagy porcelángyár irányítását vegye át. A kerámia legművészibb és legtökéletesebb műfajára való felemelkedést akkor sem művészi ambícióból vette tervbe, hanem abban a reménységben, hogy egy szerzendő császári privilégium birtokában az akkori Monarchia egyetlen porcelángyárának élén, versenytárs és minden zavaró körülmény kiküszöbölésével teljhatalommal uralkodjék a kerámiagyártás fölött. A bécsi porcelángyár akkori monopolisztikus helyzetében valóban kockázat nélküli működés lett volna az osztályrésze. Kuny akkor még hajlandó volt felfejlődni a kerámia legmagasabb fokára. De már süket, néma, sőt bosszúálló, amikor Germain Gáspár Faenzából való hazatérése után ismét nagyszerű lehetőségek mutatkoztak. Gyermekkori barátjával összefogva, annak kitűnő képességeivel nemcsak az angol kőedényekig fejlődhettek volna fel, hanem még a magyar porcelángyártást is megindíthatták, életre kelthették volna. Kuny most ezekre azonban már nem merészkedik, sőt gyermekkori barátját még el is marta magától, mert anyagi érdekei azt kívánták. A két budai gyárból csak a Kunyé maradt fenn. A tehetségesebb Germain a szükséges anyagiak hiánya miatt kiszorult a magyar kerámiagyártás területéről. A Budán angol kőedényeket, de tulajdonképpen magyar porcelánt is