Folia archeologica 13.
Dévényiné Kelemen Mária: Magyar süvegre való medály
248 Dévényiné Kelemen Mária karneolköves gyűrűről: „...foglalatuk a közismert ívsoros oldalú török típust mutatja." 2 6 Kétségtelen, hogy a XVII. századi török gyűrűkön igen gyakran találunk ilyen karélyos foglalást. A Nemzeti Múzeum török gyűrűgyűjteményének 24 darabja közül 7 darabon látunk hasonló díszítést. 2 7 Az ívsoros foglalat azonban nem biztos, hogy török eredetre utal. A foglalatoknak ezt a reneszánsz ízlésű díszítését a kazettás gyűrűkön, már jóval a XVII. század előtt, Európa-szerte általánosan alkalmazták. A magyar gyűrűk között a XV. század második felétől kezdve az egész XVI. és XVII. sz. folyamán megtaláljuk azt a gyűrűtípust, amelyeknél a kazettára a reneszánszra jellemző külső karéjos foglalat borul. 2 8 Ezek szerint a foglalásnak ez a módja sem bizonyítja a díszítésmód török eredetét. Az ékszergarnitúra fémfelületén alkalmazott ékítmények sem törökösek. A stilizált kagylódíszek és virágok, a lendületes kacskaringókban végződő indák, levelek, a barokk stílus nyugtalan mozgalmasságát árasztják. Keleti ízlésre utal, hogy a dús mintázat a mentegombokat és a medály hátoldalát szinte teljesen elborítja. E zsúfolt elrendezés azonban nem válik a minta rovásáramert az egyes díszítő elemek körvonalai nem mosódnak egymásba. Kelet színpompáját varázsolta a néző elé a gombok felületének színes zománcozása is, amely sajnos ma már majdnem teljesen lekopott, de egykor úgy csilloghatott az aranyon felvillanó élénk piros, zöld, fehér és fekete színeivel, mint egy-egy különös virág. Az ötvösművek technikájának és díszítésének török eredete tehát teljes bizonysággal nem igazolható, az ezeken észlelhető keleties jelleg csupán a hódoltság korának ízlését, divatját tükrözi. De feltehető az is, hogy ezeket a darabokat hazánk területén készíthette egy olyan török ötvös, aki jól ismerte az európai barokk formakincset. Amint azonban már említettük, a zománcos dolmánygombok írásutánzata, amit feltétlenül az ötvös készített, semmi esetre sem származhat törökül tudó embertől. A másik fontos bizonyíték, hogy a medályon a kövek elhelyezése teljesen ötletszerűen történt. Akinek a számára a feliratok mondanak, jelentenek valamit, ha nem is tudja pontosan elolvasni, de az írás rendszerével valamennyire is tisztában van, az a köveket fordítva, olvashatatlan helyzetben nem helyezi el a foglalatokban. Ezért nem lehetnek ennek az ékszergarnitúrának a darabjai török megrendelésre készült, török ötvös munkái. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy ezeket az ékszereket jellegzetes magyar díszruhára olyan magyar mester készítette, akinek a kövek vésett írásai csupán ornamentikát jelentettek és így meg sem próbálta azokat értelmezni. A feltehetően török írással díszített köveket a megrendelő kívánságára dolgozta fel. Lehet, hogy a megrendelő csak a hódoltság korának általános divatját akarta követni, amikor a kövekhez ragaszkodott. Elképzelhető azonban, hogy ezzel esetleg valamiféle politikai célja volt. Tudjuk, hogy pl. Thököly és udvara mennyire igyekezett külsőségekben a török formákat követni. Természetesen merészség lenne feltételezni, hogy az ékszerek megrendelője éppen Thököly hívei közül került ki, de mindenképpen olyan emberben kell a személyét keres2 8 Uo. Fényképüket is közli: LXXXVI. t. 9, 17. Fehér Géza ismertette a Nemzeti Múzeum török gyűrűit. FA 11(1959) 187—196. A 7 db gyűrű fényképét 1. uo. XXV. t. 1—4, XXVI. t. 2, 6, 11. 2 8 Hlatky M., A magyar gyűrű. (Bp. 1938) с. disszertációjában több helyen is foglalkozik a karéjos foglalású kazettás gyűrűkkel és azok fényképeit is közli.
