Folia archeologica 12.

Temesváry Ferenc: Kulcstípusok és zár-mechanizmusok fejlődése a XII-XV. századig

KULCSTÍPUSOK ÉS ZÁR-MECHANIZMUSOK FEJLŐDÉSE A XII—XV. SZÁZADIG A hazánk területén folytatott régészeti ásatások, valamint a múzeumi gyűjtőmunka eredményeképpen az elmúlt évszázad alatt a Magyar Nemzeti Múzeum jelentős lakatosipari gyűjteménnyel gyarapodott. Ez a gyűjtemény, egybevetve a vidéki múzeumok anyagával és a korabeli hiteles ábrázolásokkal, már lehetőséget nyújt arra, hogy az 1958-ban megkezdett, zár-mechanizmusok történetére vonatkozó kutatásainkat kiterjesszük. A vasipari termékekkel foglalkozó szakemberek legtöbbje nem tartotta lényegesnek, hogy a zárak, kulcsok fejlődéstörténetével külön foglalkozzék. Sajnos, legtöbbjük a vasat csupán irodalomból ismerte, s figyelmük — a vas tanulmányozásához szükséges szakmai felkészültség hiányában -— csupán az anyag felszínére, stíluselemeire korlátozódott. Bizonyos vonatkozásokban kivételt jelent Edvi Illés Aladár munkássága, aki Viollet-le-Duc nyomán a stílustörténeten túlmenően már kimutatja egy román-kori francia XII. századi munkának belső mechanizmusát, sőt egész világosan rámutat a „Zuhaltung" jelenlétére is.

1 Edvi azonban nem törekedett arra, hogy a külföldi fejlődéstől sok vonatkozásban eltérő magyar fejlődést hazai anyagon mutassa be. Dolgozatunk első részében — amely a XV. századig terjedő időszakot öleli fel — kísérletet teszünk e kutatási területen fellépő aránytalanságok enyhítésére. Már 1958-ban a Folia Archaeologica X. kötetében (161—172. p ) rámutattam arra a körülményre, hogy az 1945-ben a Nemzeti Múzeum Lapidáriumában pusztító tűzvész milyen nagy kárt okozott az anyag tudományos értékében. Ugyanis a gyűjtemény egy része felismerhetetlenségig deformálódott, a díszítő elemek, a vésések és a berakások nagy része megsemmisült. Igaz, már 1958-ig egy ötödét a rajzos leltárkönyvek és közlemények segítségével egyeztetni tudtuk, de az elmúlt két esztendő alatt ez a munka az anyag tudományos értékét lényegesen már nem emelhette. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az egyeztetett anyag jelentős része sem kormeghatározó rétegből került elő, világossá válik azoknak az ásatásoknak értéke — saját szakterületünkre vonatkoztatva —, amelyeket jó felkészültségű, alapos szakismeretekkel rendelkező régészeink a középkori elpusztult falvak helyén végeztek.

2 Különösen értékesek számunkra dr. Bálint Alajos, dr. Kalmár János és dr. Méri István ásatásai, sajnos azonban ezek a feltárások többnyire a XV—XVI. századra vonatkozóan nyújtanak jelentősebb adatokat. Ezért a korai kulcstípusok feltűnési idejét kutatva, nagy1 Edvi Illés A., A középkor vasművessége. I. Román stílus. (Bp. 1896) 30. 2 LásdBa/;'«/ Alajosnak a szegedi Dolgozatokban megjelent közleményeit, továbbá Kalmár ]., A füleki vár XV-XVII. századi emlékei. RF II. 4. (Bp. 1959); valamint Méri I., Arch. Ért. 79 (1952) 49-67.; Ua., Arch. Ért. 81(1954) 138-154.