Folia archeologica 11.
Saád Andor: Újabb gyűjtések eredményei a Korlát melletti Ravaszlyuk tetőn
4 S add Andor Tisztában voltam azzal, hogy nem elégséges a kérdésre vonatkozó irodalmat áttanulmányozni, hanem fel kell keresni magát a lelőhelyet a rendelkezésre álló adatok, útmutatások alapján. Első kiszállásomat ebből a célból 1955. május 29-én végeztem és már akkor megsejtettem annak a véleménykülönbségnek az okát, melyek alapján Patay a kassai múzeumban levő darabok eszköz voltát kétségbe vonta. 1955. június 18-án megismételve helyszíni szemlémet, többé nem kételkedtem abban, hogy Patay figyelmét magán a Ravaszlyuktetőn levő telep elkerülte. Viszont saját tapasztalataim alapján is igazat kellett adnom Pataynak abban, hogy a Ravaszlyuktető keleti, meredek oldalán kibukkanó kovakőpadokból letöredezett és igen nagy mennyiségben alágördülő kovakőanyagban eszközt nem találhatott, bár egyes darabok még a gyakorlott gyűjtőt is megtéveszthetik. Patay, a lelőhely első leírójának, Csoma József abaújdevecseri földbirtokosnak és lelkes amatőr régésznek útmutatása alapján indult el, aki 1912-ben Roska Mártonhoz írt levelében a kassai múzeumban levő és Roska által közölt darabok lelőhelyének megjelölését az alábbiakban adta meg: „A korláti határban talált, jelenleg a kassai múzeumban található kőkori régiségek nagy részét a helységtől keletre fekvő, ún. Ravaszlyuktetőn találtam. Ez egy kiterjedt telep, melyen sok a kovakő már természettől fogva s éppen ezért egy valóságos praehistorikus kovakőeszközgyárnak tekinthető. Én itt nem ásattam, az eszközöket a felszínen találtam. A nyári záporok lemossák a meredek oldalon a humuszt s ezen eszközök a sziklák között fennakadva találhatók. A telep meredekebb része ugyanis a Peketepatak völgyébe hajlik. Ezen völgy alján patak folyik, melynek két partján csaknem Árka faluig mindenütt találhatjuk szórványosan az őskultúra nyomait." Amint Patay szóbeli közléséből is értesültem, ő valóban a fenti útmutatás nyomán elindulva az említett kovakőpadokat, a Pekete-patak (Arkai-patak) meredek lejtőjét és a patak medrét tanulmányozta. Nem ismerte azonban magát az általam később pontosabban megjelölt telepet, melyet legutóbb 1957 októberében Vértes Lászlóval és Thoma Andorral újból bejártunk és tekintélyes számú és változatosan kidolgozott kőeszközt gyűjtöttünk, melyeknek eszköz voltában Patay sem kételkedik. Véleménye tehát csak az általa átkutatott területen talált anyagra vonatkozott. Patay észrevételei azonban igen értékesek. Szerinte a Ravaszlyuktető meredek oldalán kibukkanó kovakőpadokból folyton töredeznek le kisebbnagyobb kőzetdarabok. Közvetlenül a kovakőpadok alatt még nagyobb darabok találhatók, lejjebb azonban mind kisebbek és finoman „szilánkoltak". Akadnak deltoid alakú „szakócák" is, melyek lapjukon feküdve földbe vannak ágyazva. Ezeknek felső, tehát a felszín felé fordult lapjuk mindig simább, mint a földben fekvő s ezáltal a megmunkáltság látszatát keltik. Ez azonban abból ered — írja Patay — hogy a felettük átgörgetett kovadarabok a felszín felé fordult felületüket simábbra koptatják. Ennek a folyamatnak kedveznek a záporok is, melyek a kovaköveket lefelé sodorják. Az egymáshoz ütődött kovakődarabokon álretusok is keletkezhetnek. így megvan a lehetőség arra, hogy az emberkéz által készített eszközök képét mutassák. Patay azt is kiemeli, hogy az általa helyszínen tanulmányozott anyag és a kassai múzeumban levő példányok között a hasonlatosság feltűnő. Végezetül arra az eredményre jut, hogy: „a korláti lelőhelyen nem lévén sztratigrafia, fauna és flóra, ami a kérdéses
