Folia archeologica 10.

Dienes István: A honfoglaló magyarok fakengyele

A bonfoglaló magyarok fakengyele 137 időszakban sem a kengyel felső részét betakarni, s elfeledni ilymódon a tausirozott, díszes szárakat. Ez magyarázhatja a rögzítésnek szokatlan, gondosabb módját. Magam részéről bizonyosnak tartom, hogy őseinknek mindenképpen védeniök kellett lábukat akár ilyen, akár olyan módon a téli hidegek ellen, hiszen a kengyelek ívelt talpából kikövetkeztethető puhatalpú lábbelijükön, bőrharisnyaszerű csizmájukon még könnyebben keresztülhatolt az áthűlt vas hidege, mint a mai keménytalpú csizmákon. Mégsem állíthatjuk biztosan, hogy mindenütt csak ezért, pusztán téli használatra készültek volna fakengy eleik. Meggondolkoztat ugyanis az a néprajzi megfigyelés — és ebből adódna másik, komolyan mérlegelendő feltevésünk —, hogy népünknek, különösen a szegényebb rétegeknek, vagy elzártabb helyen lakóknak eszközei és szerszámai mind fából voltak még félévszázaddal ezelőtt is. A fa szívóssága, rugalmassága miatt számos olyan tárgy, eszköz, szerszám készítésére alkalmas, amelyeket ma csak vasból, s általában fémből tudunk elképzelni. Érthető hát, ha a nagyobb településektől, s így a kovácsműhelyektől ugyancsak távol eső, elszórt szállásokon élő, pásztorkodó gyimesi csángó még nemrégiben is úgy látta jónak, ha fából készít magának kengyelt, hiszen ideje is vo't rá, meg fa is volt bőviben. Pénzt kár lett volna érte kiadni.

6

8 Nem gondolkozhatott másképpen a századokkal ezelőtt élő pásztor sem. Nem törte magát vaskengyelért, mikor alkalmas fából maga készíthette el azt. Nagy középkori elterjedtségét tükrözik a fakengyel szóból képzett személyneveink: Fabiano Fakengyelew 1428-ból és 1498-ból említtetik.

6

9 Nyilvánvalóan elsősorban a szegényebb népréteg használhatta. Erre jó bizonyítékot szolgáltat az is, hogy kezdetben az egyszerűségre törekvő német lovagrend tagjait kötelezték a fatárgyakat előállító faragóműhelyekből beszerzett fakengyelek használatára.

7

0 Továbbá, hogy a cisztercita rend szerzeteseinek is meg volt tiltva — ugyanezen okból — nyergeikhez vaskengyelt használni. Helyette ők is fából, háncsból alakított kengyeleket alkalmaztak,

7

1 melyre a szegény néptől vehettek példát. Minden bizonnyal nagy értéke volt a vastárgyaknak — éppúgy, mint a középkorban — honfoglalóinknál is. Rengeteg vas kellett felszerelésükhöz, pedig az új hazában — legalábbis azokon a területeken, ahol zömmel laktak — alig volt található. Néhány szegényebb csoportjuk egyenesen szűkölködhetett a megfelelő jó minőségű nyersanyagban. Pedig egy sereg tárgy csak vasból készülhetett. Ami tehát más anyagból, pl. fából is előállítható volt, s még célszerűbbnek is bizonyult, azt igyekeztek ebből megformálni. Így a hideg ellen való védekezésen kívül az alkalmas vasban való hiány, vagy szegénység is indokolhatta a fakengyel készítését. Meg kell vallatnunk ebből a szempontból a kiszomboriak

7

2 temetőjét is, hiszen az ott tapasztaltak a kérdés eldöntése szempontjából fontosak lehetnek. A temető sírjaiból szegényes ékszerek (egyszerű haj karikák, bronz karperecek, gyűrűk, gyöngyszemek), az egyszerű viselet maradványai (egy-két e" A Gyergyóban élő Sántha Albert (63 éves) adata, Tarisznyás M. szíves levélbeli közlése. 6

9 S^amota l.—Zolnai Gy., Magyar Oklevél Szótár. (Bp. 1906) 474. 7

0 Schliehen, A., i. h. 201. 7

1 Uo. 7

2 A többi kiszombori és Deszk-környéki temető honfoglaló és Árpád-kori sírjaival együtt e temetőt is közölni fogom rövidesen.