Folia archeologica 10.
Dienes István: A honfoglaló magyarok fakengyele
A bonfoglaló magyarok fakengyele 127 A farészek fennmaradására a mi földünkben aligha számíthatunk, de segítségünkre lehetnek azok az időtálló anyagok, vasból, vaslemezből, esetleg csontból levő maradványok, melyek eredetileg fakengvelhez tartoztak. Jelen dolgozat főcélja az, hogy a Kiszombor „E"-jelzésű temető egyik sírjában talált fakengyel-vasalások segítségével az egész tárgyat helyreállítsa s készítésmódjára következtessen. Ezenkívül szeretnénk ásatóink szempontjait gazdagítani s újabb megfigyelések szükségességére felhívni figyelmüket. A Kiszombor „E"-jelzésű temetőt 1 6 Móra Ferenc ásta 1930. szeptember 5—19. között. 49 sírt tárt fel. Többségük — a 38. sz. kerekformájú sírgödörben nyugvó zsugorított, valószínűleg őskori csontvázon és 12—15 avar 17 síron kívül — a honfoglalás korából való. A kérdéses vasalás a 46. sz. sírból 1 8 került elő. A sírban női csontváz feküdt, koponyája mellett sima bronz hajkarikával(XIX. t. 7.), mellére csúszott rombuszalakú ezüst ingnyakdíszekkel (XIX. t. 1—5.), s egy tömör fülesgombbal (XIX. t. 8.). Medencéjében vascsat, karján kerekmetszetű bronzhuzalból készült karperec (XIX. t. 6.). A feljegyzésekben nem szereplő, de a sír anyagával együtt tartott vaszabla (azaz zablakarika: XIX. t. 10.) és egy kis ezüstlemez töredéke (XIX. t. 9.) egy régi fényképfelvétel (Móra Ferenc Múzeum fényképtára 931. sz.) bizonysága alapján szintén a sírhoz tartozott. Nem mondható ez el az 53. 7. 105. It. sz. alatt bevezetett vaskapocsról, — utóbb keveredhetett a sír anyagába. Móra eredeti ásatási feljegyzései szerint a földesen, megtisztítatlanul valóban „szívidomú lapos vasak"-nak látszó vasalások a „jobb és bal lábfőnél" feküdtek. Itt még „ismeretlen" rendeltetésűként szerepel, míg később a sírlapon már helyesen „vaslemezzel borított fakengyel"-ként tünteti fel — valószínűleg Cs. Sebestyén Károly— az igen érdekes tárgyakat. A lemezek pontos rendeltetését azonban nem ismerte fel ő sem, mint a 931. sz. fényképről kiderül. A másik megvasalt fülrész töredékét ugyanis úgy helyezi ott el, mintha az ugyanazon kengyel egyenes talpalójának egy része és a hozzácsatlakozó szár indulásának darabja lenne. Az 1953. évi leltározásnál a tovább pusztuló vasalásokat két leltári szám (53.7.98. és 53.7.106.) alatt, „üreges vaskengyel"ként és mint „vastöredékek"-et tartják nyilván, noha az utóbbiak nyilvánvalóan ehhez tartozó töredékek. A XVIII. táblán mutatom be e tárgyakat: 1. (vö. 24. ábra 2a). Olyan honfoglaláskori vaskengyel fülére emlékeztető forma, ahol a fülrészt a lekerekített csúcsba futó kengyelszárakból alakítják. Egész vékony, kb. 0,4—0,5 mm-es vasbádogból készült. Négy (kb. 2—3 mm-es) szegeccsel összefogott két félből, azaz egymástól 10—12 mm-re levő alsó és felső lapból áll. Mindkettő szélét behajtogatták úgy, hogy a keskeny oldalai mentén a két lemez fedi egymást s zárt burkolatot képez (24. ábra 2b). Csak alsó felének két végén nyitott (24. ábra 2c). Farészeket boríthatott, amint erről üreges belsejében a — lemezek oldalaihoz tapadt — rozsdával átitatott farostok tanúskodnak (XIX. t. 11). Közepén hossznégyszög alakú nyílással. — A felső lemez baloldali vége hiányzik, ugyanitt az alsó lemez felhajló széle 1 6 A szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Ltsz. 53.7.1—132. és 53.107.1. 1 7 Csallány D., Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa. (Bp., 1956) 143. 1 8 Ltsz. 53.7.98—106.
