Folia archeologica 9.

L. Kovrig Ilona: Kora-avarkori sírok Törökbálintról

120 L. Kovrig Ilona hosszabb volt, s az ezüstveretes rész felett még folytatódott. A kard előoldalán, a markolat közepére függőleges helyzetben álló kis ezüst karikát illesztettek, olyan módon hogy a karika tartószegét a markolatvason levő nyíláson átütötték és végét a másik oldalon elkalapálták. E kis karikába valamivel nagyobb ezüst karika van fűzve. A kardhüvelyen két darab P alakú ezüst taitófül volt (XVII. t. 1, la—2, 2a, b) amelyekhez a keskeny kardszíjat erősítették, hogy azzal a kardot az övre csatolják. .Mindkét P alakú fülnek csak az előlapja van meg. A fülek szegecseinek hossza azt mutatja, hogy kb. 2,5 mm vastag vas( ?)lemez lehetett a fülek bélése, amely a vékony ezüst borítólapokat erősítette. A tartófüleket bordázott ezüstszalag kapcsolta a kardhüvelyhez (helyreállított képe : 25. ábra). Az alsó függesztőfül bordáslcmez pántja gyengébb minőségű ezüstből készült mint a felsőé, valószínűleg későbbi pótlása a tönkrement eredeti pántnak. A függesztőfülek szélén, ott ahol a kardhüvelyhez csatlakoztak, keskeny, kb. 2 mm széles ezüstpánt nyoma látszik, melyet a csatlakozási rész eltakarására alkalmazhattak olyan formában, mint azt a törökbálinti függesztőfülek egyik rokonpéldányán a martinovkai lelet kardhüvely-tartófülén tették.

1 A keskenyvégű íjból csak a markolatborítás egyik csontlemeze (XVIII. t. 2) és az egyik kar végének borító csontlemeze (XVIII. t. 3) került be a múzeumba, arról az íjkarról, amelyre a felajzáskor a húrt beakasztották ; ezt a lekerekített vég és az ahhoz egészen közel fekvő bevágás mutatja. Az ezüstből préselt szíjrózsák (rozetták) a lószerszámot díszítették (XVII. t. 3—8) a fonatmintás ezüst álszíjvégekkel (XVII. t. 12—15) együtt. Ezeket a vereteket rossz ezüstlemez alátétes vékony finom ezüstlemezből préselték igen gondos munkával. Hátlapjukra szegeket forrasztottak. Az álszíjvégek felső végén a szokásos bordázottszalag lezárást préselt barázdákkal utánozták. Az álszíjvégekből 4 db, a szíjrózsákból amint a töredékekből megállapítható 11 db maradt meg. A szíjrózsák között pajzsalakú kis préselt veret is van (XVII. t. 9), melyet mint a párhuzamos leletek mutatják, kettesével (egy rozettát közrefogva) alkalmaztak a lószerszámszíjak díszítésénél. A hurkosfülű vaskengyel (XVIII. t. 4) és a csikózabla (XVIII. t. 5) erősen töredékesek. A sötétszürke színű durva agyagc(lénynek csak a cserepei vannak meg. 2. sír. Az ezüst fülbevalópár (XIX. t. 1—2) gömbölyű csüngőjét két préselt félgömbből állították össze és négy apró granulált gömbbel kapcsolták a karikához. A lapított gömbalakú gyöngy (XIX. t. 3) fekete színű. Az öv vereteiből lényegesen több maradt ránk mint az előző sírból. Az ezüst nagyszíjvég előlapján préselt eljárással készített „martinovka" díszítés van (XIX. t. 4) ; hátlapjának csak apró töredékei maradtak meg. Ezüst lemezből készültek a kisszíjvégek is (XIX. t. 5—7) ; préseltek, nem oldalpánt osak. Szíjszorító részüket bordás szalag szegélyezi (a negyedik kisszíjvég apró töredékekben van). Ezüstlemezből préselt apró rozetta töredéke, vékony aranylemez borítás nyomaival. Az övhöz tartozott még a lei vágott közepű téglalap alakú bronz lemezveret is (XIX. t, 8), úgyszintén a keskeny bronzlemez veretek töredékei (XIX. t. 9—10), hátlapjukon pántos bujtatóval. A három kisebb csat szintén bronzból készült (XIX. t. 12—14), közöttük a legkisebbnek rovátkolt a karikája (XIX. t. 14). Az övvel volt összefüggésben a bronz akasztóhorog is (XIX. t, 15). A kardnak még a töredékei sem kerültek be a múzeumba, csak a kardhüvely P alakú tartófülei és a rovátkolt bronz koptatópánttal ellátott kardhüvely veret a vörösfenyőből készült hüvely maradványával (XIX. t. 29). A P alakú függesztőfülek (XIX. t. 27, 27a—28, 28a) sima lemezből kivágott előlapja és préselt bortlásszalag oldalpántja ezüstből van, míg a hátlap (XIX. t. 28a) — rajta a felerősítéshez szolgáló kis pántfül — bronzból készült. 3 mm vastag, valószínűleg fából készített bélés erősíthette a füleket. Az ezüstből készült előlapi rész félkör alakú kivágásába feltehetőleg színes bőrbetét szolgált, ami erősen fokozhatta az ezüst veretek fényét. Vascsat, vaskés és vasnyílhegy szárának apró töredéke is felismerhető a lelet törmelékeiben és egy kova tűzkő. 1 Fettich N., A honfoglaló magyarság fémművessége Ali 21 (Bp. 1937) CXXII. t. 11—12.