Folia archeologica 7.

Lenkei Mária: Három későrómai, ún. moesiai ezüsttál a Nemzeti Múzeumban

98 Lenkei Mária sek vannak. így sorban láthatunk : leveles virágdíszt, delfint, szirmos virág­díszt, ismét halat, levelekkel körülvett szirmokat, megint halat, szirmos virág­díszt, halat, kelyhes virágdíszt, jobbra forduló ágon ülő fácánt, virágot, balra forduló ágon ülő fácánt, leveles indák közt kis szívet, végül sült libát. A perem 1,2 cm-re lehajlik, díszítése vésett pálcatagokból áll, a tállal együtt készült. A tál egy 10 cm átmérőjű, 0,5 cm magas, előre kovácsolt, majd ráforrasztott talpgyűrűn áll, ezen belül 5,5 cm átmérőjű kör látható. A karika és a kör között karcolt felirat van. A körön belül a hántolóval történt simítás nyomai láthatók. A tálon kapavágás nyomai vannak. Az egyik, cikkelyek közti élt a középponthoz közelebbi egyharmadban átvágták. Az ezzel ellentétes oldalon levő egyik cikkely külső egyharmadában hosszanti vágás nyoma van. Több kisebb sérülés is érte. Á perem két helyen levált a tál testéről. a b 12. ábra A rozettás ezüsttálat (XXIV. tábla) lemezből kalapálták, majd nyomó­padon átesztergálták, átmérője 43,5 cm. Közepén 4 cm átmérőjű, 13 szirmú rozetta van. A szirmok közepét durva mélyítés jelzi. A rozetta szélén a szirmok külső része által alkotott kis félköröket kis ívek kötik össze. Ezek mind trasz­szirozva vannak. Ez a külső szerkezet meglehetős durván és elnagyoltan van mintázva, kettős, elhibázott és összefutó vonalak is vannak. A rozettát 14 cm átmérőjű hármas, körkörös keret veszi körül. A középső kör szélesebb hornyolat (0,4 cm), a két szélső vékony bevésett kör. Ezeket a nyomópadon nyerhették forgatás közben, kétféle szerszámot tartva hozzá. A tál pereme 2,5 cm széles, hármasán tagolt, a tál belsejéből vízszintesen elhajlik és 0,7 cm széles. Majd egy 1,8 cm széles, kissé domború rész veszi körül a tálat, amelynek szélén poncolóval beütött astragalos dísz vonul körben. Ez egy tojás-és két gömbtagból áll. Egy helyen, ott, ahol a mester körbeért a poncolóval, három kis gömbtag van egy­más mellett. Ettől lefelé hegyesszögben lehajlik a 0,5 cm széles perein. A tál aljára 13,3 cm átmérőjű, 3 mm vastag talpgyűrű van ráforrasztva, amely 7 mm magas. A harmadik, a szalagdíszes tál (XXV. tábla) szintén lemezből kalapált, átesztergált lapos ezüsttálca. Átmérője 52 cm. A tálca szélétől 4 cm-re ferdén magasodó 2,3 cm széles perem emelkedik ki. A sima vízszintes peremet kívül és belül 2—2 esztergált kör díszíti. A perem szintén lehajlik s szélét ugyancsak astragalos szegély díszíti, azonban a két gömbtag helyett egy kis, közepén bevágott gömböcske van. Ezt a peremet utólag forrasztották a tálcára. Közepén 12,5 cm átmérőjű körlap van, melynek díszítése mértani hatást kelt. Középen egy 12 szirmú rozetta van, amelyet szalagdísz vesz körül, ezt pedig négy fél­körbe szerkesztett sziromdíszből álló sziromsor övezi, ezeket egymásba hurkoiódó szalagok kötik össze. Az üresen maradt részeket hálósán elhelyezkedő, egymás­nak fordult egyszerűsített liliomok töltik ki. A díszítés vésett és trasszirozott. A tálca előre kovácsolt, majd ráforrasztott 37 cm átmérőjű talpgyűrűn áll. Ezen belül egy 27 cm átmérőjű esztergált kör van. A kettő között 12. ábra a, majd ettől 7 cm-re 12. ábra b felirat látható. A név mélyen be van poncolva, az utóbbi karcolt felirat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom