Folia archeologica 7.

Sz. Burger Alice: A pomázi római sírkő

82 Sz. Burger Al ice használták fel másodlagosan a későbbi századok folyamán — a Gereonstrasse környékén. 2 9 Pannoniában a pomázi sírkő lovas párhuzamait a következőkben ismertük fel. Axeto curator sírköve Intercisából, Blandus Flavi f. eq. Aquincumból, to­vábbá egy adonyi, s egy intercisai töredéken. Axeto curator síremlékét legutóbb részletesen leírta és méltatta Erdélyi Gizella. 3 0 A második képmezőben ezúttal bal felé álló, hosszú nyeregtakarós ló határozza meg a síremlék közepét. A mellette álló, sajnos igen megrongált, álló alak alapján úgy gondoljuk, hogy itt a pomázi lovasjelenet tükörképét figyelhetjük meg. Ez a síremlékfajta azon csoportba tartozik, amelyben a felső főmezőben elhelyezett arcmás és a feliratos mező közé iktatott keskeny be­mélyített sávba vagy lovasjelenetet, vagy a halotti lakoma nálunk leszűkített formáját, vagy pedig a kettőt egyesítve vésik be. 3 1 Axeto síremlékének bő irodalma van. Számunkra most a pomázi sírkő­töredék lovasjelenetével való stílusazonossága miatt igen jelentős. Axeto lovas­csapatban szolgáló hivatalnok volt. 3 2 Pályafutását az ala I. Thracum veterana­kötelékében valószínűleg lovaskatonaként kezdte és élete legnagyobb részét így is tölthette el. Esetleg megsebesült, vagy egyéb okokból kifolyólag talán ki­tüntetésképpen került irodai szolgálatra. Axeto sírkövének majdnem egy kéztől való azonosságát Nemoratta Seregélyesen előkerült sírtábláján láttuk. 3 3 Most nem kívánunk a borostyán­indadísz taglalásába fogni, csak arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy ebben az időben a megrendelők kívánsága szerint a kőfaragók mindig azt faragták a sírkőre, ami állítójának katonai beosztása, vagy polgári volta alapján indokolt volt. A majdnem azonos beosztású Axeto és Nemoratta sírköveken is érvényre jut ez. Az előbbinél — aki lovasalakulatban szolgált — a már ismert lovas­jelenetet látjuk, míg az utóbbinál a bennszülött, polgári jellegű házaspár ábrázolása alatt az itt divatba jövő halotti lakomát jelző tripost és bennszülött pár megjelenítését faragták ki, talán egyazon műhelyben. Flavus Blandi f. eq. batávus lovasnak is nagyméretű, egykor díszes, fent két oszloppal keretezett sfrkövet állíthattak. 3 4 A felső jelenet — sajnos letört — és a feliratos mező közé, utólagosan, szinte hevenyészett, szabálytalanul el­helyezett, oda nem illő, mélyebbre vésett szegletes mezőbe jobbra egy »calo« kantárjánál fogva vezeti a hosszú nyeregtakaróval borított lovat. A nyereg­takarót az íves nyereg fölé helyezték. Meglepő a beosztás díszítetlen, majdnem durva volta és a ló élethű, gondos kidolgozása közötti különbség egyrészt, más­részt pedig a kép mozgalmassága. Flavus sírköve Domitianus — Traianus kori. 3 5 2 9 F. Fremersdorf : Neue Beiträge zur Topographie des römischen Köln (Berlin 1950). 2 t.-n a III - VIII-ig jelölt falaktól É-ra. 3 0 Erdélyi 0.: Intercisa I. (AH 33. Bpest 1954) 234, 6 sz. további irodalommal. 3 1 A lovasjeleneteket most tárgyaltuk, a halotti lakoma szimbolizálására megjelenő tripos és bennszülött férfi, nő számtalan példája közül most csak Nemoratta sírkövét idézzük, végül a kettő keveredésére most csak Lentinus eq. sírkövét említjük meg. — Erdélyi : i. m. 235, 11 sz. 36 t., 4. - K. Kraft : i. m. 169, 1151 sz. 3 2 J. Marquardt: Römische Staastverwaltung2. (Leipzig 1881-1885). II. 533. ­Tudjuk, hogy az ala legkésőbb 142-től a III. sz. 2. feléig Pannónia Inferiorban van. (K• Kraft : i. m. 160. 62, 630 sz. A kő szerinte Trajanus-kori.) — A DM és HSE formuláknak ezen a sír­kövön együttesen történő előfordulásával kapcsolatban Nagy Tibor kimutatta, hogy Axeto sírkövét a II. sz. 20- 30-as éveiben állíthatták. Arch. Ért. 81 (1954) 106 skk. 3 3 Fülep F. : Ant. Hung. 3 (1949) 79. 3 4 Nagy L. : Az Eskü-téri római erőd, Pest város őse. (Budapest 1946) 32, 58 jz. 3 5 K. Kraft: i. m. 163, 685 sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom