Folia archeologica 7.

Anda Tibor: Régi magyar szemüveg

150 Arida Tibor Tehát ezeknek az adatoknak a birtokában a kérdéses szemüveg korát nyugodtan tehetjük tíz-tizenöt évvel előbbre, a kép keletkezésének megjelölt 1470-es év elé. Természetes, hogy a szemüveg nem arra az alkalomra készült, hogy a táblaképbe elrejtsék, hanem a birtokosa jóval előbb is használta, s csak azután esett bele véletlenül a táblák közé. A szemüveg voltaképpen csak a XV. században kezd közkinccsé válni, ekkor terjed el szélesebb rétegekben is. Bár ára még igen magas, 50—60 tallér, ami elérhetetlen az egyszerű ember számára, de mesterember, kereskedő, polgár és alacsonyabb egyházi funkcionárius azért már be tudja szerezni, hogy látás-zavarát kijavítsa. A szemüveg tehát nyugodtan lehetett magáé a készítő mesteré, vagy segítőtársáé, esetleg egyházi emberé. A szemüvegek használata Olaszországból terjed el szerte a világon. Azok az adatok, melyek a szemüveg »feltalálását« a XIII. század végére teszik, nem megbízhatók.

2 Jelentőségük azonban mégis van, bizonyítják azt a tényt, hogy a XIV. századba forduló olasz városokban egyszerre több helyen is jelentkezik egy-egy »feltaláló«, a szemüveg készítésének a nyitjára több helyen is egyidejűleg jönnek rá. Ezért helyesebb, ha nem feltalálásról, hanem kialakulásról beszélünk. Az emberiség ismerte régebben is azt a jelenséget, hogyha üveget, drágakövet egymással szemben fekvő síkjaiban domborúra vagy homorúra csiszolnak, akkor a látott tárgy képét felnagyítja vagy lekicsinyíti. Gyakorlati jelentőségre csak akkor emelkedik, amikor Olaszországban az említett időben az üvegcsiszolás olyan fokot ér el, hogy viszonylag tiszta üvegből egyforma lencséket tudnak csiszolni. Eleinte kizárólag konvex lencsék készülnek, s csak jóval később tudnak a fejlődés során konkáv lencsét gyártani. Orvosi szempontból az első megbízható adat Guy de Chauliactól származik 1363-ból. Chirurgia Magnájában a látásromlás javítására ajánlja a szemüveget, természetesen még csak a konvex lencséjűt. De más tények is bizonyítják a szemüveg térhódítását, a XIV. és XV. század igen sok festményén már megjelenik a szemüveg. Jellemző a korabeli festők rajztudására, hogy a konvex lencséket is hűen ábrázolják. A szemüvegkeretek formája és anyaga eddigi ismereteink szerint pontosan megadja a korát is. Az első szemüveg egyszerű két fémkeretből állott, amelyet középütt merev fémcsap tartott össze. Ebből alakult ki az ún. kengyeles szemüveg, ahol a két keretet az orrhátra ráillő kengyel fogta össze. Rugalmasnak azonban még ez sem volt nevezhető. Bőrből és fémből készítették. A kivitelezésre legelőnyösebb anyagnak a bőr minősült. Vastag cserzett marhabőrt használtak e célra. A bőrkengyel anyagánál fogva bizonyos rugalmasságot is biztosított, másik előnye pedig, hogy a beléje foglalt lencsék nem repedtek, sérültek meg olyan könnyen, mint a kezdetleges eljárással készült és összeszerelt fémkereteknél. A technika fejlődésével hamarosan, még a XV. század végén megjelenik a fémből készült ún. csiptetős szemüveg. Ez voltaképpen nem más, mint rugalmas kengyeles szemüveg. Előnye pedig az a megelőzőkkel 2 Del Migliore a Fiorenza Illustrataban 1684. állítja, hogy a firenzei Sta. Maria Maggiore templomban állott Salvino degli Armati 1285-ből származó sírköve, melyen ez a felirat volt olvasható »inventore degli occhiali«. Sajnos azonban, ez a sírkő ma már nincs meg. — Ugyancsak nincs meg az a kézirat sem, melyre 1678-ban F. Redi hivatkozik »Lettera intorno all' invenzione degli occhiali di naso« című művében, ahol 1299-re teszi a szemüveg felfedezését, ugyancsak Firenze városában. — 1305-ben említi piacenzai beszédében Giordano da Rivalto, hogy húsz év óta ismerik már a szemüveget. A pisai domonkos, Alessandro de Spina pedig a látottak után maga is készít szemüveget.