Folia archeologica 6. (1954)

Hegedűs Gyuláné: Egy herendi művezető emlékezései

Egy herendi művezető emlékezései 187 lítás meglepetése az elsőízben bemutatott bunzlaui főzőedények utánzatai, amelyeknek készítési módját a kiállítás előtt való évben fiával együtt a helyszínen tanulmányozta. A beregszászi és poltári tűzálló agyagokból engobozott, barna mázas edényeket egy külön e célra épített, széntüzelésű kemencében 1300 C° körül, tehát magas hőfokon égette. Magyarországon ezeket a főzőedényeket Ullrich készítette első ízben kisipari műhelyben, bonyolult technikai kivitelezésük gyáripari előállítást igényeltek. A szakmai gondossággal előkészített anyag forgalomba hozatalára azonban már nem kerülhetett sor a háború miatt. 1914 nyarán Ádám fia, majd munkásai is bevonultak. Orosházi műhelyében Ullrich a háború kezdetén még eldolgozgatott feleségével, de később Ádám fia elvesztése és a háborús károk miatt műhelyét leszerelte. Orosházi munkásságáról és társadalmi megbecsüléséről így ír : ».. .köztiszteletben álló és nagyrabecsült eg^én voltam ... Jótékonysági és egyéb intézményekben részemet bőven kivettem. .. Orosházán neveltem 7 tanoncot, amely közül 5 az ország különböző helyén önálló mesterek és igen jó sorban vannak...« A háború után a felszabadult és átmentett tőke új nyerészkedési lehetőségek után kutatott. »Kerámiai láz fogta el a spekulánsokat«, írja. Számosan keresték fel társulási ajánlatokkal. Ezek közül egy Zirc melletti pusztán. Tündérmajoron alakuló vállalatba társult. A sok ajánlat közül azért kötött ki ennél, mivel a vállalat geológusa megállapította, hogy Zirc vidékén »fehérre égő kaolin van«. Házát eladta, gépeit vagonba rakva, családjával Tündérmajorba költözött. Két társa, Walla földbirtokos és Rainprecht ny. főispán azonban, a kaolin meséjével becsapta. Ullrich megcsömörlött a csaláson alapuló vállalkozástól, és a »Fischerféle kerámia gyár R. T.«-hoz (Bp. X., Liget u. 11.) szerződött művezetőnek. Egyben 26 millió koronával részvényese is lett a gyárnak, amelyet modernül átszerveztek, új berendezéssel és gépekkel láttak el. De itt sem maradt sokáig, mert személyi ellentétek miatt hamarosan kilépett a vállalatból, Eletének újabb fejezete 1924-ben Sárospatakon kezdődött. A sárospataki kaolintelep további részlegének feltárására alakult részvénytársaság hívta meg szakelőadónak. Közreműködéséért 50 darab részvényt kapott. Ekkor érlelődött meg benne a sárospataki kerámiai műhely létesítésének terve. 1925 december 22-én »Ullrich Károly és Tsa kerámiai különlegességek gyára« elnevezéssel betéti társaság alakult. A társas-üzlet alapításához Ullrich 50 részvényével és az időközben megszűnt tündérmajori vállalatból elhozatott gépeivel járult. »A gyár közvetlenül a MÁV állomás közelében, 16 méterre a szélső sínpár mellé épült. 1926 február 15-én indult meg az építkezés ; a gyár teljesen új alapra épült, és 30 személy felvételére lett berendezve. .. Az üzem csakhamarosan saját betanított munkások s egy néhány Bpesti tanítványaim beállításával nagyon szépen megindult...« Főleg bazárárut, gyerekjátékokat, fonott kosarakat, virágtartókat, köcsögöket stb. készítettek. Ezek egy részét exportként Hamburgba és Bécsbe szállították. A kezdeti sikereket felmutató kis üzem azonban az egyre mélyülő gazdasági válsággal nem tudott megküzdeni. A belföldi kereskedőknek 30—90 napra adott hitelek nagyrésze nem folyt be, így a csekély tőkével dolgozó üzem sem tudott saját fizetési kötelezettségének eleget tenni. Ullrich, mint a társaság egyedüli beltagja, 1927. március 1-én kénytelen volt kényszeregyezséget kérni. Társa, aki a közös vállalatban csak vagyonbetétének jobb kamatoztatását remélte, a hitelezőkkel megegyezve, Ullrich ellen árverést kért. Neki azután