Folia archeologica 6. (1954)
Szabó György: A falusi kovács a XV—XVI. sz.-ban
/) falusi kovács a XV—XVI. században 139 a vakaró fejéhez. A lószerszámhoz tartozó különféle csatokat (XXXIV. t. 9., 10., 23—24.) nagyjából úgy készítették, mint a láncszemeket. A nagyobb gazdasági szerszámok készítéséhez a kovács minden mesterségbeli tudására és ügyességére szükség volt. Nemcsak formájuk kovácsolása volt nehéz, hanem rajtuk az élek acélozása, edzése is. A nádvágót (XXXVI. t. 11., 12.) kovácsvas-szalagból készítették. Hevítés után lapjában meghajlították, majd pengéjét kovácsolták ki. Végét vastagabbra tömörítették, s kikalapálták rajta a makkot. Valószínű, hogy élét ugyanúgy, mint a középkorban külföldön — amit metallográfiai vizsgálatokkal mutattak ki — vagy a közelmúltban nálunk is igen sokszor edzették. A kapákat is rúdvasból vagy singvasból készítették (XXXV. t. 4—8.). Ezt lándzsa- vagy levélformájúra lapították, majd kissé íveltre kalapálták. Vaskos rövid szárrészét lyukasztóval átütötték, majd tágító segítségével köpűt formáltak belőle. A kapák egy részének élét biztosan edzették, acélozták. Erről tanúskodik néhány írott adatunk, amely a kapák nádolását említi. 7" A nádolás vagy nádlás manapság is azt jelenti, hogy a kovács az élre, a megkopott élre vagy az elvékonyodott tengelyre acélszalagot hegeszt. 7 1 Edzeni csak acélt lehet, s így a kapákra hegesztett szalagot már megedzhették a középkori kovácsok is. Néhány kapán meg is látszanak a nádolás nyomai, vannak azonban olyanok, amiken nádolásnak nincsen nyoma. Ezeket saját anyagukban acélozták (cementálták), s ezután edzették. (Az edzési eljárásokról később.) A nádolásnak különös jelentősége volt az ekevasnál, mert ennek élét keményre, szilárdra, testét pedig rugalmasra kellett készíteni. Az ekevasat (XXXVI. t. 9.) több singvasból kovácsolták össze. Ezeket háromszögalakban tömörítették, majd kikovácsolták az élét, és behajlították köpűjét. Élét nádolták, 7 2 de edzhették is. Köpűje és hosszú oldala — miután kovácsvasból (frissített vasból) készült — rugalmas lett, éle pedig kemény. A csoroszlyákat (XXXVI. t. 6—7., 8.) szintén rúdvasból vagy sínvasból készítették. A rúdvas egyik harmadából kovácsolták az élt, amelyet inkább saját anyagában, s nem nádolással acélozhatták. Az ásóvasalások (XXXV. t. 1—3.) élét is inkább így acélozhatták. Külön jelentősége volt az acélozásnák a fejszék, balták (XXXI. t. 10—12., XXXIV. t. 19—20., XXXVII. t.) készítésénél. Ezek ugyanis a falusi gazdaságban a legfontosabb fakitermelő és famegmunkáló szerszámok voltak. Éppen ezért készítésükkel részletesebben foglalkozom. A fejsze alaprészét egy középen összehajlított sínvas adta. Hurkos fejéből képezték ki a köpűt, míg két végét összekalapálták, majd pengévé alakították. 7 3 Ez volt a fejsze készítésének egyszerűbb módja. A másik, összetettebb eljárásnál a fejsze alaprésze szintén összehajlított sínvas volt. Itt azonban az ellapított vége közé még egy külön — valószínűleg acél—élt illesztettek be. Az él 7 0 1520. Várdai Ferenc provizorának számadáskönyvéb n : »I.em Bartholomen fabro pro nadlas ligonum X dedi d XI,« (Zichy Okm. Tár. XII. 1931. 390). 7 1 MNy. VI. 1910. 239. 7 2 1558. »Egy Lemes (ekevas) nadlastul az Ember wasabul ha nadlva, öth kraiczartli wehessen« (t. i. a kovács) (MGTSZ VI. 1901. 137.). — 1587. »Zantlio wasak nadlasara ket masa wasat« (Oklsz. 675.). 7 3 Hasonlót I.: Воронин Kaprep Тиханов : История культуры Древней Руси (Домонголский период) М Л. 1951. 89. 50. kép.
