Folia archeologica 3-4.

Szabó Kálmán: Ásatási segédeszközök

BIBLIOGRAPHIA 319 császár-szimbolikából kölcsönözték. A passioszarkofágok népes alcsoportja, a Krisztus-Péter-Pál jelenetes darabok. Középső ábrázolásban megjelenik a halálon győzedelmeskedő Krisztus. Megmarad néha a győztes keresztszimbólum, új ábrázolás a labarumot magasra emelő Krisztus és a trónoló Krisztus a Paradicsomkertben. A halállal folytatott győztes harcban, Krisztus mellett állnak, mint előharcosok Péter és Pál, martyriumuk így kerül be a kompozícióba. A Péter-Pál jelenetes szarkofág tipikusan rómavárosi alkotás, innen kerül Galliába is. Régebbi ószövetségi passio-szimbolikát is felhasznál a műhely a kompozícióban (Jób, Ábel). Pál jeleneteket később Péter martyriumából való jelenetekkel helyettesítik, ez a harmadik alcsoport. Megváltozik a középső ábrázolás is, a traditio legis (törvény átadása) jelenet már nem a harcban győztes Krisztust állítja elénk, hanem a fenséges Világuralkodót. A passioszarkofágok fejlődéstörténetét három nemzedékre határozza meg Nagy Konstantin uralkodásának végétől II. Theodosius uralkodásának elejéig. A tipológiai részletezésen túl kronológiai összefoglalásba állítja a szarkofágok fejlődését. A clipeus-szarkofágok között, 330 körül jelennek meg ábrázolások Krisztus passiójából. 340 körül keletkezik a lateráni 171. sz. Krisztusszarkofág, amely teljesen ebből a témakörből való. Tíz évvel később keletkezik a Péter-Pál szarkofágok csoportja, ez azután két részre oszlik, az egyik a római csoport, amely az ótestamentumi szimbolikát kombinálja a passio-jelenetekkel. A másik, fiatalabb galliai csoport átmegy a theodosiusi korba és előnybe részesíti Péter alakját az ábrázolásoknál. Ugyancsak 350 körül keletkezik a Krisztus-Péter-Pál csoport, ebből fejlődik azután a Krisztus-Péter ciklus a IV. század végén. A fejlődésnek megfelelnek az ikonográfiái vizsgálatok. A fejlődési folyamat keresztül megy az u. n. szép stíluson. A szép stílus tipusalkotásai nyomják rá bélyegüket a passioszarkofágokra. Péter és Pál fejek ebben a korban keletkeznek olyan jellemző vonásokkal, amelyek a későbbi korban szinte szabállyá merevednek. Krisztus feje megy át különösen nagy változáson a fejlődésben, a Krisztus-fiú arctól, a kissé merev szigorú Krisztus arcig. Szellemtörténeti háttérrel adja a szarkofágok középpontjának szimbolikus ábrázolásait. A különböző ábrázolásokon egy olyan fejlődési folyamatot nyerünk, amely a harcoló Krisztustól, a diadalmas Világuralkodóig vezet. Függelékül a «crux invicta» előtt hódoló apostolok ábrázolásával foglalkozik a szarkofágokon. Ezeken a szarkofágokon bizonyítja, hogy a császári szimbolikából átvett harcos jelvény lesz a hódolat középpontja. A folyamat végén díszítmény lesz ebből a jelvényből. Utolsó fejezetben foglalkozik Gerke a servanne-i szarkofággal (70—71. képek). A kétzónás frizszarkofág alsó részén Krisztus passiójának nyolc jelenetét ábrázolták. Az ábrázolások lényegesen eltérnek az előbb ismertetett jelenetektől. Kimutatja, az eddigi datálásokkal szemben, a servanne-i szarkofág késői eredetét és hogy ez a darab a fejlődés végén áll. A servanne-i jelenetsor eredetileg nem a plasztikában keletkezett, hanem mozaikok és miniaturák ciklusaiban. De megvolt már a IV. század közepén, függetlenül az előbb tárgyalt passioszarkofágok jeleneteitől. A teljes ciklus, amelyet a servanne-i szarkofág képvisel, az V. században megy át a szarkofágplasztikába és így a Galliában keletkezett szarkofág egy művészeti irányzat utolsó hajtása. Oroszlán Zoltán, SZIN ÉSZSZOBROCSKÁK A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM ANTIK TERRAKOTTA GYŰJTEMÉNYÉBŐL. Archaeologiai Értesítő 1939, 84—100 1., 81—93 k. Az újattikai és délitáliai komédiák közkedvelt komikus alakjait a terrakotta műhelyek megmintázták a nagyközönség számára. Állandó alakokat ismerünk a komédiákból, változatosságot inkább a ruhá/ zatuk ad. A Szépművészeti Múzeum gazdag terrakotta gyűjteményéből 13 darabot ismertet a szerző. Egy rhetor-figura (89 k.) és egy vásárra igyekvő paraszt alakja (91 k.) különösen érdekes. Egyiptomból származik az a kis szobrocska, amelyiken a színészi maszk alól egy majom vigyorog ránk (92 k.). A ritkábban előforduló öntőmintákból is bemutat egyet a szerző. Alföldi András, EPIGRAPHICA II, Archaeologiai Értesítő 1939, 101 — 113 1., 94—102 k. A székesfehérvári basilika alapjaiból került elő egy feliratos sírkő (94 k.). A két elhalálozott egy «expeditio Gotica»-ban esett el. A sok dunai gót háborúnak ritka epigraphikus emléke, a Kr. u. III. század közepéről. Valószínű, hogy a sírkő, amelyen a legio II adiutrix katonái vannak megemlítve, a középkorban került Aquincumból Székesfehérvárra. CIL X 6225, Fondiból (Italia) származó kő új kiegészítése. L. Tampius Flavianus, Pannónia helytartója volt Nero korában, az ő elogiumának töredéke maradt meg a feliraton. Mommsen kiegészítését javítja a szerző. Mommsen ellenében értelmet ad az elogiumnak: ...a Transdanuvianis acceptis limitibus omnibus exploratis( ?) hostibus ad vectigalia praestanda adactis. .., tehát a helytartónak egyik nagy tette, hogy a Duna másik partjáról barbárokat telepített Pannoniába. Tudunk hasonló betelepítésről Moesiában. Megvolt ez a telepítés a határokon túlról az egész római időben. Valentinianus és Valens császárok esztergomi feliratának kivakart szavait (CIL III 10596) jó fényképfelvétel segítségével sikerült megmagyarázni (97 k.). Nem damnatio memoriae-ról van itt szó, hanem a kőfaragó tévedett a felirat elkészítésénél. Valeria duxának nem járó magas címeket vésett tévedésből a kőre (vir clarissimus, comes ordinis primi), ezt kellett azután kitörülni. A Gellérthegyen és Tabánban fekvő civitas Eraviscorum új feliratos emlékeit közli a szerző. A gellérthegyi oltárkő (CIL III 10418, 98 к.) kivakart császárnevét M. Iulius Philippusnak (Kr. u. 244—249) határozza meg. Egy óbudai oltárkövön (CIL III 10408) az oltár dedikálója: tabularius civitatis Eraviscorum, tehát a civitas levéltárosa. A harmadik emlék egy sírkő Dunapenteléről, amelynél a temetkezés helye a rövidítéseket feloldva in civitate Eraviscorum, in Aquinco lenne megjelölve. Ilyen fajta megjelölés szokatlan és azt jelentené, hogy ez a sírkő már az ókorban került le Dunapentelére. Ifj. Csemegi József, A GELLÉRTHEGY DÉLI OLDALÁN TALÁLT OLTÁRKŐ HELYÉNEK MEGHATÁROZÁSA, Archaeologiai Értesítő 1939, 114 1., 100 k. A telekkönyvi adatok alapján az oltárkövet Rezeda utca J 4. sz. telken találták. Nagy Lajos, A SZÍR ÉS KISÁZSIAI VONATKOZÁSÚ EMLÉKEK A DUNA KÖZÉPFOLYÁSA MEN-