Folia archeologica 3-4.

Szabó Kálmán: Ásatási segédeszközök

304 BIBLIOGRAPH IA az élet-halálharc otthonában, az Amphitheatrumban. Az itt Dianával rokon Nemesisszel telve van a Dunavidék; megtaláljuk Asclepiust és Telesphorust is. Az ezen istenségek által jelentett élet-halál ellentétet Dionysos oldja fel. A Nyugat alig ismeri, a Kelet telve van vele. A Pannoniában is otthonos bakkhikus sírszimbolika a halált mámoros életteljességgé változtatja: a dionysosi gondolat itt a kocsitemetkezés helyére lép. Az itt földiesebb Liber a császárkornak a formából határtalanságba vágyódását is kifejezi, az impérium e kultusszal szemben, melynek hordozói rendszerint nem az ő szolgái, inkább ellenséges. Hasonló talajból merít Ceresnek kollégium által szolgált kultusza. Ez időkre a halálgondolat elhatalmasodása és a collégiumok szerepe jellemző. Vallásosak még a foglalkozásközösségek is, mert az antik ember számára még a mesterség is vallásos funkció. A kollégiumok feladata a halottkultusz is, ünnepeik lakomák, melyek a boldog istenekhez közelítenek. Az idegen istenek (Dea Syria) terjedésének egyik útját jelentik a nemzeti kollégiumok. Az antik istenek határozott alakok, valóságok. A világgal szembeni távolságot elvesztett későantik ember azonban inkább a közös istenit ismeri fel bennük, ez jut kifejezésre a kultusz egyöntetűségében, az istenek egybeolvadásában, a minden isten kultuszában. Ezért terjedhetnek a faji hordozóktól függetlenül is a keleti istenségek kultuszai. A Jupiterrel azonosított dolichéi Baál még megőrzi külsőségeit és asztrális keretét, de a római szellemmel ellentétben a világegyetemmel szemben önálló egyéniség marad. A fentebb vázolt folyamatot jól illusztrálja egy csévi felirat, melyet egy legatus| állít a számos istennel azonosított Sarapisnak. Az élet és halál polaritása volt a klasszikus misztériumok alapja is. A beavatott az egyéni lét feladásával jut a halálban az élet teljességéhez. Ez Kybélénél az egyén tragikus önfeláldozásává fajul. B. művének IV. fejezete a szerinte az antik keretekből kilépő beavatásos misztériumvallásosságot tárgyalja. Az élet és vallásosság azonosságáról itt már nincs szó. Mithras vallását nem ismerhetjük meg mítoszaiban, ezek a be nem avatott antik ember számára is érthetetlenek voltak(?), ezen a titkos doktrínát reveláló beavatás segít. A szentélyek tanúsága szerint Mithras kultusza Aquincumban is misztérium. De a politeizmus a Mithras-hivő számára is realitás marad, a barlangszentély a kozmosz, kozmikus Mithras mítosza is, kultusza triumphális jellegű, mint Deus Invictus a katonaság istenévé lesz és kapcsolatba jut a császárral. Hasonló gondolatokat tartalmazhat a speciálisan al- és középdunavidéki «dunai lovas» vallása. Végezetül megemlékezik В. a politeizmussal éles ellentétet jelentő kereszténységről, kiemelve annak a későantik gondolkozással rokon triumphális jellegét. B. nagy írói készséggel nem száraz adatfelsorolást, de megragadó, értelmes egészet nyújtó képet tár elénk, melyet a tudatos felépítés foglal egységes keretbe. Ez a kép közelebb visz az antik aquincumi élethez, mint bármely más munka előtte, mégis fel kell tennünk a kérdést, hogy ez a kép mennyire hű, egészében és részleleteiben egyaránt. Kétségtelenül lehetséges volna nem egy részletét kifogásolni, lerombolni próbálni, nehezebb lenne azonban helyére megfelelőt állítani. Ezért inkább csak egy-két elvi jelentőségű észrevételt kockáztatunk meg. B. célja az aquincumi életen keresztül az antik életet megismerni. A valóságban ennek ellenkezőjét teszi. Nem az aquincumi vallásos emlékek feldolgozásából, egybevetéséből építi fel a képet, de az antik vallásosság általában helyesen megkonstruált képét vetíti rá az aquincumi anyagra, ebbe a képbe illeszti azt itt-ott bele, megerősítés gyanánt. így műve megnyerő volta ellenére sem látszik mindig szilárdnak a megalapozottság. így van ez pl. a táj vallásosságánál. Lehet, hogy Silvanus mögött egy illyr istenség rejlik, de bebizonyítania ezt B.-nek nem sikerül: az isten megjelenésében, megnevezésében sehol semmi kizárólagosan helyi. Kedveltségét lehetne egyedül a táj «silvanusi jellegével» magyaráznia, hiszen azt B. is. elismeri, hogy Pannónia vallásossága talán a legkevesebb ősi lokális szint mutatja a Birodalom provinciái között. A kimutatni kivánt lokális színeket azonban a kelta és illyr vallásosság vázolása, a marsi és liberi életforma stb. kiemelése mellett néhány leletstatisztika, összehasonlítás plasztikusabbá tette volna. Kevéssé érzékelteti B. Aquincum vallásosságának helyzetét provinciánkon belül, pedig az anyagot kevéssé ismerő előtt is feltűnik városunk vallásosságának eltérése pl. Penteléétől, a tartomány belsejéétől, a déli és nyugati határvidék városaiétól. Itt is sokat segített volna a leletek pontosabb felsorolása, letérképezése. De ez a feladat túllépte volna a szerző önként vállalt korlátait. Fájdalmasabb az időrendiség hiánya. Gyakori hiba a fejlődés keresése közben elfelejtkezni a lényegről, de három század vallásos emlékeit mintegy egy sikra levetítve konstruálni meg a vallásos élet képét kissé merész vállalkozás. Valószínű ugyanis, hogy a második, harmadik és negyedik század vallásosságának nagy különbségei nálunk is érezhetők voltak. Igaz, hogy az emlékek időrendi meghatározása nehéz és nem is mindig lehetséges. Nem segít ezen a hiányon, hogy B. bizonyos jelenségeket, így a misztériumokat a későantik vallásosságból magyaráz. Ezek iránt egyébként kevés érzéke van. Az antik életen kívülálló, perifériális jelenségnek tekinti őket és nem ismeri fel bennük az antik vallásosság nagy kisérő, kiegészítő jelenségét. Mert a misztériumok nern elsősorban a korra, de a bennük tisztelt istenségre jellemzők és nincsen ellentét a mithikus szemlélettel telt élet antik vallásossága és a misztériumvallásosság között: a misztériumvallásosság éppen az élet mithikus teljessége. A misztérium titoktartása nem az élettől és mithikus szemlélettől való elzárkózás, a beavatása nem szükségszerűen titkos tanítás. Lobecktól Anrichon és Dibeliuson keresztül sokan rámutattak már, hogy a misztérium-tudás nem többet és mást tudás, csak intenzivebb tudás: a beavatás nem közlés, de átélés. A misztériumok, így Mithraséi sem ítélendők meg természetfölötti vallások gyanánt, későantik, fokozott elterjedésük sem idegen, új eszmeáramlatok következménye, de éppen az antik pogányság hatalmas kísérlete az ember és kozmosz tragikusan fenyegető kettősségének áthidalására. így a pantheizmus is lényegében más gyökerű, mint a monotheizmus és nem a formák elmosódásának következménye, mert csak valamiben rokon istenek olvadnak egybe, és az isteni alakokban közös istenit a görögség és rómaiság mindig felismerte (v. ö. pl. a görög theos szó ilyen használatát). A keleti istenek sem az isteni formák! iránti érzéketlenség következtében terjednek el, hanem mert bennük a hanyatló antikvitás a saját ősi gyökereit