Folia archeologica 3-4.

Szabó Kálmán: Ásatási segédeszközök

300 BIBLIOGRAPH IA kat kapott abban az anyagban, amelyet Pósta Béla Zichy Jenő gróf keleti kutatóútján gyűjtött s amelynek fényképei eddig kiadatlanul hevertek. H. első alapvető megállapítása az, hogy a G. által meghatározott lovas műveltség Déloroszországban, a Kaukázusban és Előázsiában is megvan. Ezek közt a területek között az egyezések sokkal szorosabbak, semhogy egyszerű kisugárzásként magyarázhatnók. Vannak azután egymásnak megfelelő helyi készítmények, pl. a magyarországi, helyben készült állatfejes zabiák Kaukázus-lurisztáni alapgondolatot fejlesztenek tovább. Úgy látszik, hogy ez a magyarországi lovaskultúra a szkíták hódítása elején sem tűnik el (Szentes-vekerzugi lovastemetkezések). Ez a lovaskultúra két pont körül tömörül: Kaukázus és Magyarország. Egyes elemeit valószínűleg Kaukázus felől az ananjinói kultúra is átveszi s ez közvetíti kelet felé. A keleti kisugárzást H. nyomon követi a minuszinszki medencén keresztül a Távolkeletig és mintegy régészeti anyaggal szemlélteti Zichy István grófnak azt a sejtését, hogy az ananjinói kultúra hordozóinak kelet felé vándorlása kelti életre a hsiungnu kultúrát. A kötet magyar és francia nyelven jelent meg. G. dolgozatánál a francia szöveg az irányadó, magyar nyelven csak kivonatot közöl, H. mindkét nyelven teljes szöveget ad. A szövegkötet 10 képe mellett, külön kötetben jelent meg 89 nagyformájú táblával, a kitűnően összeállított és jól fényképezett képanyag. A tárgyak leírását külön fejezetben közlik a szerzők. A fent csupán vázlatosan ismertetett anyaggyűjtés és rendszerezés rendkívül értékes adatokat tár fel a későbbi keleti lovasnépek műveltségének megvilágításához. Az alábbiakban ebből a szempontból szeretnék néhány gondolatot felvetni azok számára, akik nemcsak a fent adott rövid tartalmi vázlatot olvasták el, hanem igen alaposan áttanulmányozták az ismertetett müvet. Ez a munka az anyag módszeres közlésével alapot kíván • teremteni a további kutatás számára. Felesleges hangsúlyozni, hogy az anyag közzététele jelen esetben nem csupán egyszerű leírás, hanem a műveltségi kör elkülönítése és meghatározása a teljes tudományos apparátus igénybevételével történt fáradságos munka volt. A munkának ez a része és a keleti vonatkozások nagy vonalakban való tisztázása teljes mértékben sikerült, a bemutatott anyag egységes jellege vitán felül áll. G-nak a tárgy meghatározásánál és az időrend megállapításánál követett módszere sokkal kevésbbé meggyőző és alig van kapcsolata az előszóban lefektetett módszertani elvekkel. Különösképen tipológiai osztályozását tartom felületesnek. A szerszámok nem önmagukért vannak. Az ember mindig valamilyen cél elérésére készíti eszközeit és az eszközök fejlődését és módosulását egyideig a cél tökéletesebb elérése szabja meg. Később sok esetben az eszközt már nem eredeti feladatában használják, hanem dísz lesz belőle s ekkor alakulását más tényezők szabják meg, de az utóbbi esetben semmiképen sem alkalmas arra, hogy egy műveltség mindennapi életét ragadjuk meg benne. Éppen ezért a régészeti anyag közzétételének elmaradhatatlan első lépése a közölt leletek tárgyi meghatározása kell legyen. Ebből a szempontból a könyv címén kívül vajmi keveset tudunk meg a közlés során. így pl. igen lényeges lenne tudnunk, hogy vájjon a közölt emlékanyag lovasnéptől vagy kocsizónéptől származik-e? Ebből a szempontból semmitmondó az a néhány tárgy, amelyet G. kocsialkatrésznek vagy szárkarikának határoz meg, ez az elnevezés ugyanis teljesen önkényes sem egykori, sem újabb bizonyítóanyaggal nem támogatja, használatukat a leírás alapján egyáltalán nem lehet elképzelni. Igen súlyos megnevezésben hiba, hogy G. által zabiának nevezett és az egész időrend alapját képező bronztárgyak semmiképen nem lehettek zabiák. Legfennebb zablapálcák (Horváth szövegében több helyen így is szerepelnek), a tényleges zabiákat pedig következetesen zablaláncnak nevezi G. Már pedig a tényleges zabiákon egyáltalán nem követhető az a tipológiai fejlődés amit G. felállít s így az I. és II. tipusú zabiák köre elnevezés megtévesztő. Vizsgáljuk meg közelebbről az egész tipológiai időrend «vezérkövületének», a zablapálcáknak( ?) kérdését. Ezeket a többé-kevésbbé hajlott bronzrudakat három párhuzamos és azonos méretű cső járja át, ezeknek szerepe méretük és alakjuk után azonos lehetett. Az asszír domborművek és a későbbi ábrázolások alapján a két szélső lyuk szerepét el lehet képzelni, u. i. ezekbe fűzhették a zablatartó kétágú pofaszíjakat. Ebben az esetben a zablapálcák(?) agyarszerűen állottak a ló szája mellett, úgyanúgy tehát mint a későbbi vaszabláknál (pl. LXVII. tábla 3—6). Ha azonban ugyanilyen alapforma mellett a középső cső és a két oldalkarika (v. cső) ellentétes irányú volt (pl. XXXVII. tábla 4—5), akkor a zablapálca(?) a ló pofájához simult. A két szerep között elég éles megjelenésbeli és ami fontosabb erős mechanikai külömbség van. További fontos készítésbeli és mechanikai külömbség az_, hogy a zablát és a zablapálcát(?) egybedolgozták-e (pl. Ugra XIII. tábla) vagy külön-külön készítették el. Egészen más lovaskultúrára vall az egyik és a másik. Egyik esetre sem kapunk feleletet, pedig igen lényeges kérdés az, hogy a különálló darabokat hogyan állították össze. Ugyanis egy-egy zárt leleten belül nem minden pálcapárra( ?) jut egy zabla, sőt, sokkal több van az előbbiből, mint az utóbbiból. A füzesabonyi III. sírban pedig zabla egyáltalán nem volt (II. tábla). Gyakorlati meggondolásuk alapján elképzelhetetlennek tartom, hogy a darabokat csupán qsszeszíjazták volna, vagy ahol a zabla hiányzik, ott kötél vagy szíjzabiát alkalmaztak volna, éppen ezért részemről egyelőre kételkedem abban, hogy ezek a «zabIák» minden esetben tényleges zabiához tartoztak. Meggondolandó a fentieken kívül az is, hogy egy igen fejlett bronzművesség, amelyik kiváló pofapálcás zabiákat készít, az esetek nagy részében külön készítse el a zablát és külön a zablapálcát( ?) s a kettőt csak rövid ideig tartó szíjjal fűzze egybe. Aztán meg a zabiák nagyrésze olyan, hogy az az egybefüzés csak igen körülményesen történhetett volna. Alátámasztja kételyemet, hogy egy lovasnép nyilván szíjból készíti el lova kantárját, hámját, stb. a szíj pedig természete szerint lapos metszetű, a bronz zablapálcák(?) lyukai pedig rendszerint körmetszetűek. Ez a kettősség (a zabiák egyik fajtáján ugyanis lapos metszetű lyukak vannak) még akkor is rendkívül érdekes lenne, ha a zablapálcák( ?) kérdésére megnyugtató feleletet kapnánk, ugyanis emögött a jelenség mögött azt áejtjük, hogy a sodort körmetszetű kötelet a hasított szíj váltja fel, ha pedig az így van, akkor sokkal jelentősebb tényre következtethet ebből mint a gombok kisebbedéséből. %