Folia archeologica 3-4.

Malán Mihály: X. századbeli magyarok csontmaradványainak embertani vizsgálata

/ 205 MAL ÄN: X. SZÁZADBELI MAGYAROK CSONTMARADVÁNYAINAK EMBERTANI VIZSGÁLATA A koponyák e leírása után kíséreljük meg őket egybevetni. Már az eddigiekből láttuk, hogy méreteik szerint valamennyi hosszúsága a Scheidt-féle kulcs szerint rövidnek tartható. Szé­lességükben azonban eltérések vannak, mert míg a Tömörkény 1 és 2 közepesen széles, addig a Mindszent 2 a keskenység felső határán van, míg a Derékegyháza 4. határozottan keskeny. Ez látszik a két méretből képzett indexen is. Az előbbi kettő hyperbrachykraniája ugyan a mindszenti koponyán még megvan, de kisebb mérvben, míg a derékegyházi sokkal kevésbbé rövidebb, de még mindig rövid. A magassága valamennyiüknek közepes, s így a hosszmagas­sági indexük valamennyinél hypsikran értéket ad. A fülmagasság az első háromnál igen alacsony, míg a derékegyházainál közepes, s így az előb­biek tapeinokranok az utóbbi metriokran. A ko­ponyák homloka többé kevésbbé golyóalakot mutat a harántindex szerint, kivéve a Tömörkény l.-et, amely nagy homlokszélessége miatt habár csekélyfokban, de párhuzamos homlokú. A homlok és falcsont szélességének indexe változatos: a Tömörkény 1 és 2 koponyáé stenometop, főleg a nagy koponyaszélesség miatt, míg a másik két koponyáé metriometop, noha abszolút értékben alig van a nagy koponya homlokszélessége között különbség. Sagittalis homlokindexben valameny­nyien többé-kevésbbé kifejezetten meredek hom­lokot mutatnak, ami a mediansagittalis görbéken is jól látszik. A Tömörkény 2. koponya parietalis typusú, míg a többi frontalis. Arcuk magas­sága a Tömörkény 1 és Derékegyháza 4-nél hosszú, a mindszentinél közepes. Arcszélességük középszéles a mindszenti kivételével, mely a kes­kenység felső határán van, viszont a derékegyházi koponya szélessége a középszéles koponyák alsó határán áll. Felsőarcmagasságuk hosszú, a mind­szentit kivéve, melynél közepes az érték. Az arcindex magas, hosszú arcra vall, leptoprosop, a derékegyházinál azonban igen hosszú, hyperlep­toprosop. A két tömörkényi koponya szemgödre alacsony, a másik kettőé magas — köztük a derékegyházié igen erősen. Az interorbitalis szé­lesség a legkisebb a mindszentinél, de nagy a többinél. Az orrszélesség és magasság értékei abszolút mértékben változnak, de egyaránt, így indexük valamennyinél keskeny orra vall. Vala­mennyinek széles a fogmedri tájuk — még a legkevésbbé a derékegyházinak, ami nő mivolta mellett természetes is. Szájpadlás-indexük szé­les, kivéve a mindszentit, amelynek keskeny. Az állkapocsszegletszélesség igen nagy a Tömörkény 1-nél, kisebb de majd egyforma a másik két férfi koponyán a legkisebb a nő koponyán. Áll­magasságuk egyforma, kivéve a Tömörkény 1-et, amelynél igen magas. Itt az arcméretek hiánya miatt a Tömörkény 2 koponya a felsorolásba csak egy-két helyen volt bevehető. Fontosabb szögeiket illetőleg a profilszög­ben a Tömörkény 1. koponya orthognath, a Mindszent 2 és a Derékegyháza 4 mesognath, tehát valamennyi inkább meredek arcprofilt mu­tat. Az orr profilszöge a mindszentinél mesognath a többinél orthognath, tehát ennek megfelelő. Az alveolaris profilszögben a derékegyházai prog­nath, tehát előugró fogmedreket mutat, míg a többiek mesognathok vagyis a fogmedrek elő­dülése nem kifejezett. A koponyák köbtartalmát illetőleg a tömör­kényi koponyák igen nagy ürtartalmuak, aristen­kephalok, aránylag elég nagy a mindszenti ko­ponya is, mely azonban csak euenkephal. A derékegyházai nő koponya abszolút értékben a legkisebb, de mégis tekintettel a nők kisebb koponyakapacitására aristenkephal. Mindezek látszanak a medainsagittalis gör­bék összehasonlító rajzán is (5. ábra), amelyet úgy kaptam, hogy a német vízszintes és a fül­nyilásra emelt merőlegesnek metszőpontját véve középnek, egymásra rajzoltam az egyes görbé­ket. Ez a görbe is jól mutatja, hogy a Derék­egyháza 4. sz. koponya homlokalkata valamivel meredekebb, nagyobb görbületü, ami természetes, mert nő koponyája. Ez a legmagasabb is. Egyéb­ként egész lefutásában megegyezik a csaknem teljesen hasonló ívelésű két tömörkényi koponya görbéjével. Mindegyikük nyakszirti tája kissé lapított. Evvel szemben a mindszenti koponya, habár glabellatáj rajzolata hasonlít a többihöz, mégis sokkal alacsonyabb és a nyakszirten hátra­domborodóbb, mintegy a koponya zöme a fül­nyilás mögé esik, a többiekkel ellentétben, ahol az előtt van. A nyakszirtpikkely alsó része viszont a Tömörkény 2. és a Mindszent 2. koponyánál öblösebb mint a másik kettőnél. Az arckoponya vonalában nagyobbak az el­térések. Részben a derékegyházi koponya kisebb arca, másrészt a Tömörkény 1 koponya erős és hatalmasan fejlett állcsontjai tűnnek fel a me­diansagittalis rajzban, de szájpadlásuk vonala ha­sonló ívelése is szembeötlik. A mindszenti kopo­nya e jellegben is eltér, ami szintén különleges strukturára, vall. Ha már most a koponyák fajanalyzisét akar­juk megcsinálni, nem túlnehéz a dolgunk a két

Next

/
Oldalképek
Tartalom