Folia archeologica 3-4.
Fettich Nándor: Antik hagyományok a régi pusztai népek kultúrájában
151 FETTICH: ANTIK HAGYOMÁNYOK A RÉGI PUSZTAI NÉPEK KULTÚRÁJÁBAN művességnek felületdíszítő elemei új szerepben jelentkeznek itt: mint önálló, abstrakt ornamentikái rendszer. A legnaturalisztikusabb állati motívumok is ennek az elvontságnak vannak alávetve. A hún aranyak ú. n. pikkely-, rács-mintái, a sűrű zegzugos vonalakkal, vagy satírozott sakktáblaszerű mezőkkel beborított felületek — bár ha díszítésük első pillanatra a legjelentéktelenebbnek látszik is — mind a görög aranyművesség köréből származnak. Az alkalmazásukban megnyilvánuló felfogás azonban homlokegyenest ellenkező a görög felfogással. Másik jellemző alapvonása az álformák alkalmazása. Fibula, csat, övveret, megőrizve eredeti alakját, egészen új szerepben nyernek itt alkalmazást. Eredeti szerkezetük eltűnik és csupán a külső alakot őrizve meg, önálló ornamentummá válnak (álfibula, álcsat). Képzelhető, hogy ez, a görög szellemmel annyira ellentétes, újszerű művészet csak új környezetben alakulhatott ki. Ma még nincs módunkban e kultúra déloroszországi központjait közelebbről meghatározni. A kialakulás központi területe a Kaukázus és a Kaspi tenger fölötti steppevidék. A Don folyó vidékén lehetett egyik legnagyobb fémművességi központ. A híres hún áldozati bronzüstök, amelyeket eddig a húnok belső-, vagy keletázsiai eredetű hagyatékának szoktak tekinteni, mind ezen a vidéken készültek. E terület forrásvidéke kétségtelenül a kimmériai Bosporus. A gazdasági élet középpontja azonban ekkor már messze benn, a steppék területén volt. Innen sugározta, szét az arany, ezüst és bronz készítmények nagy számát kelet felé az Altáj hegység területeire, északon a Volga-Káma útvonalon egészen a Pecsora felső folyásának vidékéig, nyugaton pedig Sziléziáig, az alsó Duna mentén Magyarországig, sőt szórványosan a Rajna középső folyásának vonaláig. Déloroszország más helyein is képződtek új központok. Pantikapaion és Olbia jelentősége megmaradt e korban is. Az északnyugati steppéken ekkoriban indult meg egy nevezetes központ végleges kialakulása, mely néhány évszázad múlva Keleteurópa legfontosabb városa lett: Kiev. Az észak-déli és kelet-nyugati karaván- és vizi-utak keresztezték itt egymást. A ránk maradt kievi készítmények nagy száma és az irodalmi források adatai lehetővé teszik, hogy ez esetben teljesebb képet alkothassunk magunknak a görög befolyás északi térhódításáról. Mint más központoknál, itt is intenzív élet folyt már a szkita időkben. A kievi állam keletkezésének előfeltételei, amint arra Rostowtzeff rámutatott, a szkita-görög időkre nyúlnak vissza. Valószínű, hogy a legfőbb gazdasági gócpontok és kereskedelmi utak rendszere, legalább főbb vonásaiban, ekkor alakult ki Déloroszországban. A szkita és a szarmata idők után Olbiának a római birodalomba való bekapcsolása és az északi provinciák megalakulása okoz jelentékenyebb megakadást, illetőleg visszaesést a Dneper-vidék életének fejlődésében. A hún korszakban azonban helyre áll a régi rendszer és ettől kezdve egyenes a fejlődés a kievi állam megalakulásáig. . A Krim félsziget húnkori kultúrája volt Kiev kialakulásának egyik kiindulópontja. Emellett azonban nem becsülhető le a helyi őslakosság szerepe sem. A helyi őslakosság zömét a szkita és szarmata kor keverék népeinek leszármazottjai alkották. Ez a széles népréteg elmozdíthatatlanul ott élt évszázadok viharjain át, mindenféle változásokon keresztül fönntartotta magát. A mixhellén műveltség nyomait ez az őslakosság több, mint másfél évezreden át meg tudta őrizni. A húnkor utáni évszázadokban olyan nagy kincsleletek jelzik a helyi élet virágzását, mint az 1913. évi poltavai kincs (Malaja Perescsepina) és a háború utáni kelegei lelet (Chersoni korm.). A VIII. sz. 2. felébe tartozó nagyszentmiklósi kincs szintén az antik hagyományoktól átitatott Déloroszországgal mutat közvetlen kapcsolatot. A régészeti leletek nagy vagyonú és nagy múltú ötvösdinasztiák létezésére utalnak Déloroszországban. A ránk maradt IX. sz-i kievi készítmények a legnagyobb pontusi görög műhelyek tevékenységének méreteire emlékeztetnek. A vonatkozó régészeti anyag technikai és stílusbeli elemzése arra vall, hogy húnkori pontusi mesterek lehettek azoknak az ötvösdinasztiáknak megalapítói, amelyek a Dnepervidéken évszázadokon át, megszakítás nélkül működtek. A görög műhelyek technikai fogásai és egyéb hagyományai élnek tovább a kievi, nagy arányokban dolgozó ötvösdinasztia alkotásaiban. Az antik szőllőinda, szőllőlevelekből alakított «Vierpass», a különféle palmetta-kompoziciók és mint a legfiatalabb motívumok: a kereszténység jelvényei, meghonosodtak Kievben és mint hagyományos motívumok továbbéltek a IX. századig, amikor nagyarányú új virágzás állott be. Az eddigi nézetekkel szemben tehát Kiev kialakulását ezekre a hún időkre vezetem vissza. Mindazok _a népek, amelyek akár mint hódítók, vagy mint szomszédok, közelebbi kapcsolatba léptek ezzel az új műveltségi körrel, annak ha-