Folia archeologica 1-2.
László Gyula: Egy régensburgi vállkő
KÖNYVISMERTETÉSEK— BIBLIOGRAPH 1Ё 249 a rövid, gömbösfejű jogar mint méltóságjelvény, egy másik hatalmi jelvénnyel, az aranykarikával együtt. Mindkettő szerepel a késő római pénzeken is; ide a perzsák révén jutott, kiknek szertartásai a mezopotámiai műveltségben gyökereznek. A jogar mint királyi jelvény a szasszanidákon át jutott az arab fatimida művészetbe. Nyugaton ez a jogar illetve buzogányforma nem szerepel, elterjedésének határa Nyugat felé Egyiptom, Kelet felé úgylátszik Irán. A steppe népeire ezek a déli kultúrák mindig nagy hatással voltak s ennek megfelelően a délorosz steppe fejedelmeinél az iráni jogar formáját is megtaláljuk (tagancsai jogar). A későavar leletanyagban is megtaláljuk a rövid csontgombbal koronázott jogar v. buzogányformát. Az avaroknál egy-egy kisebb egység méltóságjelvényei lehettek ezek és elég ritkán kerülnek elő (püspökszenterzsébeti és az Unter St. Veit-i avar temető csontgombjai). A faragott hegyi kristályból készült jogargömböket a X. századi, szasszanida eredetű fatimida művészetből ismerjük. Ide tartoznak a koronázási jogar feje, a bambergi dómban és a berlini Zeughausban őrzött kristálygömbök. Egyszerűbb, ugyancsak fatimida hatást mutató kristálygömbök a X. századi délorosz sírleletekből is előkerültek. Ezt a jogarformát őrzik a XVI. századi török buzogányok és ennek hatásaként terjednek el ezek nálunk is ismét. A tanulmány második részében a szerző a székesfehérvári aranylelettel foglalkozik, s ennek egykor egy királyi jogarhoz tartozó részeit a koronázási jogar aranydíszével hozza kapcsolatba. Munkájának ez a része talán magyar szempontból a legértékesebb, mert a jelen tanulmány ennek a fontos leletnek első kritikai kiadása és ebben fekteti le egy árpádkori udvari ötvösműhely meghatározásának alapjait. A sírlelet aranyékszerei a következők: kerek bizánci zománcos korong, kis filigrános tagokkal, a felfedezés után karkötőnek átalakítva, két szíjvég és egy övveret, granulációs kerek gomb, filigrános hengeres kiskorona, almandinköves gyűrű és apró pitykegombok. Igen értékes megállapítása a szerzőnek az, hogy a filigrános négyszögű tagok egykor jogar szárának hengeres nyelét borították, a szár végén a hasonló díszű oromzatos korona ült, amely a jogar gömbjét tartotta. Állítását meggyőző okfejtéssel és alátámasztva igazolja, valamint kimutatja, hogy a székesfehérvári jogar filigránt utánzó rovátkolt drótból készült díszítésmódja a koronázási jogaréhoz milyen közel áll. Emlékanyagunk tehát még egy gömbbel koronázott, keleti jellegű jogarral bővült, amely alapformájában a tagancsai jogarhoz, sávokra osztott díszítő rendszerében és részleteiben a koronázási jogarhoz kapcsolódik. Az arany szíjvégek rovátkolt aranydrótból készült mintája a fenti két jogaréhoz igen közel áll, egy műhelyben készültek tehát mind. Érdekes, hogy a szíjvégek nem a magyar, hanem az avar bronzszíjvégek régészeti köréhez tartoznak. A szerző ennek a ténynek régészeti hátterét is kimélyíti és megállapítja, hogy Nagy Károly avar háborúi következtében Nyugaton az avarkodó divat lép fel. Ugyanennek a divatnak terméke a mainzi Gizellakincs csüngője, amely az avar szíjvégek alakját utánozza és mint ilyen egyedül áll. A székesfehérvári szíjvégek, miután nem honfoglaló, hanem Nyugaton fentmaradt avar formákat őriznek meg, Nyugatról, a délnémet fémművesség köréből, azaz a Gizella-kincs köréből származtak át hozzánk. És mégis, alapvető külömbségek vannak e két ötvösművészeti irányzat között. A magyarban hiányzik a foglalatos kőberakás, a drágakövek túlnyomó használata, viszont jellegzetessége a filigrán és a granuláció kedvelése, tehát egy és ugyanazon anyagon belül kínálkozó díszítő lehetőségek. A Nyugatról hozzánkkerült aranyművesség itt tehát már helyi jelleget kap. Ennek a székesfehérvári ötvöskörnek későbbi, de azonos szellemű terméke a koronázási eskükereszt filigrános hátlapja. Méltán nevezhetjük a székesfehérvári ötvösműhelyt az Árpádok udvari ötvösműhelyének, mert termékei mind a királyi udvarral vannak összefüggésben. A Szent Korona felső pántjának filigrános kerete meghatározása szempontjából ennek a székesfehérvári műhelynek óriási jelentősége lenne, de ehhez a koronát eredetiben alaposan át kellene vizsgálni. A székesfehérvári sírlelet mellékletei egybevágnak az egyetlen hiteles árpádkori királysír, III. Béla sírjának tárgyaival. Feltétlen királysír volt tehát és ha a zománcos korongot vesszük kormeghatározóként, ennek a XI—XII. századi datálása szerint a sír Könyves Kálmáné lehetne. Érdekes, hogy a XII. sz. elején királyaink még viseltek veretes díszövet, viszont III. Béla már egészen nyugati mintára öltözködik. A díszes pártaöv használata a kunfajú előkelőinknél még a XIV. században is divik. Mindezen fejtegetésből a koronázási jogarra nézve az a tanulság, hogy a gömb foglalata Kálmán-kori és a székesfehérvári műhely köréből került ki. A koronázási jogar kristálygömbje és a rajta látható három vésett oroszlán eredete közeli párhuzamai révén meghatározható. Legközelebbi rokonai a bambergi dóm és a berlini Zeughaus kristálygömbjei, az előbbin 3 griff, utóbbin 3 madáralak látható. Mindhárom az egyiptomi fatimida művészet magas színvonalú alkotása. A X. századi arab kalifátus udvari művészete szaszanida alapokon épült fel, de ennek vezető fémművessége helyét ott különösképen a hegyikristálymetszés foglalja el. A fémművesség technikai finomságai itt természetesen az anyag kényszerítő hatása alatt elvesznek és az ábrázolás összefogottabb, síkszerűbb lesz. Az állatalakok combján észlelhető palmettaszerű vésetek előzményei szintén a szasszanida fémművesség körében keresendők. László azután tisztázza némely kutató felfogását az oroszlánnak, mint az Árpádok ősi családi jelvényének, beállítására vonatkozólag. Az ősmagyar eredet mondájában a turul jelenik meg és ez volt a nemzetségi totem, az oroszlán sohasem szerepelt a magyar nemzetségeknek nevet adó totemállatai között. Itt messzebbre kell a múltba visszanyúlnunk, és a szerző megemlíti, hogy az oroszlán a türk népeknél királyi állat volt és talán így nem véletlenül k'erült a jogarra, bár rögtön megállapítja, hogy ennek nem tulajdoníthatunk túl nagy jelentőséget, mert a hármas oroszláncsoport a fatimida művészetnek közkeletű díszítő motívuma. A koronázási jogar keleti formáján kívül a kristályanyag jelentősége is talán annak a mágikus erőnek emlékét őrizi, mely Keleten az arab írók munkáiból bontakozik ki. Hogyan került a kristálygömb Magyarországra? Erre a kérdésre is a legvalószínűbb feleletet adja a szerző, mely szerint közvetlenül Keletről kaphatta Szt. István; már a levediai korban és a honfoglalás után is
