Fogorvosi szemle, 2020 (113. évfolyam, 1-4. szám)
2020-12-01 / 4. szám
FOGORVOSI SZEMLE 113. évf. 4. sz. 2020. 123–131. n Érkezett: 2020. április 21. Elfogadva: 2020. június 15. DOI https://doi.org/10.33891/FSZ.113.4.123-131 Bevezetés A fogszabályozó kezelés számos esetben rögzített készülékkel történik. Ilyenkor az ívek rugalmas alakváltozása következtében fellépő erőket fogszabályozó bracketek közvetítik a fogakra. Funkciójuk betöltéséhez valamilyen módon tartósan kell rögzülniük a fogfelszínhez, ami ragasztóanyag közbeiktatásával történik. A fogszabályozó bracketek ragasztási technikáit két nagy csoportba oszthatjuk: direkt és indirekt módszerre. Az első esetben minden bracketet egyesével a fogszabályozó orvos ragaszt fel, a másodiknál pedig több bracketet egyszerre rögzítenek egy egyéni átvivősablon segítségével. In vitro vizsgálatok extrahált premoláris fogakon végzett kísérletei nem találtak szignifikáns különbséget nyírószilárdsági értékek tekintetében a kettő között [37]. A bracketek pozicionálását tekintve több vizsgálat leírta, hogy az indirekt ragasztás, ha nem is minden faktor esetén szignifikánsan, de jobb és pontosabb volt a magasságot, a mesiodistális pozíciót és az angulációt figyelembe véve [14, 26]. Emellett jelentősen lerövidíti a ragasztáshoz szükséges időtartamot. A direkt technika mellett szól, hogy a ragasztófelesleget könnyebben el tudták távolítani mielőtt megkötött, illetve a ragasztó minden esetben maximálisan kitöltötte a brackettalp és a fog közötti helyet. A munkaterület az egész művelet alatt jól belátható volt és az esetleges okklúziós interferenciákat közvetlenül lehetett ellenőrizni [38]. Sokszor a választott technika meghatározza a használt anyagokat is. Jelenleg anyagtanilag négy kategóriába sorolhatók a bracket-ragasztók: kompozitok, konvencionális üvegionomer cementek, rezin-módosított üvegionomer cementek és kompomerek. A kompozit alapú ragasztóanyagok összetétele sokat fejlődött azóta, hogy 50 éve megtörtént piaci bevezetésük [8, 33]. Közös bennük, hogy mindegyik alapvetően egy polimer mátrixból áll, amit töltőanyag erősít meg, a kettőt egy szilán kötésű rendszer tartja össze. A kompozit polimerizációját, illetve ennek modulációját további hozzáadott adalékanyagok biztosítják [8]. Az anyag monomerjei szabadgyökök által kiváltott addíciós reakció segítségével polimerizálódnak. A szabadgyökök keletkezése szerint megkülönböztetünk belső (kémiai) vagy külső (fény, hő) aktivációt. A kompozit alapú ragasztók applikációja érzékeny folyamat, a zománc savazása után legtöbbször teljesen száraz felszínt kell biztosítani a primer használatánál és utána a ragasztó felvitelénél a kötéshez [7]. Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi kar V. évfolyam* Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet** A fogszabályozó bracketek ragasztásának módszerei, összehasonlításuk a bracketleválási ráta alapján SVIDRÓ ESZTER*, DR. IVÁNYI DÓRA**, DR. HORVÁTH JÁNOS** Fogszabályozó kezelés során sok esetben ív rögzítésére szolgáló bracketeket ragasztanak a fogzománcra. A keletkező rendszernek ellen kell állnia az egész kezelési idő alatt az elmozdító erőknek (okklúzió, rágóerő, ív ereje), és amikor a bracket eltávolításra kerül, lehetőleg sértetlen zománcfelületet kell hátrahagynia maga után. A bracket-ragasztás minőségét a választott technika határozza meg. Célunk a napjainkban használt különböző ragasztási technikák összehasonlító elemzése a bracket-leválási ráta alapján a következő szempontok szerint: direkt-indirekt módszer, használt bracket ragasztóanyagok és a fogzománc előkészítése. A szakirodalmi adatok, vizsgálatok felkutatására a PubMed és a Google Scholar keresőmotorokat használtuk. Az összehasonlítás kiegészítéseként a Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetben fogszabályozó kezelésben résztvevő páciensekről gyűjtöttünk adatokat (direkt technika, kompozit alapú ragasztó, többlépéses zománc kondicionálás). A felhasznált bracketek megrendelési és utánrendelési számai alapján a leválási ráta 4,1%, ami a szakirodalom által elfogadott 10% alatti értéken belül helyezkedik el [24, 6]. Összességében a direkt és indirekt bracket-ragasztást összehasonlítva a feldolgozott források alapján nem találtunk szignifikáns eltérést a kétféle módszer között. Ragasztóanyagok tekintetében a legnagyobb kötőerők a kompozit rezinek használatakor keletkeznek. A fogzománc hagyományos, többlépéses kondicionálása a legtöbb vizsgálat szerint kisebb leválási rátát eredményez, mint a self-etch rendszerek használata. Kulcsszavak: fogszabályozás, bracket, bracket ragasztóanyag, leválási ráta Eredeti cikk
