Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)
2009-08-01 / 4. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 4. sz. 2009. 131-140. Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Parodontológai Klinika, Budapest A fogágybetegség genetikai háttere II. Genetikai polimorfizmus Irodalmi összefoglaló DR. GERA ISTVÁN, DR. VÁRI MELINDA A parodontitis bakteriális fertőzés eredménye és a szövetpusztulás túlnyomó része a baktériumokkal szemben fellépő természetes vagy adaptív immunválasz mellékterméke. Ennélfogva minden olyan genetikai variáció, amely a szövetpusztulásban szerepet játszó immunológiai folyamatokat befolyásolja, magyarázatot adhat a bakteriális biofilmre adott igen eltérő individuális válaszokra. Bizonyos genetikai variánsok az egyént különösen fogékonnyá tehetik abnormális vagy különösen pusztító gyulladásos válaszreakciók kifejlődésére. Az egy báziscserével járó, ún. „single nucleotide polymorphismus” a leggyakoribb változat. Utóbbi években nagyon sok közlemény jelent meg, amely alátámasztani látszott, hogy a genetikai variációk meghatározók az adott egyén fogágybetegségének kialakulásában illetve annak progressziójában. A jelen irodalmi összefoglalás áttekintést kíván nyújtani az egy bázispár vagy kompozit polimorfizmusoknak a PMN leukocyták funkciójára, az immun-receptorok működésére, a gyulladásos sejtek lymphokin-termelésére és bizonyos strukturális fehérjék szintézisére gyakorolt hatásáról. Továbbiakban tárgyalja a destruktív fogágybetegség etnikai hátteréről nyert ismereteket, miután Kornman nagy jelentőségű közleménye szerint szoros összefüggés van bizonyos IL-1 genotípus és a parodontitis súlyossága között, a gyulladásos citokinek genetikai kutatása került az érdeklődés középpontjába. Az ezen a területen folytatott igen kiterjedt kutatás és a megjelent nagyszámú publikációk ellenére a tanulmányozott gének és a parodontitis súlyossága közötti összefüggések egyre ellentmondásosabbaknak látszanak. Bizonyos kimutatott összefüggés erősen függ az etnikumtól és a nemi hovatartozástól, és sok korábban igazoltnak vélt összefüggést későbbiekben mások nem tudták megerősíteni. A jövőben további széleskörű együttműködésen alapuló jól kontrollált genetikai polimorfizmus vizsgálatokra van szükség, amely minél nagyobb számú gén és azok parodontális hatásait elemzi, amely képes lehet megjelölni, megerősíteni vagy elvetni bármelyik hajlamosító vagy éppen rezisztenciát biztosító gén szerepét a fogágybetegség patogenezisében. Kulcsszavak: periodontitis, genetikai variánsok, „single nucleotide polymorphism”, interleukin, immun-receptorok, strukturális fehérjék Bevezetés Az emberi genom 23 kromoszómapárból (a pár egyik kromoszómája anyai, a másik apai) és 25-30 000 génből áll. A gén funkcionális egység, egy-egy fehérje kódolásáért felelős. Tartalmaz „néma” (intron) szakaszokat, és kódoló (exon) szakaszokat. A gén átírása a transzkripciós kiindulási ponton kezdődik, ettől (konvencionálisán) jobbra indul az átírás, ezeket a bázispárokat a kiindulási ponttól mért távolság alapján, + előjellel jelöljük. A bázispárok így megadott helyét locusnak nevezzük. A balra elhelyezkedő rész a promoter szakasz, ez nem kódol fehérjét, hanem a transzkripciót irányítja. Bázispárjait a transzkripciós origótól mért távolság alapján, - előjellel jelöljük. Minden ember génkészletében megtalálható például az IL-1B génje, mégis előfordul, hogy egy adott locuson más bázispár szerepel, mint egy másik egyed ugyanazon génjének ugyanazon locusán. Adott fajon belül az egyedek túlnyomó több-Érkezett: 2009. április 23. Elfogadva: 2009. május 7. ségében fellelhető, normális funkciót biztosító szekvencia a normál alléi (N-allél). Az ettől eltérő szekvencia a ritka alléi (R-allél, Rarer-allele). Ha az adott locuson kettőnél több alléi is előfordul, úgy azokat az előfordulási gyakoriság csökkenő sorrendjének megfelelő számozással jelölik (a leggyakrabban előforduló lesz az 1-es). Homozigóta az egyén az adott allélre nézve, ha mindkét génkészletében ugyanolyan alléi szerepel, heterozigóta pedig, ha különböző. A genetikai eltérés - mutáció vagy polimorfizmus - elhelyezkedésétől függően különböző fokú funkcionális következménnyel járhat. Ha a promoter régióban helyezkedik el, akkor a gén által kódolt fehérje menynyiségét befolyásolja. Ha a kódoló szakaszban van az allélvariáns, a fehérje izoformját hozhatja létre. Az így létrejött fehérje bírhat az eredetivel azonos, attól kissé vagy jelentősen eltérő funkcióval, illetve lehetséges, hogy a funkció betöltésére alkalmatlanná válik [77], Minden élőlény örökítő-anyagában fellépnek spon
