Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)

2009-08-01 / 4. szám

132 FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 4. sz. 2009. tán mutációk a normális sejtműködés és a környezet­tel való kölcsönhatás eredményeképpen Az ember DNS-ében kb. minden 300. nukleotidban különbségek találhatóak az egyes egyedek között. A gén-polimor­­fizmusok gyakran előforduló szekvencia-eltérések az emberi genomban. Ezek a mutációk nem mindig kerül­nek kijavításra, így az utódban is megjelenhetnek. Ez a jelenség a polimorfizmus, amelynek speciális formá­ja az egy bázispárt érintő forma, az un. single nucleo tide polimorphism, (SNP). Sok ilyen bázispár-eltérés nem okoz funkcióváltozást a fehérjében, így betegsé­get sem. Definíció szerint a polimorfizmus a populáció több mint 1%-ában meglévő genetikai különbség, azon­ban számos, csak egy bázis tranzícióját jelenti. Különb­ség lehet továbbá az ismétlődő szekvenciák számában (VNTR Variable Number of Tandem Repeats), illetve polimorfizmushoz vezet a deléció Is inzerció is [77], A fogágybetegség multifaktoriális kórkép. Rendelke­zik a multifaktoriális betegségekre jellemző tulajdon­ságokkal, miszerint krónikus lefolyású, progresszív, viszonylag enyhe tünetekkel jár, és általában felnőtt korban jelentkezik. A multifaktoriális betegségek poli­­génesek, tehát a betegekben megjelenő ritka allélek csak hajlamosítanak a betegségre [71], De melyek le­hetnek ezek a ritka allélek? Vannak olyan molekulák, amelyek a fogágybeteg­ség pathomechanizmusában fontos szerepet töltenek be. Ilyenek például a citokinek, HLA antigének, immun­receptorok, mátrix metalloproteázok, prosztaglandinok stb. Ezeket a fehérjéket kódoló gének mutációja köny­­nyen vezethet a géntermék mennyiségének vagy funk­ciójának változásához, így a betegség iránti fogékony­ság növekedéséhez, vagy esetleg éppen csökkenésé­hez [29]. A fogágybetegség genetikai alapjainak pontos és teljes ismeretétől még messze vagyunk. Bizonyos ismeretekre azonban sikerült szert tenni, a lényege­sebb eredmények az elmúlt évtized irodalma alapján az alábbiakban foglalhatók össze. Citokinek A helyi immunválasz legfontosabb immunregulátorai a parodontitis minden stádiumában nagy jelentőséggel bírnak. A gyulladás helyén kis koncentrációban is ha­tékonyak, sokféle sejttípus működését befolyásolják. A célsejtek felszínén specifikus receptoruk van. A pro­­inflammatorikus citokineknek (IL-1 ß, IL-6, TNF-alpha) kulcsfontosságú szerepük van a parodontitis kialaku­lásában, fenntartásában és szabályozásában. A cito­kinek génjeiben fellépő variációk az antigénre adott bi­ológiai válasz variációiban nyilvánulhatnak meg. Ezért, ha ezek a szekvencia-eltérések öröklődnek, a fogágy­­betegségre való hajlam is öröklődhet. Az ún. high-res­­ponder fenotípus lehet jellemző egy egyénre, ha erő­sebb citokin termeléssel válaszol a gyulladást kiváltó ingerekre. Interleukinok Az interleukinokat kódoló gének jó ’candidate gene’­nek bizonyultak a genetikusok számára. Ennek több oka is van: a parodontális gyulladásban szerepüket nagyszámú vizsgálat bizonyítja. Parodontitisben az IL- 1ß szintje magas, egészséges gingivában minimális vagy nem mutatható ki [23], Koncentrációjuk aktív lé­­zióban szignifikánsan magasabb, mint inaktívban [66]. A sulcus folyadék IL-1 ß szintje terápiát követően csök­ken [41], A Th1 lymphocyták által termelt IL-1 és a TNF-a képes kötőszöveti destrukciót és csontresorp­­ciót előidézni, fokozva az osteoclast precursorok diffe­renciálódását [75]. Gyulladt gingivában az IL-6 szintje is szignifikánsan magasabb [3], Gyulladásos inger hatására jelentős különbségeket figyeltek meg egyének között a citokintermelés mérté­kében. Egyes szerzők szerint in vitro bizonyos ritka al­lélek megjelenése monocytákban az IL-1 és a TNF-al­­fa génjeiben megváltoztathatja a citokinek termelésé­nek mértékét [9]. Ezt az eredményt egy évvel később azonban Mark és munkatársai monocyta tenyészeten végzett vizsgálatai alapján nem tudták megerősíteni [40], Egyes vizsgálatok szerint in vivo mérhető a SNP ha­tása sulcus folyadék citokin koncenrtációjára [16]. Az IL-1 család Az inteleukin-1 család tagjai macrophagok, vérlemez­­kék és endothel sejtek által termelt proinflammatorikus molekulák. A gyulladásban betöltött központi szerepük miatt a legtöbbet tanulmányozott citokinek. A család­nak három tagjaja létezik: IL-1 a, IL-1 ß, és IL-1Ra (fi­ziológiás receptor antagonista), melyeket egymás­tól elkülönülő, de közel elhelyezkedő gének kódolnak (2q13-21 ). Kornman 1997-ben publikált, nagy figyelmet keltő publikációja után az IL-1-gyei kapcsolatos kutatások új lendületet kaptak [33], Kornman ugyanis leírt egy „composite genotípust”, amely az IL-1 A gén -889 lo­­cusán (promoter régió) és az IL-1 B gén +3953 locusán (a számozási rend változása miatt ma már +3954 felel meg ugyanennek a locusnak) tartalmaz SNP-t, amely súlyos krónikus parodontitisre hajlamosít. Később ezt „periodontitis associated genotype”-nak (PAG) nevez­ték [34], Kornman eredményei szerint európai, nemdohányzó vizsgálati alanyoknál a „composite” genotípus össze­függést mutatott a krónikus parodontitis súlyosságával. Dohányosok esetében ugyanez az összefüggés már nem állt fenn. A PAG hatását különböző körülmények között más szerzők is tanulmányozták, követéses és keresztmetszeti vizsgálatokban egyaránt. Eredménye­iket az I. táblázat foglalja össze. A táblázatból látható, hogy igen nagy különbségek vannak az egyes populá­ciókban mind a ritka allélek prevalenciájában, mind az összefüggés fennállásában. Meg kell jegyezni azon­ban, hogy a legtöbb vizsgálat alacsony esetszámmal készült, keresztmetszeti jellegű, a parodontitis diag­nózisát pedig más-más kritériumok alapján állították fel. Ilyen szempontok figyelembevételével talán Culli-

Next

/
Oldalképek
Tartalom