Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)
2009-06-01 / 3. szám
100 FOGORVOSI SZEMLE 102. évf. 3. sz. 2009. is használatos rugalmas lenyomatanyagokról (hydrokolloidok, műgyanta-alapúak) összesen egy közlemény kapcsán kaphatunk hírt [Brand J: Újabb lenyomatanyagok, 1937], A konzerváló fogászat területén a plasztikus tömőanyagok közül az ezüst-amalgámról született publikáció [Molnár L: Amalgámtömések készítése az újabb, magas ezüsttartalmú ötvözetekből, 1936]. Az „amalgám háború” ismét fellángolni látszott, olyannyira, hogy a kérdéssel külön tudományos ankét is foglalkozott a Stomatológiai Klinikán. [Vitaest az amalgámról, 1941.] A külföldi irodalom (cikkek és könyvek kivonatos ismertetése) némi késéssel, de a fejlődés legfőbb kérdéseit tekintve megtalálható a lapban. A gyártmányismertetők, az alkalmazott anyagtan mellett elméleti kérdésekkel is foglalkoztak [A. Merz: Einführung in die zahnärtzliche Metallographie, 1934], A fémtan területén a korábbi időszakban kiadott könyvek bővített-javított kiadásai mellett újak is megjelentek [O. Preissecker: Aranypótló fémek, 1936; Fr. Hauptmeyer: A vitallium öntőfémről, 1936; Imbusch: Nichtrostender Stahl- und Nickelchrom- legierungen (Weissmetalle) in Vergleic, 1938]. Az új fogsor-alaplemez anyagokról már a harmincas évek közepén hírt szerezhettek a magyar fogorvosok [E. B. Owen: Vulcanit vs substitutes, 1934; V. Lapierre: Les prothèses faciales par l’acetate cellulose, 1934], majd a polimerkémia rohamos fejlődése kapcsán már a háború kitörése előtt a legújabbakról is [W. Schlattmann: Unsere Erfahrungen mit dem Kunststoff Hekodent für Festsitzenden Zahnersatz, 1940; M. Spreng: Mitteilungen über Auflösunsversuche ... 1944]. Az amalgámok problémája más országok fogorvosait is érintette [Diener: Az amalgámproblémáról, 1938]. All. világháborút követően a fogászati anyagokkal foglalkozó közlemények vonatkozásában jelentős fordulat következett be, mely a polimerkémia mai napig tartó hihetetlen fejlődését tükrözi. A robbanásszerű változás hatására olyan anyagok kerültek forgalomba, melyek mind árukban, mind a feldolgozhatóság vonatkozásában megfeleltek a tömeges fogászati ellátás háború utáni követelményeinek. Ennek folyamata a magyar irodalomban is nyomon követhető. Már a negyvenes években számos összefoglaló közlemény jelent meg a PMMA-val kapcsolatosan, összehasonlítva kedvező tulajdonságait a korábbi makromolekulákkal [Molnár L: A fogpótlás haladása, 1947; Földvári I: A fogpótláshoz használt anyagok megválasztása és feldolgozása, 1947; Molnár L: Az akrilátok gyakorlati alkalmazása a fogászatban, 1948; Földvári I: Fogpótlások akrilátból 1949; D.N.Citrin: Az acrylat-hidak készítésének és megszerkesztésének elvei, 1949], A folyamat az ötvenes évek elejétől tovább gyorsult, melynek magyarázata, hogy a térítésmentes szocialista fogászati ellátás megvalósítása csak költséghatékony anyagokkal és módszerekkel volt megvalósítható. A protetika mellett már ekkor felmerült ezen anyagok konzerváló fogászaton belüli alkalmazása is [Kollár L: Tapasztalatok az akrilát korona és hídanyagokkal, 1951; Andrik P: Akrilátpótlások színezése, 1952; Kollár L: A gyorsankötő akrilátok alkalmazása a korona és csaposfog készítésben, 1952; Kollár L: A gyorsan kötő akrilátok anyagvizsgálatainak eredményei, 1953; Kollár L: Adatok az akrilátok kémiájához, 1954; Szondy I, Vajda L: Az akrilát tömőanyagok mai értékelése a szakirodalom adatai és saját tapasztalataink alapján, 1955; Kollár L: Újabb műanyagok alkalmazása a protetikában, 1955; Rehák R: A fogászatban használatos műanyagok, 1956; Dombrády L: Puhán maradó akrilátok használata a protetikában, 1958; Kollár L: Protetikai műanyagok, 1958; Rehák R: Fogászati műanyagok, 1958; Rehák R: A gyorsankötő akrilátok alkalmazása a fogászatban, 1959; Kollár L: A protetikai műanygok fejlődése és bírálata, 1968]. A rövidebb publikációk mellett a témát részletesebben tárgyaló művek is megjelentek, köztük a megindult új típusú fogorvosképzés hivatalos tankönyve is [Földvári I, Huszár Gy: A fogpótlás technológiája, 1959; Kollár L: Műanyagok fogászati alkalmazása, 1959]. Szintén az olcsó tömegellátást szolgálta a rozsdamentes fogászati acél további térnyerése, még az ezüst-palladium vagy a csökkentett aranytartalmú takarékarany ötvözetekkel szemben is [Huszár Gy: Palladiumtartalmú takarékarany ötvözetek, 1956; Huszár Gy, Fuchs E: A rozsdamentes acélkorona néhány metallográfiái és technológiai vonatkozása, 1957; Huszár Gy: Fogászati fémek és ötvözetek, 1958; Fuchs E, Huszár Gy: gyógyászati kobalt-króm ötvözetek szövetszerkezete, 1958; Sugár E, Szabó Gy, Szabó I: Adatok és megjegyzések Ergo, rozsdamentes acél és kobalt-króm fogművek aranyozásának kérdéséhez, 1971], Paradigmaváltás következett be a lemintázóanyagok területén is. Míg a háború előtt a 19. században már alkalmazott anyagok (gipsz, termoplasztok) elsődlegességével találkoztunk az irodalomban, addig a háborút, különösen az állami fogászati ellátás megszervezését követően egyre inkább a jobb lemintázó képességű, ellasztikus lenyomatanyagok kerültek előtérbe [Kiinger E: Alginát lenyomatanyagok, 1948; Gergely É, Bartha M: Új lenyomatanyagok és azok öszszehasonlítása az eddig ismertekkel, 1950; Gyetvai A: „Imprex” plasztikus lenyomat anyaggal végzett vizsgálatok, 1953; Rehák R: Kombinált stents-imprex lenyomatvétel, 1957; Molnár L: Lenyomatanyagok és a lenyomatvétel, 1958]. Míg a kezdeti időben ezen anyagok beszerzése kizárólagosan külföldről történt, később a magyar kémiai ipar is elő tudta állítani némelyiket [Kemény I, Szondy I: Gyakorlati tapasztalatok a Silodent szilikongumi bázisú lenyomatanyaggal, 1970; Gömöry P, Pázmány! Gy: Vizsgálatok a „Silodent” magyar gyártmányú szilikongumi lenyomatanyaggal, 1970; Bödő J: Gyakorlati tapasztalatok és vizsgálatok a Silodent lenyomatanyaggal, 1970], A fogsorok készítésekor használatos termoplasztok
