Fogorvosi szemle, 2008 (101. évfolyam, 1-6. szám)
2008-04-01 / 2. szám
55 FOGORVOSI SZEMLE ■ 101. évf. 2. sz. 2008. Mindezek az adatok azonban a viszonylag kis esetszám miatt előzetes eredményeknek tekinthetők. Továbbiakban az esetszámok növelése lehetővé teszi az átlagértékek statisztikai próbákkal való vizsgálatát is. Megbeszélés Ahogy az egészségi állapot, úgy a szájegészségi állapot is egy összetett, több dimenzióból álló fogalom [25, 37, 41], Objektiven mérhető és szubjektiven érzékelhető összetevői vannak. A fogorvosi gyakorlatban használatos objektív mérő módszerek (DMF, CPITN indexek) segítségével meghatározható ugyan egyes szájbetegségek jelenléte vagy súlyossága, de nem kapunk információt általuk a száj és maxillo-facialis régiót ért hatások pszichológiai és szociális következményeiről. Mindezek mérésére alkalmasak a szájegészséggel kapcsolatos életminőséget mérő kérdőíves módszerek. Ezen mérőeszközök használata szükséges ahhoz, hogy terápiánk eredményességét ne csupán a technikai minőség és terápiás színvonal szempontjaiból értékeljük, hanem betegeink véleményét is figyelembe vegyük. Ahhoz, hogy a terápia hatásáról pontos képet kapjunk, mind az objektiven meghatározható, mind pedig a szubjektiven észlelhető változásokat figyelembe kell vennünk [23]. Az orvoslás terén általánosan gyakorolt értékeléshez hasonlóan, a fogorvoslásban is szükséges egyfajta szemléletváltás, amely szerint a szájegészségi állapotot nem lehet csupán mechanikusan, egy bonyolult műszaki-technológia folyamat minőségbiztosítása szerint értékelni. Kezeléseink sem összpontosulhatnak csupán a száj szigorú értelemben vett kemény- és lágyszöveti helyreállítására, ahogy ez a biomedikális egészségmodellben megfigyelhető [30, 39]. Fogorvosi tevékenységünk kétség-kívül fontos célja az életminőség javítása, és ha lehetséges, e javulás objektív követése. Az OHIP kérdőív egy a mérőeszközök közül, melyet számos területen alkalmaznak [2, 7, 9, 10, 13, 21,28, 29, 31,32,]. Az eszköz egyik fő előnye, hogy fogászati kezelésben részt vettek véleménye alapján összeállított kérdésekből áll, az általuk meghatározott fogalomkörökkel [36], A módszer nyilvánvaló előnyei mellett az egyik fő nehézség, hogy a kitöltés időigényes. A 49 kérdéses változat kitöltése kérdezőbiztossal (így a legkevesebb az adatvesztés) átlagosan 17 percig tart [36]. Ezért legtöbbször az önkitöltős módszert alkalmazzák a kutatók, vagy a rövidített változatot használják, a vizsgálat típusától függően 19, 34, 35, 36]. Az időigényességen túl bizonyos betegcsoportokban, például gyerekeknél, nem megfelelő értelmi képességekkel rendelkezőknél, valamint nem megfelelő nyelvtudású csoportokban nehézségekbe ütközhet az eszköz alkalmazása. Az ilyen típusú kérdőívek kifejlesztése, valamint különböző kultúrkörökre történő adaptációja szigorú nemzetközi protokollok szerint zajlik [1]. A magyar (OHIP-H) kérdőív honosítása ezek figyelembevételével zajlott [38], Az eszköz talán legfontosabb felhasználási területe a különböző fogászati kezelések hatására bekövetkező életminőség-változás monitorozása. Különösen fontos ez a fogpótlásoknál, ahol gyakran nehezen ítélhető meg kezelésünk, hogyan hat betegeink életminőségére, javítja, vagy éppen rontja azt, és ha nem következik be a megfelelő javulás, akkor mi lehet annak az oka? Eredményeink az első olyan hazai kutatás adatai, amely a fix, a részleges kivehető, valamint a teljes kivehető fogpótlások életminőségre kifejtett hatását is vizsgálta. Hasonló vizsgálat zajlott Németországban 107 beteg részvételével. Eredményeink a németországi adatokhoz [21] hasonlóan alakultak az OHIP-G és az OHIP-H médián értékekre vonatkozóan, fogpótlás-típusonként az adott időpontokban (FP: OHIP-G: 30-6-13, OHIP-H: 45-7-5; RKP OHIP-G: 38-23-12, OHIP-H: 32-24-4; TKP OHIPG: 29-13-6, OHIP-H: 42-16-6) azonban abszolút értékben számszerű eltérések vannak, amelyek az eltérő mintapopulációval magyarázhatók. Összesen 14-szer mértünk magasabb OHIP pontértéket T1 időpontban, mint T0-ban. 7 esetben részleges, 7 esetben teljes kivehető pótlással kezelt betegeknél. Fix pótlásoknál nem tapasztaltunk ilyen változást (életminőség-romlást). A kezdeti magasabb értékek magyarázhatóak a protézisek esetleges nehezebb adaptációjával, hiszen mindig kivehető pótlással kezelt betegeknél tapasztaltunk ilyen változást. 9 esetben nőttek az értékek T1 és T2 időpont között 2 fix, 6 teljes, 1 részleges pótlással kezelt beteg esetében. Összesen 6 résztvevőnél „romlott” az életminőség a kezelés után, tehát 6 esetben magasabbak a T2 értékek a T0 értékeknél. Ezek közül négy betegnél készült teljes kivehető pótlás, ahol két esetben eredetileg is teljes kivehető fogsorral rendelkező protézisének cseréje történt, és egy esetben új addig pótlást nem hordó páciensnek készült teljes lemezes pótlás készült. Másik esetben, addig részleges fogsort viselő kapott teljes protézist. Egy részleges kivehető protézis készítésekor is hasonlóan emelkedtek az értékek, itt addig pótlást nem viselő páciensnek készült a protézis. Egy esetben addig fogpótlást nem viselő beteg érezte úgy a fix pótlás elkészülte után, hogy romlott az életminősége. Arra, hogy az ilyen változások mögött pontosan milyen okok lehetnek, a terápiaválasztás mélyebb elemzésével, valamint nagyobb esetszám megfigyelésével és a kategóriák további osztásával lehet választ kapni. Az egyes esetek visszatekintő értékelése fontos szerepet játszhat a kezelési terv kialakításában és javítja a sikerarányt. Az esetszámok további növelése érdekében kutatásunk egy multicentrikus vizsgálat keretein belül folytatódik. Az így gyorsabban kialakuló, egyes terápiás protokollokra vonatkozó homológ csoportok adataiból
