Fogorvosi szemle, 2006 (99. évfolyam, 1-6. szám)
2006-12-01 / 6. szám
226 FOGORVOSI SZEMLE ■ 99. évf. 6. sz. 2006. zelében kezd működni [17, 55]. Intakt működés esetén a nyálszekrécióval párhuzamosan növekvő bikarbonát-koncentráció a pufferkapacitás igen jelentős nettó emelkedését eredményezi. Volumenében lényegesen kisebb jelentőségű a foszfát puffer. A nyugalmi nyálban 5, 5-, a stimulált nyálban 10 mmol/l koncentrációban [17] jelen lévő foszfát elsődleges szerepe a remineralizációban van. A nyálban ezen kívül pufferként működnek egyes kiválasztott fehérjék is, mint pufferkapacitással rendelkező polivalens anionok [17]. Bizonyított tény, hogy a nyálban lévő kalcium- és foszfátionok a szuvas elváltozások kezdeti szakaszában (caries incipiens) a zománcba kicsapódva visszafordíthatják a még üregképződéssel nem járó folyamatot [2, 52], A konzerváló fogászatban a kompozíciós tömőanyagok használata során alkalmazott orto-foszforsav sem okoz irreverzibilis elváltozást, a szabadon maradó zománcfelszín a nyállal érintkezve 72 órán belül remineralizálódik [9]. Erózió esetén a remineralizáció lassabban végbemenő, összetett folyamat, mert a savhatásnak kitett nagyobb felszínen a megváltozott fiziko-kémiai viszonyok kevésbé kedvezőek az ásványi anyagok kicsapódásához, mint caries incipiens esetében [35]. A fluorid erózióban betöltött szerepe szintén nem egyértelműen tisztázott. Hatékony fluoridkoncentráció mellett a zománcba fluorapatit kristályok is beépülnek, melyeknek az oldódása csak pH 4, 5 körüli értéken indul meg. Ezért hatékony eszközünk a lokális fluorid kezelés a caries prevencióban. A 4, 5 alatti pH azonban nem ritka szénsavas üdítőitalok fogyasztásakor vagy gyomorsav regurgitációja során. In vitro kísérletek szerint pH 4 alatt pedig a fluorid nem befolyásolja az oldódási egyensúlyt, a fluorapatit a hidroxilapatithoz hasonló módon oldódik, mivel a nyál telítetlenné válik mindkét kristály összetevőire nézve [45, 56]. A nyálban található fehérjék (elsősorban glikoproteinek, lektinek és foszfolipidek) magas kalciumkötő képességük miatt nagy affinitással kötődnek a fogak felszínéhez, órák alatt kialakítva a szerzett zománcpellikulát [6], Ez a szerves bevonat védi a könnyen kémiai reakcióba vonható zománcfelszínt a savhatás ellen. Az akvirált pellikula kiemelkedő szerepét a zománcfelszín savval szembeni védelmében több vizsgálat is megerősítette. Nekrashevych és Stösser in vitro úgy találták, hogy a zománc felszínén lévő pellikula statisztikailag szignifikáns védelmet jelent a sav maró hatásával szemben [42], Meurman és Frank in vitro kísérletükben megállapították, hogy a zománc felszínén kialakuló pellikula protektiv hatása már akkor kimutatható volt, mikor az mikroszkóposán még nem is záródott [38]. Az in vitro képződött pellikula védő hatását igazolta Amaechi és mtsai vizsgálata, melyben azt találták, hogy a pellikula vastagsága a szájüreg különböző területein eltérő (legvékonyabb a felső front terület palatinalis felszínén), az ED súlyossága pedig fordított arányban áll az azonos felszínen mért pellikula-vastagsággal (legmagasabb fogkopási érték szintén ezen a felszínen volt) [4], A glikoproteinek speciális csoportját képezik a mukoproteinek, melyek a nyálhártyák bevonásában és síkosításában játszanak igen fontos szerepet, nemcsak a szájüregben, hanem a tápcsatorna alsóbb részein is [17]. A különböző fogkopási formák kölcsönhatása Az egyes fogkopási formák, mint említettük, csak elméletileg különíthetőek el egymástól, a gyakorlatban mindig keverednek (3. ábra). A kölcsönhatások közül kiemelkedő prevenciós jelentőségű a sav által felpuhított zománc fokozott esendősége a fizikai fogkopá-3. ábra. Elhanyagolt szájhigiénéjű 65 éves refluxos férfi fogazata. A jobb felső premolárisok nyaki részén jól megfigyelhető a „fogkefe-ártalom” okozta abrázió, a felső metszők csipkézett élei a refluxra visszavezethető erózióra jellemzőek. A bal felső kismetsző, valamint az alsó metszők incisalis felszínén jelentős harapássüllyedést okozó attríció figyelhető meg. 4. ábra. Extrém mértékű palatinalis fogkopás. A jobb felső és bal alsó sorvégi foghiány (1-1 premolaris megtartott) miatt a páciens kb. 4 éve csak a frontterületet használja rágásra. Az ismert refluxos beteg fogkopásában a gyomorsav erozív hatásához fizikai kopási tényező is társul, aminek valószínűleg van attríciós és a táplálékból származó abráziós komponense is.
