Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-02-01 / 1. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 1. sz. 2005. 37-42. Semmelweis Egyetem, Fogpótlásiam Klinika, Budapest Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Budapest A pasztorálpszichológia, lelkigondozás fogászati vonatkozásai Irodalmi összefoglaló DR. FÁBIÁN TIBOR KÁROLY, DR. VÉRTES GABRIELLA ÉS DR. FEJÉRDY PÁL A 20. században számos, a vallásosságot negatívan érintő társadalmi-történelmi folyamat zajlott le, a népesség jelentős része mégis vallásosnak tartja magát. Magyarországon a legalább hetente egyszer vallási szertartásra járó aktív vallásos népesség aránya a lakosság 10-15%-a, míg a magukat egy felekezethez tartozónak mondók aránya 70%. Flazai felmérés szerint a kórházi betegek 44%-a igényelné vallásos lelki gondozó, pasztorál-pszichológus segítségét kórházi kezelése alatt. Nyilvánvaló, hogy a gyógyításnak azokon a területein, ahol a beavatkozás a páciens szemléletét, lelkivilágát igyekszik megváltoztatni (elsősorban a pszichiátria, azon belül is a pszichoterápia tartozik ide), ez az igény még fokozottabb lehet. Az ezt igénylő betegek esetében az ellátó rendszernek biztosítania kellene olyan pasztorál-pszichológiai, lelki gondozói gyógymódok alkalmazását is, amelyek számolnak Isten létével, gyógyítási esélynek tekintik a beteg hitét, a beteg vallásos érzelmeit tiszteletben tartják, és garantálják, hogy a beavatkozás a páciens vallásos világnézetéhez illeszkedik, azt nem sérti és nem változtatja meg. Ilyen módszerek alkalmazására a fogászati klinikumban elsősorban a pszichoszomatikus betegek ellátása során lehet szükség. Irodalmi összefoglalónk célja ezzel kapcsolatban az, hogy segítsen megtalálni a főbb tájékozódási pontokat mindazon fogorvos kollégák számára, akik részt vesznek fogászati pszichoszomatikus betegek gyógyításában vagy érdeklődést mutatnak ez iránt a szakterület iránt. Kulcsszavak: pasztorál-pszichológia, lelki gondozás, fogászat, pszichoszomatika, vallás Bevezetés A 20. században a vallásosság tekintetében addig sohasem tapasztalt, összetett jelenségnek lehetünk szemtanúi. Megfigyelhető, hogy a felvilágosodás után a deszakralizáció, az individualizáció és a szekularizáció folyamatosan egyre nagyobb teret nyert. Míg a középkori Európában a népesség döntő többsége hívőnek vallotta magát, és közösségi szinten rendszeresen gyakorolta is vallását, addig a modern korban egyre kevésbé esik egybe törvényszerűen az, hogy valaki vallásosnak mondja magát és az, hogy vallását rendszeresen gyakorolja. így a vallásosságról és a hitről szóló beszéd nagyon nehézzé vált, főleg, ha a népességre vetített számokon keresztül igyekszünk azt megragadni. A kutató általában a vallásosság horizontális és vertikális vetületének a metszéspontjára lenne kíváncsi, de valójában empirikus módon leginkább csak a gyakoriságokat tudja megragadni, miközben számos módszertani problémával kell szembenéznie. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az intézményes vallásosság Európába országaiban a 20. század folyamán erőteljes csökkenést mutatott [27], Magyarország vallásosság tekintetében (önbevallás alapján) Európa országai közül a középmezőnyben foglal helyet [27, 46]. A legutóbbi népszámlálás szerint (2001) [32] a magyar lakosság több mint 70%-a sorolta magát valamilyen felekezethez, a vallásukat rendszeresen gyakorlók (a szertartásokat legalább hetente egyszer látogatók) arányát pedig 10-15%-ra becsülték [27, 32, 51]. Az említett 20. századi változások ellenére azonban mégsem állíthatjuk, hogy a vallás elhagyása vagy a közömbösség térnyerése mindenhol folyamatos lenne. Magyarországon például 1978-tól kismértékű, de folyamatos növekedés volt megfigyelhető a hívők számában, ami csak az 1990- es évek elején kezdett újra csökkenni, majd 2000-ben újból emelkedni [32, 51]. így valójában csak azt állíthatjuk, hogy a vallásosság az előző századokhoz képest nagyban átalakult, de azzal az állítással óvatosan kell bánnunk, hogy csökkenne vagy kiveszne az emberek transzcendencia iránti nyitottsága. Egy hazai felmérés szerint a kórházi betegek között a magukat aktív vallásosnak mondók aránya az országos átlagnál lényegesen magasabb (40%), ami részben az idősebb populáció nagyobb érintettségéből, részben a betegség mint krízishelyzet miatt a vallásos gyökerekhez való „visszanyúlásból” adódhat. Ugyanebből a felmérésből az is kiderült, hogy a kórházi betegek 44%-a Érkezett: 2004. február 9. Elfogadva: 2004. június 24.
