Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-02-01 / 1. szám
38 FOGORVOSI SZEMLE igényelné vallásos lelki gondozó, pasztorál-pszichológus segítségét [8]. Nyilvánvaló, hogy a gyógyításnak azokon a területein, ahol a beavatkozás a páciens szemléletét, lelkivilágát igyekszik megváltoztatni (elsősorban a pszichiátria, azon belül is a pszichoterápia tartozik ide), ez az igény még fokozottabb lehet. Azon betegek esetében, akik ezt igénylik, az ellátó rendszernek biztosítania kellene olyan pasztorál-pszichológiai, lelki gondozói gyógymódok alkalmazását is, amelyek számolnak Isten valóságával, gyógyítási esélynek tekintik a beteg hitét, a beteg vallásos érzelmeit tiszteletben tartják, és garantálják, hogy a beavatkozás a páciens vallásos világnézetéhez illeszkedik, azt nem sérti és nem változtatja meg [1]. A pasztorál-pszichológia, lelki gondozás irányzatai A teológia és a lélektan párbeszédének hazánkban még igen csekély hagyománya van [35]. A fejlettebb országokban már korábban megindult fejlődésről a hazai irodalomban Csáky-Pallavicini és mtsai[9] közöltek öszszefoglalót, melyből a következőkben kiemelünk néhány szempontot: A teológiai és a pszichológiai ismeretek szintézisét a fejlettebb országokban elsősorban nem a pszichoterápiás, hanem az ún. lelki gondozói vagy pasztorál-pszichológiai képzések megindulása hozta meg. Az ún. „klasszikus” lelki gondozói irányzatok az egyházi hagyományból és a szerzetesi gyakorlatból nőttek ki, és nem a konkrét problémák megoldását tartják elsődlegesnek, hanem a vezetett személy vallásos életének fejlesztését, a bibliai értékek mindennapi életbe való integrálását, a Szentlélek vezetésének felismerését, és az imaélet elmélyítését tartják fontosnak [9]. Az ún. „teológiai-szociológiai” lelki gondozói irányzatok egyes képviselői elsősorban a hétköznapi emberi lelki gondozói problémákra akarják irányítani a figyelmüket, és finoman elhatárolódnak a terápiás irányzatoktól [9]. Végül az ún. „teológiai-pszichológiai” irányzatok tudatosan integrálni kívánják a teológiai és pszichológiai ismereteket [9]. Ez az irányzat sem pszichoterápiás, hanem lelki gondozói célkitűzésekkel indult, és a 20. század közepén Amerikában „pastoral counseling” (lelkipásztori konzultáció) néven vált ismertté. Klinikai gyakorlatának elindítója Anton Boisen [5,9], továbbfejlesztői Howard Clinbell [6, 9] és Seward Hiltner [26, 9] voltak. A nyugat-európai szerzők közül többek között Heije Faber, Ebei van der Scott, Wybe Zijlstra, Heribert Wahl, Dietrich Stollberg, Joachim Scharfenberg, Hans Christoph Piper, Klaus Winkler [9], valamint Isidor Baumgartner [2] és Michael Dietrich [10] nevét kell megemlítenünk. A hazai irodalomban a „teológiai-pszichológiai” irányzatban [9] többek között Tomcsányi Teodóra [8, 9,48,49, 50], Csáky- Pallavicini Roger [8, 9], Szegedi László [45], Gyökössi Endre [24], Hézser Gábor [25], illetve a pszichiátriai valláspatológiai gondozás oldaláról Sülé Ferenc [43] végzett úttörő tevékenységét. 98. évf. 1.SZ. 2005. A „teológiai-pszichológiai” irányzaton belül a kórházi vagy rendelőintézeti terápiás ellátás szempontjából fontos megkülönböztetnünk a pasztorál-terápiás és a pasztorál-psz/choterápiás megközelítést. Isidor Baumgartner [2] a lelki gondozói tevékenységnek mint a lelki gyógyulás egyik lehetséges útjának bevitelét a kórházi, rendelőintézeti munkába pasztorál-terápiának nevezi. Ez a kórházi vagy rendelőintézeti lelki gondozói tevékenység többféle módon lehet gyógyító hatású. A kérdéses traumatizáló élettörténeti esemény például összekapcsolható az írás gyógyító üzenetével [2]. Ezt olyan „pasztorálterápiás intervenció” alkalmazásával lehet elérni, mely a mélyebb értelemben vett szentségihez vezet [2], Ugyanakkor Dietrich Stollberg [41] megkülönbözteti ettől a megközelítéstől a pszichoterápiásán kiképzett lelki gondozók gyakorlatát, akik pszichoterápiás irányultságú tanácsadást, más néven pasztorál-psz/choterápiát végeznek. Fontos kiemelnünk, hogy a pasztorál-psz/'cboterápiát pszichoterápiás végzettségű lelki gondozó végzi, azonban funkciója a beteg lelki gondozása (lelki vezetése) marad, tehát a terapeuta nem végzi egyidejűleg a beteg pszichoterápiáját is. A vallásos megközelítésnek ma már kétségkívül ismert a gyógyító egészségmegőrző hatása, ám - mint azt Jozef Corveieyn [7] kifejtette - ennek felhasználása nem történhet azon az úton, hogy a terapeuta vallásos elemeket épít be a pszichoterápiába [7], mivel ez ellenkezne a pszichoterápia „ideológiai semlegességével”. Az Istenre való nyitottság elérése, és az ezt célzó (akár kimondottan felekezeti orientáltságú) segítségnyújtás a pasztorál-pszichológia, lelki gondozás feladata kell maradjon. A pasztorál-pszichológia, lelki gondozás és a különböző pszichoterápiás iskolák Mint a fentiekből látható, a pszichoterápia és a pasztorál-pszichológia, lelki gondozás célkitűzése és megközelítésmódja alapvetően más, mégis kiegészítik, áthatják egymást. A lelki gondozás számos olyan elméletet, terápiás metódust alkalmaz, amelyet a pszichoterápiás iskolák dolgoztak ki. Elvben minden olyan terápiás megközelítés integrálható a pasztorál-pszichológiai, lelki gondozói alkalmazásba, amelynek emberképe összeilleszthető a vallásos emberképpel, és kifejezetten nem tagadja Isten létét [2], A különböző mélylélektani iskolák közül úttörő jelentőségű a pszichoanalízis [2, 25, 47, 48], mely ma már több elemből álló egységes elméletet képez (libidóelmélet, én-pszichológia, tárgykapcsolat-elmélet, self-elmélet). A libidóelmélet az ún. topográfiai személyiségmodellhez kapcsolódik, melyben Freud a személyiséget tudattalan, tudatelőttes és tudatos rétegekre osztotta fel [22], és feltételezte, hogy a személyiség a tudattalanba történő elhárítással védekezik minden olyan ösztönkésztetés, vágy, gondolat ellen, amelyet nem tud a környezete és saját belső elvárásaival összeegyeztetni [22], Az én-pszichológia alapjainak kidolgozásakor
