Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)

2005-10-01 / 5. szám

186

FOGORVOSI SZEMLE

A kiváltó inger fellépési helye alapján megkülönböztetünk nociceptív és neurogén fájdalmat. A nociceptív fájdalom egy körülírt terület szöveti sérülését eredményező inger (noxa) következménye, egészségesen működő idegrendszer mellett. A neurogén fájdalom az adott területet ellátó idegi komponensek valamilyen rendellenességének a következménye, és létrejöttének nem feltétele a fájdalmasnak érzett területet érő, szöveti sérülést okozó behatás, azaz ilyenkor a fájdalomérzetet eredményező idegi aktivitás nem a fájdalomérző receptorokból indul, hanem attól centrálisabban, az idegszöveti rendellenesség területéről.

A fájdalom időtartama alapján megkülönböztetünk akut és krónikus fájdalmat. Krónikusnak tekintjük a fájdalmat, ha 3-6 hónapnál hosszabb ideje áll fenn.

Az akut fájdalom etiológiájában csaknem mindig szerepel jól azonosítható szövetkárosító folyamat. Szerepe protektiv jellegű, figyelmeztet a szervezet valamilyen rendellenes működésére, esetleg fenyegető veszélyre, stimulálja a szimpatikus idegrendszert. A klinikus számára diagnosztikus jelentőségű. Hirtelen alakul ki, a kiváltó ok megszűnése után gyorsan mérséklődik, az érintett terület gyógyulását követően pedig elmúlik. Gyógyszeres és oki terápiára általában jól reagál, nem megfelelő kezelés mellett viszont krónikus fájdalommá alakulhat.

Ezzel szemben a krónikus fájdalom gyakran a kiváltó ok megszűntét, illetve a látszólagos gyógyulást követően is megmarad. Ha a fájdalom átmenetileg el is múlik, minden azonosítható ok nélkül visszatérhet. Nincs az akut fájdaloméhoz fogható, a szervezet szempontjából hasznos biológiai szerepe. Súlyos emocionális, fizikális és szociális megpróbáltatást jelent a betegnek, jelentősen rontva életminőségét. A szimpatikus idegrendszerre és a neuroendokrin rendszerre gyakorolt hatásai kevésbé markánsak. A hagyományos gyógyszeres és sebészi terápiákra általában kevéssé reagál. Időbeli lefolyása alapján folyamatosan fennálló és időnként visszatérő típusát különböztetjük meg.

Tipikus tünetei:

1. a hiperalgézia, amikor a központi idegrendszeri fájdalomküszöb csökkenése következtében adott fokú nociceptív inger, a fiziológiásnak tekinthetőnél lényegesen nagyobb fájdalomérzetet vált ki;

2. az allodynia, amikor fiziológiás körülmények között fájdalmat nem okozó inger (pl. finom tapintás) is fájdalomérzetet eredményez;

3. a spontán fájdalom, amikor azonosítható kiváltó inger hiányában is fájdalom lép fel.

A krónikus fájdalmat elszenvedő betegekre jellemző, hogy a kezelések eredményével elégedetlenek, emiatt újabb és újabb szakembert, esetleg más szakterületek képviselőit keresik fel panaszaikkal, s az egyes javasolt gyógymódokat gyakran egymással egy időben, esetleg váltakozva alkalmazzák, rendszerint még kevesebb sikerrel. Hosszabb ideig tartó esetekben pszichológiai tünetek (depresszió, alvászavarok, libidó-csökkenés) is

98. évf. 5. sz. 2005.

árnyalhatják a klinikai képet. Kezelése multidiszciplináris megközelítésben a legeredményesebb [20].

A krónikus fájdalmakat a kiváltó ok szerint három csoportba sorolhatjuk:

a) Neuropathiás eredetű: az idegrendszer valamely területén bekövetkezett megbetegedés következtében alakul ki, pl.: trigeminus neuralgia;

b) Nociceptív: folyamatosan meglevő azonosítható nociceptív inger áll a hátterében, pl.: osteo-, rheumatoid arthritis, tumor;

c) Krónikus idiopátiás fájdalom [1],

A krónikus fájdalmi állapotot az akut fájdalmat is közvetítő pályák túlműködése hozza létre. Elhúzódó nociceptív ingerlés a szinaptikus transzmisszió fokozódásán keresztül az agytörzsi, illetve a thalamikus nociceptív neuronok fokozott ingerlékenységét, receptív mezejük kiszélesedését eredményezheti, amelyek a későbbiekben akár fiziológiás ingerekre is fokozott aktivitással reagálnak - centrális szenzitizáció.

A szájüregben, illetve a környékén jelentkező fájdalomnak különös jelentőséget ad az agyhoz és fő érzékszerveinkhez való közelsége, illetve az ebből származó speciális biológiai és pszichológiai többlet. Fontosságát jelzi, hogy a fejfájásoktól eltekintve, a népesség számára a fogakhoz, illetve a velük kapcsolatos struktúrákhoz köthető fájdalom a legismertebb. Krónikus és kisugárzó fájdalmak gyakori területe az arc- és a szájüreg.

II. Perifériás mechanizmusok és primer afferensek

Ép idegi működések mellett a fájdalom kialakulásának első állomása, a szervezet más területeihez hasonlóan, az orofaciális régióban is a szabad idegvégződések. Ezek jelentős része fájdalomérző receptor, azaz nociceptor, s jelenlétük már régóta ismert az orofaciális szövetekben, így az arcbőrben, a szájüregi nyálkahártyában, a gyökérhártyában, a fogbélben, az állkapocsízületben, valamint a rágó- és a mimikai-izmokban. A nociceptorok bizonyos típusú szövetkárosító ingerre specifikusak, míg más típusú ingerekkel szemben viszonylag érzéketlenek [13].

A nociceptorokban fájdalmat eredményező ingerületi folyamat idézhető elő bizonyos anyagok szövetekben való felszabadulásával, vagy az adott helyre kívülről történő bejuttatásával. Ezek az anyagok sejtmembránból, hízósejtből vagy idegvégződésekből szabadulhatnak fel trauma, fertőzés, allergiás reakció, neurogén reflexek, vagy akár az érzelmi állapotban bekövetkező változások következtében és ingerületi folyamatot indítanak el a nociceptorokban, vagy ingerküszöbüket csökkentik más anyagokkal szemben.

Ilyen mechanizmusok hozzák létre a gyulladásos folyamatokra jellemző fájdalom jelenségét. A szöveti károsodást követően a véredények fala átjárhatóbbá válik, és a sérült szöveti sejtekből számos biológiailag aktív vegyület szabadul fel, vagy aktivizálódik, helyi gyűl-