Fogorvosi szemle, 2004 (97. évfolyam, 1-6. szám)
2004-04-01 / 2. szám
64 FOGORVOSI SZEMLE lyezteti a parodontális fenntartó kezelések sikerét, és a további parodontális tapadásveszteség megelőzésének esélyeit [66]. Különösen erős dohányosok körében az IL-1-polimorfizmus meghatározó a fogelvesztések magas incidenciájában [64], Mások viszont 10 éves követési vizsgálatukban nem találtak különbséget jól kontrollált, nem dohányzó gén pozitív és gén negatív csoportok között a parodontitis következtében elveszített fogak számát illetően [11], Más vizsgálatok csupán gyengébb összefüggéseket tártak fel az IL-1 gén-polimorfizmus és az agresszív parodontitis előfordulása között. Egyes vizsgálatok nem tudtak semmilyen korrelációt kimutatni IL-1 composit genotípus és generalizált agresszív parodontitis között [27,43 52[ még fehér populációban sem. Elsősorban fekete és ázsiai népcsoportokban nem lehetett korrelációt találni a gén-polimorfizmus és a parodontitis manifesztációja között [6], Ezek a közlemények azt látszanak alátámasztani, hogy az IL-1 gén-polimorfizmus bizonyos etnikai csoportokban sokkal gyengébb modifikáló faktor, és alig nevezhető valódi rizikótényezőnek [71], Ennek egyik oka lehet, hogy az IL-1 composit gén-polimorfizmus alig fordul elő kínaiak között [6], más etnikai csoportokban pedig (pl. afro-amerikai feketék) az IL-1 B+3953 gén-polimorfizmus olyan gyakran fordult elő parodontálisan egészséges egyénekben is, hogy a különbségek nem voltak detektálhatok, és így nem lehet alkalmas diagnosztikai-prognosztikai tesztekre sem [94], A jelenlegi kutatási eredmények tükrében úgy tűnik, hogy egyes népcsoportokban - elsősorban az európai fehér (ún. kaukázusi) etnikai csoportokban - megbízható pozitív korreláció van az IL-polimorfizmus és a parodontális betegségre való hajlam, ill. a kifejlett betegség súlyossága között. Bár az IL-1 gén-polimorfizmus nem minősül egyedüli meghatározó rizikótényezőnek, hanem hatása elsősorban a dohányzás és bizonyos bakteriológiai faktorok (pl. Porphyromonas gingivalis) együttes jelenlétekor érvényesül hatványozottan. [19]. Más népcsoportokban, elsősorban az ázsiai etnikai csoportokban ez a genetikai polimorfizmus nem minősíthető rizikótényezőnek [71]. A TNF-a gén-polimorfizmus genetikai parodontális hatását illetően még ellentmondásosabb adatok születtek [18, 29, 46]. Az anti-inflammatorikus hatású IL-4, IL- 10 jelentős mértékben gátolja a monociták gyulladásos funkcióit [46j. Elképzelhető, hogy súlyos agresszív parodontitisben az IL-4 gén-polimorfizmus szintén szerepet játszhat, de ellenkező előjellel, mint az IL-1 esetében. Azok lehetnek fogékonyabbak destruktív parodontitisre, akikben csökkent az IL-4 expresszió. A másik, gyulladásellenes hatású interleukin, az IL-10 gén polimorfizmusa és a parodontális destrukció mértéke között eddig még nem sikerült összefüggést kimutatni [46]. Fc receptor-polimorfizmus: A fehérvérsejtek CD32 és CD16 Fc receptorai (elsősorban az IgG Fc receptorok) fontos kapcsolat jelentenek a humorális és celluláris immunitás között, és nélkülözhetetlenek a fagocitózisban (osponisatio), az ellenanyag dependens celluláris ■ 97. évf. 2. sz. 2004. citotoxikus reakciókban és az antigén prezentációban. Az IgG Fc receptor (FcgR)-családba több receptor tartozik (FcgRI, FcgRIla, FcgRIIb, FcgRIIIa, FcgRIIIb). Az alacsony affinitású FcgRIla, FcgRIIb, FcgRIIIa, FcgRIIIb eloszlása jelentős mértékben megszabja az antigén kötődését és a fagocitózis hatékonyságát. Elméletileg több FcgR-polimorfizmusnak lehet hatása a fogágybetegség súlyosságára [47, 48]. Ennek egyik példája az FcgRIla -131 H/R-polimorfizmus, amelyben a receptorfehérje-szintézist irányító gén alléi +392-es lokuszán vagy guanin, vagy adenin szerepelhet. Ennek következtében a receptorfehérje aminosavláncának 131. helyén vagy hisztidin, vagy arginin épül be. A hisztidint tartalmazó receptor lgG2-affinitása lényegesen magasabb, mint az arginin tartalmú receptoré. Ezért az FcgRIla -131 H/H genotípus által kódolt receptor sokkal hatékonyabb fagocitózist biztosít, mint a FcgRIla -131 R/R genotípus [49]. Ebből egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy mivel az A. actinomycetemcomitans elleni védelemben fontos szerepe van az lgG2 ellenanyag-alosztálynak, a gyengébb lgG2 Fc-receptor csökkent értékű opsonizációt és gyengébb A .A. elleni védelmet tenne lehetővé. Ennek értelmében az R/R vagy H/R genotípus agresszív parodontitis rizikófaktora lehet [95]. Ezt a hipotézist azonban újabb vizsgálatok nem erősítették meg, mert több esetben is kimutatták, hogy súlyos agresszív parodontitisben szenvedők csoportjában gyakrabban fordult elő a normál 131 H/H genotípus, mint a H/R, vagy R/R forma [57, 47], A magas affinitású FcgRllla-158 F/Vreceptor-polimorfizmus alapja, hogy az alléi +559 lokuszon thimin helyett guanin szerepel, és ennek következtében a receptorfehérje 158-as aminosav-szekvencián vallin helyett fenilalanin épül be. A V/V variáns mind a PMN leukociták, mind pedig a monociták felszínén lényegesen hatékonyabban köt lgG1, lgG3, lgG4 molekulákat, mint az F/F variáns. Egyesek szerint ez is feltételezett rizikótényező lehet [91]. Azonban más vizsgálatok kétségbe vonták ennek a jelentőségét, tekintettel arra, hogy súlyos parodontitisben szenvedők körében gyakoribb volt a V/ V normál alléi, mint a F/F alléi [47, 65]. A PMN leukociták alacsony affinitású FcgRIIIb receptora két alléi által kódolt (NA1 és NA2). Az FcgRlllb-NA1 lényegesen erősebben köt lgG1 és lgG3 ellenanyagot, és hatékonyabb opsonizációt eredményez, mint az NA2. Az NA1 genotípusok körében sokkal ritkábban fordult elő parodontitis, és az NA2 genotípus egyesek szerint valódi rizikótényezőnek minősülhet [91 ]. Feketék között a lokalizált agresszív parodontitis 15-ször gyakrabban fordul elő, mint fehér populációban [53]. A közelmúltban végzett vizsgálatok szerinta FcgRlllbNa2 alléi vagy az Na2/ Na2 genotípus felelős lehet az örökletes agresszív parodontitis hajlamért mind afro-amerikai, mind pedig japán populációban [47, 48]. Vitamin-D receptor (VDR)-polimorfizmus Ma már ismeretes, hogy a csonttömeg is genetikailag meghatározott. Ezek között a tényezők között kiemelkedő a 1, 25DHCC receptor (VDR)-polimorfizmus. A VDR meghatározó a
