Fogorvosi szemle, 2001 (94. évfolyam, 1-6. szám)

2001-08-01 / 4. szám

132 FOGORVOSI SZEMLE 94. évf. 4. sz. 2001. pozíciós tömőanyaggal ragasztotta a fogakhoz. A Sev­­riton és a hátlemez közötti kapcsolatot alapvetően a hátlemezben levő, kifelé táguló lyukakban szegecssze­­rüen elhelyezkedő tömőanyag biztosította. A retenció fokozására a fémrész fogak felé eső részét homokfú­­vózták, majd szilánozták. A szerző a híddal, illetve sín­nel együtt egy, a pontos behelyezést elősegítő kart is öntött, amit a beragasztás után eltávolított. Az ismer­tetett módszer alapvetően eltért a hagyományos híd készítési technológiáktól, hiszen a fogak előkészítését azok savas kondicionálása váltotta fel, így a biológiai anyagveszteség több nagyságrenddel csökkent. Em­lítést érdemel, hogy ebben a klasszikus közleményben a pillérfogak alakjának módosítása még nem szerepelt, és az approximális felszínek felhasználásának finomabb mechanizmusai sem kerültek tárgyalásra. A szerző pillérfogakat tehát alakítás nélkül használta fel. A meg­oldás indikációs területe szűk volt, hiszen ahol a pillérfog zománcfelszíne okklúzióban vagy artikulációs mozgás során érintkezett az antagonista foggal, oda a hídváz nem volt kiterjeszthető. A közleményben bemutatott esetek is mind alsó frontfogakra készültek. Ezzel együtt is a szerző történelmi érdeme, hogy a fix fogpótlások területén alapvetően újat alkotott. A fenti módszert Howe és Denehy 1977-ben felső frontfogak pótlására alkalmazta. Ők is módosítás nél­kül használták fel a pillérfogakat [20], A nem nemes­fém hátlemez vastagságát 1-1,5 mm-ben adták meg. Leírásuk alapján pótlásokat csak akkor lehetett elké­szíteni ha a felső pillérfogak palatinális felszíne és az alsó fogak incizális éle között 1-1,5 mm-nyi rés volt, ami az indikációs terület beszűkítését jelentette. Ho­­mokfúvózást és a retenciós lyukakat Rochette-hez ha­sonlóan javasolták, a szilánozást viszont nem említették. A pillérfogak alakítását tekintve a fenti két megoldás tekinthető az első generációs megközelítésnek. Livadítis 1980-as közleményében hátsó fogak pótlá­sára módosította az adhéziós hidakat [23]. A vázat dentális támasszal egészítette ki, és szükségesnek tartotta azt, hogy a pillérfogak axiális felszínének minél nagyobb részét borítsa be a hátlemez. A retenciót nála is kifelé táguló lyukak biztosították. Szilánozásról illetve homokfúvózásról viszont nem számolt be. A nem ne­mesfémből készülő váz vastagságát 0,5 mm-re csök­kentette. Dolgozatában kitért a pillérfogak alakjának módosítására. A dentális támasz számára 1 mm széles és 0,5 mm mély hely biztosítását javasolja. Lényeges­nek tartotta azt, hogy a pótlás egyértelmű behelyezési iránnyal rendelkezzen. Ennek biztosítására a pillérfo­gak approximális felszínén vezetősík kialakítását tar­totta szükségesnek. Alsó őrlőfogakon a lingvális fel­szín domborulatát csökkentette, ezáltal a váz nagyobb felszínen tudott felfeküdni és a lingvális felszín is részt vett a behelyezési irány meghatározásában. A javasolt csiszolások közös jellemzője az, hogy a zománcon nem hatolnak át, a dentint nem érik el. Hatásukra az adhéziós hidak nagyobb felszínen kerülnek közvetlen kapcsolatba a fogzománccal, és ezáltal retenciójuk ja­vul. A szerző tehát egyértelműen továbbfejlesztette az addigi klinikai módszereket azzal, hogy a pillérek kis­mértékű, az adhéziós hidak stabilitását és tartósságát javító csiszolását ismertette. Livaditis a baltimori Mary­land Egyetemen készítette dolgozatát, s innen ered a „Maryland-híd” elnevezés. Ez a kifejezés széles körben használatos az „adhéziós híd" szinonimájaként, annak ellenére, hogy a módszer első leírójaként Rochette [30] van elfogadva. Említést érdemel Aker és mtsai­­nak [1] eredménye, mely szerint ha a fogzománc kül­ső, néhány mikrométer vastagságú rétegét csiszolás­sal eltávolítjuk, akkor a savas kondicionálás hatáso­sabb, a kompozíciós tömőanyagok jobban rögzülnek. Livaditis és Thompson 1982-ben [24] a retenciós lyukak helyett az adhéziós hidak felfekvő, a kondicionált zománccal kapcsolatba kerülő felszíneinek elektroké­miai kezeléséről számoltak be. A módszerrel létreho­zott szelektív kioldás az alkalmazott ötvözet felszínét oly módon tette egyenetlenné, hogy az megfelelő re­tenciót biztosított a ragasztócement számára. A módo­sítás előnye, hogy a ragasztóanyag ezért nincs köz­vetlenül kitéve a szájüregi hatásoknak, így kopása nem várható. A retenciós lyukak mechanikus hatásához megfelelő hátlemez vastagság szükséges, ez pedig így csökkenthető. Ezáltal a klinikai helyigény is csök­ken, ami pedig az alkalmazási terület kiszélesedését jelenti. A mindennapi gyakorlatban az elektrokémiai kioldás alkalmazásakor nem minden esetben sikerült megbízható, reprodukálható eredményeket elérni, így számos szerző - Rochette [30] eredeti ötletét felhasz­nálva - a zománcra felfekvő fém felszínek homokfú­­vózását kezdte alkalmazni. A technikailag könnyen kivitelezhető eljárás során, 50-től 250 mikronig terjedő szemcsenagyságot alkalmazva, s a homokfúvózással előkészített és így egyenetlenné vált fém felszín jó re­tenciós tulajdonságát tapasztalták laboratóriumi és kli­nikai körülmények között egyaránt [4, 17, 26, 29, 38], Livaditistől függetlenül Holste [19] Rochette típusú hidak készítése során a pillérfogak lingvális zománc felszínén egy meziálisan és egy disztálisan elhelyezke­dő vezető barázda kialakítását javasolta. Az adhéziós hidak pillérfogainak előkészítését átfo­góan tárgyalják Simonsen és mtsai 1983-as monográ­fiájukban [34], A szerzők általános követelményként fogalmazzák azt, hogy az adhéziós híd váza behelyezés után az adott behelyezési iránytól eltérően ne legyen elmozdítható. Ily módon a ragasztó anyagot terhelő hatások jelentősen korlátozódnak, hiszen csak az adott behelyezési irányban ható erőknek, illetve erő­komponenseknek kell az anyagnak ellenállnia. Emellett kiemelten lényeges követelménynek tartják azt is, hogy a lehető legnagyobb felszínen feküdjön fel a hídváz a pillérfogakra, hiszen így lehet a maximális retenciót biztosítani a fogpótlás számára. A fenti két általános feltétel biztosítására a pillérfogakon általában módosításokat kell végrehajtani. Ezen a módosítások során azonban a zománcon nem szabad áthatolni, a dentint nem szabad elérni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom