Fogorvosi szemle, 1998 (91. évfolyam, 1-12. szám)

1998-01-01 / 1. szám

Fogorvosi Szemle 91. 13-17. 1998. Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Szájsebészeti és Fogászati Klinika* (igazgató: dr. Szabó György egyetemi tanár), Fogpótlástani Klinika** (igazgató: dr. Fábián Tibor egyetemi tanár), Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika*** (igazgató: dr. Dénes József egyetemi tanár), Budapest Tricho-odonto-onycho-syndroma hipohidrotikus formája két eset kapcsán DR. CSIBA ÁRPÁD*, DR. DÉNES ZSOLT** és DR. SZAKÁLY TAMÁS*** Azok a betegségek, melyek az ectodermaszármazékoknál alkotnak szindrómákat, már több mint kétszáz éve az irodalomból ismertek. 1692-ben Danz vizsgált egy testvérpárt, kiknek sem hajuk, sem foguk nem volt [11]. Weddenburn 1838-ban egy hindu család tíz férfi tagjá­nál a gyenge, ritkás hajnövekedést, hiányos fogazatot és meleg időben a bőr túlságos szárazságát figyelte meg [11]. Thurman 1848-ban be­számol egy 58 éves férfiról, akinek elégtelen hajnövekedése, bőrelvál­tozásai és hiányos fogazata van. Egy hasonló munkájában említést tesz egy női páciensről is, akinek csak négy abnormális foga, ritkás haja van, és izzadásra képtelen [11]. 1883-ban Guilford az, aki elő­ször írja le az ectodermalis zavar familiáris megjelenését egy, az ed­digiekhez hasonló tünetekkel rendelkező páciensén, mégpedig három generációra visszavezetve [1, 6, 11]. Az eddigiekből is látszik, hogy már régen foglalkoztatja az orvoso­kat ez a betegségcsoport, mely nagyobbrészt nemhez kötött, recesszív öröklésmenetű és inkább férfiakra jellemző (kb. 90%-ban). Pareidt 1884-ben szintén utal a fogcsírák visszafogott, hiányos fejlődésére. Az azonban tény, hogy csak 1902-ben Tendlau volt az, aki ennek az ecto­dermalis fejlődési zavarnak a kezelését is fontosnak vélte [6, 11]. Eb­ben az értelemben később is számos szerző foglalkozott még a prob­lémával. Például Christ 1913-ban említi, mint „congenitalis ectoder­malis defektust.” Weech 1929-ben először különíti el a szindrómán be­lül az anhidrotikus, a hidrotikus és a hipohidrotikus formákat [6, 9, 11], 1953-ban Franceschetti különösen nagy hangsúlyt fektetett a genetikai okok vizsgálatára, mintegy 120 esetről számol be [11], Megállapíthatjuk, hogy kb. 150 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kórképet elég pontosan megismerjük. Mindhárom dysplasiatípusnak egy ún. triász a megjelenési formá­ja, mégpedig: Érkezett: 1997. június 15. Elfogadva: 1997. július 10. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom