Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1997-03-01 / 3. szám
a gingiva rákúszott az orális felszínre is, hogy ezt ne kelljen eltávolítani, a várakozási idő alatt már csak az implantátum teljes nyaki részét fedő titáncsavart alkalmazzuk. A behelyezés előtt a csontmennyiségen kívül a gerincet borító gingiva vastagságának mérésének külön figyelmet kell szentelni. A tölcsérszerűen széttérő polírozott nyaki rész adott méretű, míg a nyálkahártya-csonthártya lebeny vastagsága egyénenként igen nagy eltéréseket mutat. Továbbra sem javasoljuk a transgingivalis implantátum-behelyezést olyan teljes fogatlan pácienseknél, akik - számukra igen fontos okok miatt - ragaszkodnak fogsoruk azonnali viseléséhez. A műtét után alábélelt - különösen az alsó - fogsor rövidesen a gyógyuló csavarokra támaszkodik, az addig is panaszt okozó instabil fogsor alatt rosszak a sebgyógyulás esélyei, és az implantátumok csontos rögzüléséhez szükséges nyugalom sincs biztosítva. Eseteinkből mind a két implantátum korai elvesztésének ez volt az oka. A műtéti eljárás módjától függetlenül ne felejtsük el a fogsor rögzítettségét fokozó adhezív anyagok használatát a gyógyulás ideje alatt megtiltani. A rendszer alkalmazásakor felmerülő gyakorlati kérdés, hogy a hét alaptípusú implantátum közül adott esetben milyen szempontok szerint válasszunk. Az egy- vagy kétfázisú, a tömör vagy üreges, az utóbbi cilindrikus vagy csavarmenetes formája nehezítik a döntést. A gyakorlatban az azonos körülmények biztosítása lehetetlen, így az összehasonlítás igen nehéz, a gyártó rövid utalásai alapján saját elméleti megfontolásainkra vagyunk utalva. Az évek során bebizonyosodott, hogy az egyfázisú implantátumok indikációja igen szűk, általában csak teljesen fogatlan pácienseknél minimum négy implantátum azonnali merevítőrudas sínezésével látják biztosítottnak a megfelelő hosszú funkcióképességet [2, 4]. Nagyobb biztonságra törekedve a Bonefit implantátumok közül eddig csak kétfázisút helyeztünk be, ezek közül kellett választanunk. Tapasztalataink szerint a hengeres formával szemben a csavarmenettel rendelkezőknek a nagyobb felszín, a jobb primer rögzülés elősegíti a gyógyulást. Az implantátumok csontban rögzülő felületének növelését szolgáló üreges formákat csak kisebb számban alkalmaztuk. Az elméletileg igen nagy felszín sikeres esetekben igen erős rögzülést eredményezhet, ezért az egyes metszőfoghiánynál, és vertikálisan kevés csontkínálatnál próbálkoztunk behelyezésükkel. Az üreges csavarimplantátumok előfúrása közben, különösen a menetvágásnál, a belső igen vékony csontmag gyakran letörik, eltávolításra kerül. Ha sikerül, és helyén marad, akkor is kérdéses ennek a résznek vérrel való jó ellátottsága, mely feltétlenül szükséges a belső osseointegratio kialakulásához. Szintén megfontolandó, hogy az üreges forma megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi az évek során létrejövő csontfelszívódás gyógyítását, mely ma már a tömör csavarok esetében csontpótló anyagok, membránok segítségével igen jó eredménnyel végezhető. 78
