Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)

1997-10-01 / 10. szám

■3. ábra: Radiológiai képen nem ítélhető meg, hogy a csontképződést valódi kötőszövetes új tapadás kialakulása is kísérte, a) Műtét előtt, b) Műtét után egy évvel

moltak be jó eredményekről [17]. Ez azzal magyarázható, hogy akut esetekben a gyökércement még nem itatódott át bakteriális toxinokkal. A klinikailag észlelt „ínyvisszatapadásról” azonban nem dönthető el, hogy hisztológiailag milyen típusú gyógyulás zajlott le. Rendszeresen végzett subgingivalis depurálással és kürettel azonban teljesen megállítható a további parodontiumpusztulás krónikus parodontális laesiók esetében is. Több szerző klinikailag kimutatható jelentős, tapadásnyereségről is beszámol. A rendszeres ellenőrzési programon részt vett csoportokban alig fordult elő további tapadásveszteség vagy fogelvesztés [2, 3, 22]. A lebenyes tasakműtétek (módosított Neumann-Widman-műtét) megfelelő fenntartó kezeléssel és nagyon jó egyéni szájhigiénia mellett tartósan képesek megállítani a további tapadásveszteséget, és bizonyos esetekben klinikailag kimutatható jelentős tapadásnyereséget is eredményezhetnek.

Arra a kérdésre, hogy mikor indikált inkább a subgingivalis küret, és mikor a módosított Widman lebenyes feltárás, nem adnak egyértelmű választ sem az irodalmi adatok, sem egyéni klinikai tapasztalataink. Általánosságban leszögezhetjük, hogy megfelelő technikával végzett küret vagy műtét után nagyjából azonos klinikai szondázási mélységcsökkenést és tapadásnyereséget regisztrálhatunk [22]. Az 5

291