Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1997-06-01 / 6. szám
A vizsgálatok nagyjából azon kérdéskörök köré csoportosíthatóak, hogy milyen gyakori a fogászati félelem, melyek a félelemkiváltó okok, miként lehetséges a szorongás túlzott mértékének redukciója. A becslések szerint a dentális fóbia incidenciája az amerikai átlagnépességben 6-10-20%, a gyerekek között 6-7%. Az egyes szerzők a fóbiát különbözőképpen definiálják. Egyesek a félelemérzést, mások az elkerülő viselkedést minősítik fogászati fóbiaként. Kleinknecht, Klepac, Alexander [9] 487 fogászati betegnél úgy találták, hogy a betegek 13%-ánál az előző fájdalmas kezelés váltotta ki a szorongást. Lautch [10] 34 szorongó beteget hasonlított össze 34 nem szorongó fogászati kontrollbeteggel, és mindkét csoportból csak 10 számolt be gyermekkori traumatikus fogászati tapasztalatról. 225 amerikai erősen szorongó fogászati betegnél sokkal gyakoribb volt a gyermekkori traumatikus fogászati tapasztalat, mint az alacsony félelmi csoportban, bár az abszolút érték nem volt nagy: a nagyon szorongó csoport 22%-a tulajdonította jelenlegi félelmét traumatikus gyermekkori tapasztalatnak, a félelemmentes csoportnak 6%-a említett ilyet [11]. Mások a szorongó és a nem szorongó fogászati betegeknél nem találtak szignifikáns eltérést a traumatikus gyermekkori fogászati előzményekben [12,13]. Vizsgálati módszer Gyerekeknél a félelmi szint vizsgálatára kidolgoztak projektív eljárást, mértek pszichofiziológiai és biokémiai mutatókat fogászati kezelés előtt és alatt, alkalmaztak kérdőíves módszereket. A papír-ceruza tesztek inkább alkalmasak a fogászati kezelés előtt álló szorongó és nem szorongó gyermekek elkülönítésére, mint a biokémiai mutatók. A pszichofiziológiai mutatók közül a vérnyomás nem, de a szívfrekvencia és az önmegítélésen alapuló kérdőíves módszerekkel megközelített szorongásszint mutatott szignifikáns kapcsolatot [14], és a szívfrekvencia mutatkozik ígéretes pszichofiziológiai mutatónak a fóbiás és nem fóbiás betegek elkülönítésében. A fogászathoz kapcsolódó negatív kogníciók mérésére szolgáló kérdőívet, a Dental Cognitions Questionnaire-t (DCQ) Jongh és mtsai dolgozták ki [15]. A kérdőív olyan negatív gondolatokat tartalmaz, amelyek gyakran jellemzik a betegnek a fogorvoshoz való negatív viszonyát, valamint a kezeléssel összefüggő gyakori félelmeket sorakoztatja fel. Kleinknecht, Klepac, Alexander [9] által kifejlesztett félelmi kérdőívet (Dental Fear Survay, DFS), valamint a Corah [17] által a fogászattal összefüggő szorongás mérésére kidolgozott kérdőíves módszer (Dental Anxiety Scale, DAS, 1969) a legáltalánosabban elterjedt vizsgálati módszer. 167
