Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)

1997-06-01 / 6. szám

fogazat igen gyorsan elhasználódik, és krónikus fennállás esetén egyéb tartós elváltozásokkal is jár.

Káros következménye lehet a nem gyulladásos, ill. gyulladásos fogínygyulladás (paradontitis). Krónikus formáknál kialakulhat a rágóizomzat főleg a m. masseter hipertrófiája, emellett gyakori szövődmény a rágóízület fájdalma. Sokszor panaszkodnak a betegek arc- és fejfájásra, amely a tenziós fejfájáshoz igen hasonló [1].

Csekély az e kórképre vonatkozó epidemiológiai kutatások száma, és azok is nagyon különböznek a vizsgált mintát illetően (életkori csoportokban, a diagnózis pontos definíciójában stb.). A gyakoriságra vonatkozó kevés számú tanulmány felnőtteknél 5-21%-ra teszi az előfordulási gyakoriságot felnőtteknél, és gyerekeknél 11,6-15%-ra becsülik. A várakozásnak megfelelően gyakoribb az olyan betegek között, akik fogorvosi ellátást vesznek igénybe, mint az átlagnépességben.

Sem a gyermekek, sem a felnőttek között nincsen nemi különbség a betegségrizikóban [2], és a zavar bármely életkorban kialakulhat.

Az etiológiai faktorok a mai napig sem egyértelműen tisztázottak. A hipotézisek 3 kategóriája különíthető el: 1. A bruxismus mechanikus vagy anatómiai különlegességek következménye. 2. A bruxismus stresszélmények és érzelmi megterhelések következménye. 3. A bruxismus neurofiziológiai károsodás következménye.

1. Mechanikus, ill. anatómiai teóriák az abnormis occlusióval vagy abnormis fogfelszínnel próbálják magyarázni a jelenséget, azonban sok olyan bruxismusban szenvedő beteg van, akinél nem állnak fönn occlusiós zavarok, vagy a fogfelszínváltozások sem vezetnek mindig e kórkép kialakulásához.

2. Pszichológiai elméletekkel a negyvenes évektől próbálják magyarázni a betegséget. Főleg a pszichoanalitikus szerzők a kórképet az „elfojtott orális agresszió” tudattalan kifejeződéseként értelmezték. Szerintük főleg azok a személyek a veszélyeztetettek, akik a düh- és agresszióélményeiket nem tudják kifejezni. Ezen belül két személyiségtípust különítettek el: az egyik túlzottan passzív, érzelmileg függő és túlzottan alkalmazkodó, aki a frusztrációt követő fogőrléssel igyekszik elnyomni düh- és ellenségességérzéseit. A másik személyiségtípust pedig a sikeresség, önbizalom, perfekcionizmus, dominanciaigény jellemzi, a kényszeres vonások jelenléte mellett. Utóbbi alapján feltételezik, hogy tudattalan szorongásos reakcióról van szó, amelyet a személy nem tud, vagy nem mer fölismerni önmagában [3].

A tesztpszichológiai vizsgálatok meglehetősen ellentmondásos eredményeket hoztak a megnövekedett szorongásosság, düh és ellenségesség vonatkozásában, de nagyjából egyetértenek abban, hogy a tünet a feszültségtűrő képesség problémájával és a stresszel, azaz a külső vagy belső megterheléssel mindenképpen összefügg [1].

A régebbi elméletek az okokat elsődlegesen organikusnak gondolták, és elsősorban corticalis laesiót és az ingerületvezetés zavarát tették felelőssé a kisagyban és a hídban. Ezért a bruxismust a menin-165