Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)

1996-02-01 / 2. szám

tását is. Egyebek mellett ez az oka annak, hogy a fogazat betegségeinek és rendellenességeinek gyógykezelése nem szűkíthető le az életet veszélyeztető kórállapotok elhárítására, illetőleg a rágókészülék életfontos funkcióinak a biztosítására, vagy - más szemszögből — csupán esztétikai hiányosságok felszámolására. A fogorvosi tevékenységnek sokkal inkább a rágókészüléknek, mint a szervezet egészébe illeszkedő anatómiai és élettani egységnek a tökéletest alapul vevő optimális helyreállítására kell irányulnia. Ebben viszont meghatározó szerep jut a rágókészülék optimális működését biztosító morfológiai és élettani szabályszerűségek ismeretének. Noha az ezekre vonatkozó empirikus és egzakt tudományos ismeretanyag felhalmozódása a múlt században, vagy talán még korábban kezdődött, az ismereteknek a mindennapi gyakorlatban való általánosan kötelező érvényesítése még várat magára. Ennek többek között az egyik oka az ismereteknek még nem minden vonatkozásban kellően letisztult volta, de az okok közt szerepelhetnek az elméleti ismeretekből származó terápiás elvárások gyakorlati megvalósításának nehézségei is.

Közleményünkben a természetes maradó fogazat okklúziójára vonatkozó azon legfontosabb alapelveket kívánjuk összegezni, amelyeknek ismerete megítélésünk szerint elengedhetetlen a korszerű fogorvosi tevékenységben. Ahhoz azonban, hogy ez kellően egyértelmű lehessen, pontossá kell tenni a terminológiát, azaz pontosítani kell azokat a fogalmakat és szakkifejezéseket, amelyek az értelmezés, illetve a leírás során használatosak és általánosan elfogadottak a nemzetközi szakirodalomban.

Mindenekelőtt tisztázni kell a gnatológia fogalmát és eredetét, amit Kaplan (1963) szerint McCollum és munkatársai 1926-ban vezettek be a fogorvostudomány szakirodaimába. Az 6 eredeti megfogalmazásuk szerint (McCollum 1939) a gnatológia „az állkapocsízületi mozgások tana, azok szelektív mérése, reprodukálása, továbbá az okklúzió diagnosztikájában és terápiájában használatos fogalom.”

A McCollum és munkatársai munkásságának kiindulási alapjául szolgáló céltudatosan rendszerezett ismeretek eredete a 19. század közepére, második felére tehető. Ennek a Bonwill, Walker, Spee, Christensen, Gysi és Monson nevével fémjelzett korszaknak a kutatói - hogy csak a legnagyobbakat említsük - alapvetően a kiegyensúlyozott okklúzió („balanced occlusion”), az egyidejű munkaoldali és balanszoldali rágófelszíni érintkezések („cross-arch balance”) és az ezzel együtt mégis hatékony rágásnak és az akadálytalan állkapocsmozgásoknak a törvényszerűségeit, azok érvényesülésének a funkcionális anatómiai feltételeit igyekeztek feltárni. Tették ezt azért, mert alapvetően a fogatlan száj protetikai rehabilitációja volt az, amit igyekeztek a lehető legtökéletesebb megoldással elérni. A fogorvostudomány e területén történelmileg őket követő meghatározó jelentőségű irányzat, a gnatológia alapvető célkitűzése már a rágókészülék működési, mozgásfiziológiai elveinek a megismerése volt, a rágókészülék anatómiai értelemben vett egészére tekintettel.

40