Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)
1996-07-01 / 7. szám
Evés és szeretet A rossz fogú ember helye a világban megváltozik. Ugyanis minden kellemes viszonyulás ősgyökere az evés és az etetés. Az evés ezen metaforája a korai gyermekkorból ered. A szoptató anya saját testét kínálja síró fiának, hogy megnyugodjon [4]. Nem is adódhat az etetésnél nagyobb megtiszteltetés később sem. A szívesen látott vendéget étellel kínálják, megitatják, mint az imádott gyermeket egykor. A közös étkezések ősidők óta a legfontosabb társasági események [9]. Együtt eszünk azzal, akit becsülünk [4]. Ugyanakkor a közös evés elutasítása igen nagy sértésnek számít, kiközösítés indítéka is lehet. A 16. században az úrvacsora (a közös evés) megtagadása társadalmi száműzetést vont maga után [20]. G. B. Shaw-t egy nem szívlelt ismerőse vacsorázni hívta. Az író nem tett eleget az invitálásnak. Másnap, mikor kérdőre vonták, csak ennyit felelt: „Nem voltam éhes”. A sértés nyilvánvaló. Nem azért megyünk el valakivel enni, mert éhesek vagyunk, hanem mert a közös étkezés mással nem pótolható, alapvető érzelmi funkciókat tölt be. A közösen elfogyasztott étel azonosulást jelent, míg az étek visszautasítása, kihányása, kiköpése (általában a köpés, leköpés) jelzi az undort, az elzárkózást és a megalázást. A gesztusok szintjén a nyelv kiöltése csúfolást és megvetést jelez. A közös evés megtagadása akkor is neheztelésre ad okot, ha objektív okoknál fogva kényszerülünk valakit kikosarazni (fogak hiánya, romlott fogak, rossz emésztés). A fogbetegségnek ezért időnként nem várt káros folyományai is lehetnek. Szerelmi éhség Az evés még a beteljesületlen szerelmi vágyak esetén is kárpótolhat [6]. A nemi frusztráció gyakran éhség formájában jelenik meg. Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájában az erkélyjelenetet követően a szerelmes ifjú egyenesen ezt kérdezi kedvesétől. „Hát így bocsátasz el, ily éhesen?”, nyilvánvalóan nem valami ízes falatra, hanem Júliára volt éhes Rómeó [7]. Az evés és a szexualitás analógiája közismert [1, 6], mégis az értelmezéshez érdemes az evolúcióban támpontot keresni. A törzsfejlődés alsóbb fokain a nemi és táplálkozási ösztönt egyetlen testnyílás, az ősszáj szolgálta. Az ősférgeknél ugyan specializálódtak a test nyílásai, mégsem vált szét teljesen a két ösztönkor. Az ájtatos manó, a skorpió, a pókok és a rákok nőstényei kopuláció közben felfalják párjuk testét. A szexuális vágy és éhség sajátosan keveredik náluk. A párzás közbeni oralitásra a törzsfejlődés majdnem minden szintjén találunk példát: halfajok csókszertartásai, a hím gyíkok, a macskafélék szerelmi harapásai, a madarak csőrdörzsölése, a ragadozók nyalakodásai stb. [25]. Még az ember nemi aktivitásában is felfedezhető ez az ősi filogenetikus hagyomány. A megbomlott idegállapotokban az archaikus impulzusok leplezetlenül jelenhetnek meg 220
