Fogorvosi szemle, 1995 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
Fogorvosi Szemle 88. 73—77. 1995. Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Szájsebészeti és Fogászati Klinika (igazgató: dr. Szabó György), Budapest Távközlési Kutatóintézet, Budapest Lehetőségek az orvosi implantátumok felületi tulajdonságainak javítására (2. rész) Az oxidkerámia mint szigetelő bevonat jelentősége titán- és tantálimplantátumokon DR. SZABÓ GYÖRGY, KOVÁCS LAJOS és DR. VARGHA KÁLMÁN Három részre tervezett dolgozatunk második harmadát adjuk most közre. Az első, már megjelent részben a felületkezelési eljárásokat általánosságban tekintettük át. Jelen munkánkban a munkacsoportunk által kidolgozott kristályos szerkezetű titán-oxid kerámiabevonatot kialakító módszerünket kívánjuk ismertetni. Szeretnénk beszámolni az oxidkerámia izolációs réteg jelentőségéről, és röviden foglalkozunk az ezzel kapcsolatos kémiai és mechanikai vizsgálatokkal. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a közlemény többéves kutatómunka eredménye. A kutatásban több szakember, több intézet vett részt. Egy részük megbízásból, más részük az ipari gyártás folyamatában. A következőkben eredményeinkből csak a leglényegesebb pontokat emeljük ki, csak összefoglalást adunk, részletezés nélkül. Az eljárás lényegéről több nemzetközi fórumon is beszámoltunk, nagy érdeklődést váltva ki. Előzmények Az ún. ventilfémeken (alumínium, titán, tantál, nióbium stb.) elektromosan szigetelő, kristályszerkezetű oxidréteg alakítható ki. Az alumíniumot és a tantált, illetőleg a rajtuk kialakított oxidréteget, az elektronikában kondenzátorok készítésére igen széles körben alkalmazzák. Különösen a Ta205- rétegnek van jó szigetelő tulajdonsága. A tantál kiváló biokompatibilitása miatt igen alkalmas fogászati implantátumok készítésére is. Eddig — rajtunk kívül — kétféle tantálimplantátumot állítottak elő: az ún. ,,tű” és a „Herskovits dupla penge” implantátumot. Mivel a tantál-oxid kerámiabevonat technológiája a kondenzátorgyártásban ismert volt, sőt az eljárást rutinszerűen végezték, a tantálimplantátumok tantál-oxid kerámiaréteggel való bevonása nem jelentett különösebb nehézséget. A próbadarabok gyártásánál azonban kitűnt, hogy a tantálimplantátum önköltségi ára huszonötször magasabb, mint az azonos formájú 73