Fogorvosi szemle, 1994 (87. évfolyam, 1-12. szám)

1994-07-01 / 7. szám

koronakisüléses eljárás és a porlasztásos maratás között a plazma energiájában, a gerjesztés módszereiben van különbség. (Rádiófrekvenciás, ill. egyenáramú gerjesztés.)

Az anyagtranszportmentes eljárások

Klasszikus eljárás a kovácsolás, amely a fémfelület mechanikai tulajdonságait javítja. A példa is jelzi, hogy sem anyageltávolítás, sem anyaghozzáadás nem történik, mégis tulajdonságváltozás jön létre.

Modern eljárás a lézer- és elektronsugaras felületkezelés [16]. A fémfelületre becsapódó sugárnyaláb gyors helyi felmelegedést és lehűlést hoz létre, és érdekes mikroszerkezeti változásokat eredményez, miközben az anyag egésze hideg marad. Az így kialakított szerkezet jobb mechanikai és kémiai tulajdonságokkal rendelkezhet.

Meg kell még említeni az ún. ionimplantációt, amely eljárás tulajdonképpen egyik nagy csoportba sem tartozik. Az ionimplantáción Gyulai szerint [17] olyan fémfelületi ötvözést értünk, amelyet gyorsított részecskék bombázásával érünk el. Bár az ionimplantáció ötlete 1954-ben született, az első - iparilag is hasznosítható — sikerek csak 1967/68-ban jöttek létre.

Alkalmazási területe a kemény mágneses buborékmemória-gyártástól vagy az integrált optikai fényvezetők előállításától kezdve a borotvapengék élének implantációs „edzéséig” terjed. Igen jelentős szerepet játszik az orvosi implantátumok előállításában is.

Az anyagtranszportra alkalmas anyagok

Eddig az implantátumfelület megmunkálásának technikájával foglalkoztunk, hogy hogyan, miként lehet egy bizonyos réteget felhordani egy adott implantátumra, vagy hogy hogyan kell arról valamit eltávolítani.

A kérdés másik oldala, hogy mit lehet, ill. kell az eredeti implantátumra vinni, vagy mit kell eltávolítani. A téma bővebb tárgyalása jóval túllépné dolgozatunk keretét, ezért csak néhány alapelvet említünk.

Az első' kérdésre (mit lehet felvinni?) a válasz igen nehéz, mert sokféle anyag jöhet szóba: különböző kerámiaféleségek (az üvegkerámiát is beleértve), apatitok, műanyagok, plazmázott titán és Ti02, esetleg más fém és fémoxidok stb. A sok lehetőség közül mi most csak a leggyakrabban alkalmazott kalcium-foszfát kerámiabevonatokról kívánunk röviden még szólni. Elismert tény, hogy a kalcium-foszfát kiválóan alkalmas keményszövetpótlásra, mivel kémiai szempontból a csont, ill. a fog anorganikus alkatrészeit tartalmazza. A kalcium-foszfát nagy „családjáénak elvileg több tagja, vegyülete (dikalcium-foszfát-dihidrát, dikalcium-foszfát-anhidrid, oktakalcium-foszfát, ß-trikalcium-foszfät, hidroxilapatit, tetrakalcium-foszfátmonoxid stb.) is alkalmas lenne erre a célra. A gyakorlatban viszont szinte kizárólag csak a hidroxilapatitot és a ß-trikalcium-foszfätot alkalmazzák. Erőteljes kísérletek folynak még a kristályos oxi- és fluor-apatit, valamint a ß-wollastonit és a ß-withlockit felhasználására is.

197