Fogorvosi szemle, 1994 (87. évfolyam, 1-12. szám)
1994-07-01 / 7. szám
A hidroxilapatit-származékok között a Ca- és a P-ionok arányában eltérés van, ettől az aránytól függ a szövetekben a felszívódásuk. (Tehát, hogy az ún. felszívódó vagy nem felszívódó kerámiarétegről van-e szó.) Az apatitokban a változó kémiai összetétel (változó Ca/P arány) mellett a kristályszerkezet azonos. A trikalcium-foszfát esetében a Ca/P arány mindig azonos, viszont a kristályszerkezet változó [18]. Mindkét kaleium-foszfát-kerámiából különböző minőségű (oldhatóságú, keménységű, porozitású stb.) bevonóanyagok állíthatók elő. Attól függően, hol akarják őket alkalmazni, más-más tulajdonságú anyagra van szükség. A mai kerámiaipar (felismerve a feladatok sokrétűségét az adott feladatra) adott tulajdonságú kerámiát állít elő. így általánosságban nem lehet állást foglalni egyértelműen egyik anyagösszetétel mellett sem, csak a konkrét feladat ismerete esetében. Az 1,67 Ca/P arányú hidroxilapatit hasonlít leginkább a csont anyagához. Nagy előnye, hogy gyorsítja az implantátumon az osseointegratiós folyamatot. Hátránya, hogy átalakulása (reszorpció) után nem marad barrierréteg a titánfém és a csont között. így nem lesz többé akadálya a titán- vagy egyéb szennyező ionok szervezetbe jutásának. A nem felszívódó kalcium-foszfát esetében, ha bármilyen hiba van a kristályszerkezetben (zárvány), a nyílások, mikrorepedések keletkezéséhez vezethet a felületen, bizonyos részek még fel is oldódhatnak, ami folyosókat nyithat a fém és a szervezet szövetei között, vagyis utat enged a korróziónak. A fluor-apatitokban kevés F is található (Ca5/P04/F), ami a Ca-t helyettesíti, így az oldékonyság csökken (ez a magyarázata a fluor cariescsökkentő hatásának is). A fluor ilyen hatását az implantátumok felületkezelésében is alkalmazzák [18]. A második kérdés, hogy ,,mit kell az implantátumok felületéről eltávolítani” — egyszerűbbnek tűnik: eltávolítani elsősorban azokat a szennyeződéseket kell, melyek a fém megmunkálása során a felszínre kerülnek, ill. ott maradnak. Ezt a szokásos ultrahangos vagy egyszerű savas tisztítással nem lehet tökéletesen eltávolítani. A kiváló minőségű, steril implantátumok felszínén (feltéve, ha nincsenek különleges tisztító eljárásnak alávetve) mindig találhatók mikroszkopikus szennyeződések. Az előző részben felsorolt modern tisztító eljárások szükségességét sokan igazolták. Egyes implantátumok alkalmazásakor tudni kell, hogy azokat korábban milyen tisztító eljárásnak vetették alá. Nem beszéltünk eddig egy másfajta felületkezelési eljárásról: az ún. titánoxid-kerámia, ill. „oxidkerámia” bevonatokról. A bemutatott eljárásoktól eltérő megoldást jelent a Távközlési Kutatóintézetben kidolgozott technológia, amely a fémimplantátumok felületén biokompatibilis oxidkerámia bevonatok kialakítását teszi lehetővé. A szabadalmaztatott eljárásaink szerint az implantátum felületén, annak anyagából — mechanikai és kémiai tisztítás után — oxidréteget hozunk létre, melyet hőkezeléssel kristályos szerkezetű kerámiatulajdonságú komplex oxidréteggé alakítunk át. Ezek elsősorban titánból és titánötvözetből, valamint tantálból és nióbiumból, ill. ötvözeteikből készült implantátumok felületén kialakított oxidkerámia bevonatok: 198
